A növekvő energiaigény miatt szükség van a Paks II.-re

A 2008-as válság óta folyamatosan nő a villamosenergia-igény Magyarországon, emellett az európai erőműpark öregedése is indokolja Paks II. megépítését – mondta az erőmű tervezéséért, kivitelezéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.

Süli János Dombóváron, a Hungária Takarék vállalkozói fórumán hozzátette: az energiaigény tavaly 0,8 százalékkal nőtt, ráadásul idén történelmi csúcsot döntött a nyári villamosenergia-fogyasztás is 6633 megawatt rendszerterhelés mellett, a téli fogyasztási csúcs pedig 6926 megawatt volt.

Hangsúlyozta: az Európai Unió tagországai közül Magyarország az áramimportnak leginkább kitett országok egyike, a szükséglet több mint 30 százalékát külföldről szerezzük be, ami most még nem jelent veszélyt az ellátásra, mert Európában van elég felelsleges villamos energia. Az európai erőművek átlagéletkora ugyanakkor 50 év körül van, és többet tíz éven belül le kell állítani – mondta.

A miniszter beszélt arról, hogy Pakson az építkezés megkezdődött, az orosz félnek három felvonulási épületre van engedélye, amelyek nyolcvan műtárgyat foglalnak magukban. A Roszatom a létesítményeket – szerelőcsarnokokat, betonkeverő-, festőüzemet, irodákat, éttermeket, belső úthálózatot – magyar vállalkozókkal építteti meg.

Emlékeztetett arra, hogy az egyik legnagyobb berendezés, a turbinasziget elkészítésére kiírt pályázatot az amerikai GE és a francia Alstom konzorciuma nyerte el, de a cég magyarországi telephelyén magyar munkaerő dolgozik majd.

Folyamatban van az irányítási rendszerek versenyeztetése, „a finn atomerőmű esetében az orosz fél francia-német kivitelezőket választott, bízunk benne hogy itt is így lesz” – jegyezte meg.

Kiemelte: a határidőnél sokkal fontosabb a megfelelő műszaki tervek elkészítése olyan minőségben, hogy engedélyezze a hatóság, és az atomerőmű 60 évig biztonságosan üzemeljen.

Mint mondta, a Roszatomnak azért fontos, hogy Pakson megépítse a két blokkot, mert további megrendelésekre számít. Utalt arra, hogy Szlovéniában és Csehországban is van szándék atomerőmű építésére, Lengyelországnak pedig hat atomerőműre lenne szüksége ahhoz, hogy a 2050-es klímacélokat teljesítse.

A politikus szólt arról is, hogy a Paks II. projekt négy megye számára nyújt fejlesztési lehetőséget. A térségben lakásokat kell bővíteni, iskolákat, óvodákat építeni, közműveket kell fejleszteni ahhoz, hogy összesen több ezer dolgozót ideiglenesen elhelyezzenek. Ehhez az önkormányzatok kapnak majd forrásokat – fűzte hozzá.

Közölte: az atomerőmű építésének kétéves csúcsidőszakában mintegy háromezer dolgozóra lesz szükség, akiknek részben elbontható, konténeres szállásokat, részben utólag fecskeházként, szolgálati lakásként hasznosítható épületeteket terveznek. Lesz lehetőség az 1970-es években, típusterv alapján épült, négyzet alapú családi házak – a „Kádár-kockák” – felújítására is a falusi családi otthonteremtési kedvezmény igénybe vételével – mondta.

„A kormányzat látja, hogy a dél-dunántúli régió leszakadó térség, nem tudjuk itt tartani a fiatalokat, ezért Tolna, Somogy, Baranya és Zala megyét kiemelten kell támogatni” – fogalmazott.

Hozzászólások

űrverseny
Júliusban indíthatják útjára a kínai Mars-szondát (videó)
Békés megye / 8 perce
Házhoz járnak a friss szamócáért a Békés megyeiek
Az időjárás miatt pár hetet csúszott a hazai, ezen belül a Békés megyei, szántóföldi szamóca idénykezdete, és április közepe, vége helyett sok helyen csak május második hetében kezdhették el a szedést.
Gyász
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Petrovszki Jánosné szül. Malmos Katalin békéscsabai lakos türelemmel viselt betegség után 2020. május 16-án, 74 éves korában elhunyt. Drága halottunktól 2020. május 27-én 13 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Belicza György békéscsabai lakos 2020. május 15-én, 67 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 25-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csepregi András telekgerendási lakos türelemmel viselt hosszú betegség után, 75 éves korában 2020. május 21-én elhunyt. Temetése 2020. május 26-án 13 órakor lesz a telekgerendási köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy Krajcsi Pál örménykúti lakos 85 éves korában 2020. Május 09-én elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Ezúton mondunk köszönetet a részvétnyilvánításokért. A gyászoló család
"Tiéd a csend a nyugalom, Miénk a könny, a fájdalom." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Juhász István békéscsabai lakos életének 71. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 28-án 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Megjelentek kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szatmári Istvánné szül. Szombati Ilona békéscsabai lakos 2020. május 14-én, 90 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. május 22-én 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Szaszák Jánosné szül. Kovács Katalin életének 64. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. május 20-án 14 órakor lesz a telekgerendási köztemetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Mikló István Pál (autószerelő) békéscsabai lakos 78 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk Győri Mihály halálának 25. évfordulóján Szerető családja
"Nem múlnak el ők, akik szívünkben élnek Jöhetnek árnyak, álmok, évek." Juhász Gyula GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk Szántó Sándorné dr. Huszár Irma szakgyógyszerész 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. május 18- án 11 órakor a Vésztői Temetőben lesz. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély megrendüléssel tudatja 3 lánya 4 unokája 8 dédunokája, hogy Dr. Simon József állatorvos békéscsabai lakos, életének 101. évében 2020 május 13-án földi életét befejezte. Drága halottunktól 2020. május 18-án veszünk végső búcsút szűk családi körben a békéscsabai Ligeti temetőben. Emlékét szívünkben örökké megőrizzük
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szabó Pálné szül. Garai Edit békéscsabai lakos életének 85. évében elhunyt. Hamvait 2020.május 20-án 10 órakor szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, s nem felejtünk Téged." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk a legdrágább édesanyára és nagymamára Hrabovszky Mihályné szül. Zahorán Dorottya halálának 12. évfordulóján. Szerető lánya és családja.
„A jó lelkek csillagként élnek tovább” GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dobrovolszki Attila 2020. április 4-én, életének 52. évében örökre megpihent. Végső nyugalomra helyezése 2020. április 21-én a békéscsabai Vasúti temetőben szűk családi körben megtörtént. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ancsin Pálné szeretett Jolikanéni a Szigligeti Bölcsőde nyugalmazott vezetője, a Békéscsaba Város Vöröskereszt alapító tagja 94 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk Gyebrovszki Andrásné szül. Vandlik Mária a DÉMÁSZ nyugdíjasa békéscsabai lakos 69 éves korában rövid ideig tartó súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Csanádi György békéscsabai lakos 79 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. május 11-én 9.30 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Balatoni István László békéscsabai lakos életének 85. évében súlyos betegség következtében elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Orodán Mihály hentes békéscsabai lakos 2020. április 30-án, 60 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 12-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
itt a nyár / 20 perce
Kate Hudson elérte álomalakját
szorítóban / 22 perce
Kiderült, hol lehet a következő Fury-Wilder meccs
teszt / 43 perce
Veszélyesek lehetnek az önvezető autók üléspozíciói
Lövei Gergely
párizs / 1 órája
Több mint tízmillió látogatója volt a virtuális Louvre-nak
izgalmas évad / 1 órája
Kilenc bemutatót tervez a Nemzeti Színház
Pepi-kert / 1 órája
Szabadulószobát avattak Szarvason
V. E.