Gyulán tárgyalták a szegedi parkolóügyet

Rendkívüli sajtótájékoztató előzte meg azt a Gyulai Járásbíróságon szerdán kezdődött pert, amelyben mások mellett több szegedi városvezetőt is hűtlen kezeléssel vádol az ügyészség.

A bíróság előtt Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője (ő tette a feljelentést az ügyben) egy bilinccsel a kezében várta a vádlottakat.

Elmondta, hogy ez a botrány a bizonyíték arra, hogy a szocialista szegedi városvezetés le- és megbukott. A mai nap egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra, hogy Szegedet egy jól körülhatárolható bűnözői csoport irányítja és vezeti, melynek tagjai Mózes Ervin, címzetes főjegyző, Solymos László, alpolgármester, valamint Botka László közvetlen és személyes munkatársa, Kalmár Gábor kabinetfőnök – fogalmazott, hozzátéve: a vádlottak törvényi felhatalmazás és jogalap nélkül “rokonoknak, barátoknak, barátnőknek, szocialista pártkádereknek” osztogattak ingyenesen parkolóbérleteket.

Gyulán tárgyalták a szegedi parkolóügyet

Fotó: Lehoczky Péter

Az ügyben egyébként azért indult nyomozás, mert 2008 és 2012 között több száz ingyenes, egész évre szóló parkolóbérletet osztottak szét Szegeden felhatalmazás nélkül. A bíróság előtt az első-, másod- és harmadrendű vádlott is tagadta bűnösségét. Ők a Szegedi Közlekedési Kft. két korábbi ügyvezetője, valamint a cég parkolási üzletágának vezetője.

A közlekedési vállalat és az önkormányzat között létrejött szerződés alapján a társaság üzemeltette az önkormányzat tulajdonában lévő parkolóhelyeket. A parkolási díjak beszedéséből, a jegyek és bérletek eladásából származó bevétel az önkormányzatot illette, de a bevételeket a társaság szedte be és számolta el.

Az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik részesüljenek ingyenesen éves parkolóbérletben. A listát 2008-tól Kalmár Gábor állította össze, azt vezetői értekezleten vita nélkül hagyták jóvá, az értekezletekről jegyzőkönyv nem készült. A listákat a negyed-és ötödrendű vádlott írta alá, az első- és másodrendű vádlott pedig utasította a parkolási üzletág-vezetőt a bérletek kiadására.

A 186-246 ezer forintos éves bérletek ellenértékét a szegedi önkormányzat a mai napig nem egyenlítette ki a társaság számára.

Közgyűlési rendelet az ingyenes parkolóbérletek kiadásáról csak 2013. január 1-jén lépett hatályba. A vádlottak a bűncselekmény elkövetését tagadják. A sértettek, a Szegedi Közlekedési Kft. és a szegedi önkormányzat jogi képviselői a bíróság előtt elmondták: vagyoni hátrány nem keletkezett és az önkormányzati vagyon megóvásához fűződő tulajdonosi érdek nem sérült.

A bírósági eljárás a tanúk meghallgatásával folytatódik majd. A szegedi polgármesteri kabinet sajtóközleményt adott át az újságíróknak a tárgyalás kezdete előtt, melyben azt írják: Szegeden – ahogyan más nagyvárosokban is – több mint két évtizedes gyakorlat az ingyenes parkolási bérletek biztosítása a városi közélet fontos szereplőinek, köztük rendőrségi, ügyészségi, bírósági vezetőknek, önkormányzati képviselőknek, szegedi alkotmánybírónak.

Az MSZP országos központja által a témában kiadott sajtóközlemény szerint a Fidesz “koncepciós kirakatpert” próbál csinálni az ügyből, “Orbán Viktor egyedül esélyes kihívóját sározzák be”. Hozzáteszik: a szegedi önkormányzati parkolási cég 1996 óta – “tehát már a fideszes városvezetés idején is” – ingyenes parkolási lehetőséget adott a város közéleti szereplőinek.

vannak jelöltek
Már létező gyógyszerekkel lehetne kezelni az új koronavírust
elismerések / 1 órája
Átadták a Magyar Fesztivál Szövetség Beke Pál-nívódíjait
A díjjal járó oklevelet és Szurdi Éva keramikusművész szobrát öt fesztiválnak ítélték oda.
Gyász
Ha emlegettek köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ilyés Gergely békéscsabai (volt szabadkígyósi lakos), életének 95. évében csendesen megpihent. Hamvait 2020. február 29-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HALUSTYIK BÉLA 2020. február 19-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 28-án 11 órakor lesz az orosházi Alvégi temetőben. A gyászoló család
Nem hal meg az, akinek emléke örökké szívünkben él. GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Pribojszki János békéscsabai lakos 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. február 28-án 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A Gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYÁSZHÍR Braun Ádámné szül:Csiszár Dorottya Katalin békéscsabai lakos 2020. február 17-én életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 28-án 15 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Dragán Ivánné szül.: Galosi Ilona Mária békéscsabai lakos 2020. február 20-án, 83 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. február 28-án 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYÁSZHÍR Tóth Józsefné szül.:Kiszely Zsófia békéscsabai lakos 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 28-án 11 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Krajcsó József békéscsabai lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 28-án 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS "A bánat, a fájdalom örökre megmarad. Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Fájó szívvel emlékezünk ifj. Bődi János halálának 11.évfordulóján. Felesége, kislánya, szülei, testvére és családja.
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk a 12 évvel ezelőtt elhunyt Bartolák Mihály kőműves mesterre. Szerető családja
"Nem hal meg az, akinek emléke örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Gedos Iván orvos rövid súlyos betegségben 2020. február 17-én életének 90. évében elhunyt. Temetése 2020. február 25-én 13 órakor Magyarcsanádon lesz. A gyászoló család
„Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él.” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Kovács János békéscsabai lakos 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 27-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Kegyeletüket egy szál virággal róhatják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak,szomszédoknak,munkatársaknak, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt vezetőségének, és mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy Baukó András Tusi bácsi búcsúztatásán megjelentek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család.
Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sári István békéscsabai lakos 80 éves korában elhunyt. Hamvait 2020. február 25-én 11 órakor búcsúztatják el a Református Egyház Gyülekezeti termében. Kérjük, a koszorúra, virágra szánt összeget a Református Egyház javára ajánlják fel. A gyászoló család.
"Nem hal meg az akinek emléke Örökké szívünkben él." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ásványi László János békéscsabai lakos 2020. február 06-án életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 26-án 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Székely Istvánné INCIKE 2020. január 16-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 25-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Gyászoló férje és fia.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sarkadi Lajosné szül. Szabó Erzsébet gerlai lakos életének 92. évében elhunyt. Temetése 2020. február 24-én 10 órakor lesz a gerlai köztemetőben A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Lipták Györgyné szül. Csapó Ilona Békéscsaba, Vörösmarty u. 13. szám alatti lakos 2020. február 12-én, 64 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 21-én 11 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal és örök szeretettel EMLÉKEZEM DR. OLÁRY GYULA CSABA nyugalmazott jogtanácsos halálának 11. évfordulóján. "Emléke él, és élni fog míg az én szívem e földön még dobog. Őrzöm a képét, a mosolyát, a hangját, s minden gesztusát. Őrzöm a mozdulatait, mely bennem él mind a mai napig, őrzöm a felém közvetített gondolatait, a nekem elsuttogott szavait. Mert nem halt meg ő, még mindig él nekem, csak messze távozott, hol meg nem érinthetem." Feleséged
"Pihenj, Te drága szív, már megszűntél dobogni. Szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni Téged soha nem lehet. Csak meg kell tanulnunk ezután élni Nélküled! GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Aradszki András IHAROS 74 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 21-én 15 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Gyászoló szerettei
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Botyánszki Endre békéscsabai lakos 2020. február 14-én, 76 éves korában elhunyt. Szerettünket 2020. február 22-én 11 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
önismereti gyakorlatok / 2 órája
A sikeres fogyókúrához a pszichés gátat is le kell bontani
Nem ez az első eset / 2 órája
Hiába gyógyult meg, újra megjelent testében a koronavírus
tűzeset / 2 órája
Fóliasátor gyulladt ki Méhkeréken
kannibalizmus / 4 órája
Egymást falják fel az éhező jegesmedvék
határvédelem / 4 órája
Hidvéghi: Brüsszelnek el kell ismernie Magyarország erőfeszítéseit
Újszalonta / 4 órája
Összetartozásunkat szimbolizálja a trianoni emlékfa
Vásári Erzsébet