2020. 07. 10. 06:30 | [email protected]

Szabad-e vernie egy edzőnek a sportolóját? Költői kérdés. Azért jutott eszembe, mert úgy hírlik, hogy a román kupasorozatban vitézkedő Sepsi edzője, Leo Grozavu az egyik kudarcos bajnoki meccs után bántalmazta az egyik játékosát, Fülöp Lórándot.

Még mielőtt azt gondolják, hogy most előveszem a román kártyát (mint ahogy a román politika a választások előtt a magyart), hát csalódást kell okoznom. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem nemzetiségi kérdésről van szó. Hogy miért? Hát mert Grozavunak nem ez az első ilyen ügye, 2017-ben az Astra–FC Botosani-mérkőzésen a vendégek szakvezetőjeként a kispadon pofozta fel lecserélt játékosát, a jelenleg Kolozsváron futballozó Catalin Golofcát. Szóval ez nála „bevett” pedagógiai módszer.

Nem tudom, hogy mi lesz az edző sorsa, még az is lehet, hogy mire ezek a sorok megjelennek, már nem is lesz a hivatalában. Viszont érdekes kérdésre világít rá az eset, hiszen hetente jön elő egy olyan sztori, amely arról szól, hogy fizikai és lelki erőszakkal akarnak edzők sportolókat jobb teljesítményre sarkallni.

A legdurvább eset most a 22 éves koreai triatlonista lányé, aki öngyilkos lett, mert nem bírta tovább edzői általi fizikai és verbális alázását. A legtanulságosabb mégis az egyik csapattárs nyilatkozata volt, aki úgy írta le a szállásukat, mint a pokol egyik bugyrát, de úgy vélte, hogy így kell élniük azoknak a sportolóknak, akik a világszintet célozzák meg.

De valóban így kell élniük? Nem hiszem.

Nem is kell ahhoz élsportolónak lenni, hogy megtapasztaljunk különféle furcsa edzői módszereket. Amikor a suliban kézilabdáztam, olyan tanár edzett minket, aki gúnyneveket aggatott a diákokra, de a mai napig nem tudom, hogy mi volt a célja vele. Ha gólt lőttem, néma maradt, ha kimaradt egy helyzet, jött a beszólás.

A kosárlabdaedzőm volt az első olyan figura, akitől pozitív motivációs töltetet kaptam, amikor azt mondta, hogy kitartó munkával akár ifiválogatott is lehet belőlem, mert a képességem megvan hozzá. Lehet, hogy nem mondott igazat, de én elhittem, és egy bokasérülésig minden edzésen a maximumot hoztam.

Persze tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy csak pozitív motivációs eszközökkel nem lehet mindenkinél eredményt elérni. Ahogy csak negatívval sem.

Egy jó edző vélhetően egyben jó pszichológus is, aki ismeri annyira a tanítványait, hogy pontosan tudja, mikor van szükség dicséretre és mikor szigorra.

Mert mindenkihez van egy olyan út, amely a leginkább segítheti a fejlődésben. A pofon senkinél nem az.

Hozzászólások