Földesi Ágnes: a nehéz sorsú női karakterek számomra a legizgalmasabbak

– Először is gratulálok az elismerésekhez. Milyen érzés, hogy Önnek ítélték oda ezeket a díjakat? Számított rájuk?

– Bevallom, az Év színésze díjra – amit ezúton is szeretnék megköszönni mindenkinek, aki bizalmat szavazott nekem – nem számítottam, nagyon meglepődtem. De volt egy kettős érzésem is ezzel kapcsolatban. Ugyanis, amikor megláttam a listát azoknak a színészeknek a neveivel, akikre lehetett szavazni, volt egy hiányérzetem. Úgy gondoltam, lehetne egy nagyobb merítést is csinálni az évad alapján. Nagyon sok színész van rajtunk kívül is, akik nagyon sokat és nagyon szépen dolgoztak. Meglepett a díj és nagyon jól esett, hiszen ez egy visszaigazolás arról, hogy legfőképpen a legutóbbi munkám, alakításom valószínűleg adott valamit a színház közönségének. Hálás vagyok és köszönöm. 

Az évad fiatal tehetsége kategóriájának díját picit reméltem, vagyis azt éreztem, jól esne. Ez a kategória a 35 év alattiakat érinti. Én 33 éves leszek idén, nálam sokkal fiatalabbak is vannak a színházban, vannak új arcok, többen vannak olyanok is, akik elég sokat dolgoztak. Természetesen azt is elfogadtam volna, ha nem én kapom a díjat, hiszen ebben a kategóriában elég nagy volt a merítés. De nagyon jólesett, főként, mert ez nem csak a színészi társulat szavazatai alapján dőlt el, hanem a háttérmukások, egyéb területen dolgozók szavazatai alapján is. Ez is egy visszaigazolás arról, hogy jó úton járok és tudok újat mutatni, ami számomra mindig nagyon fontos. 

–  Mit jelent egy-egy díj vagy elismerés? 

– Visszaigazolás és biztatás saját magamnak, hogy megéri csinálni. Vannak nagyon nehéz időszakok – ahogyan mindenki életében –, amikor az ember fizikailag, lelkileg úgy merül ki, hogy azt érzi, nem tud úgy teljesíteni, ahogy szeretne. És akkor meg kell keresni előadásról előadásra azokat az apró kompromisszumokat. Ezek a dolgok lehet, hogy kívülről nem látszanak a néző számára – sőt, sokszor a kollégák számára sem – de én belül tudom azt, hogy igen, ez most nem úgy sikerült. És amikor jön egy ilyen visszaigazolás, mint egy díj, akkor úgy érzem: jó, akkor ez a néhány dolog lehet, hogy nem is akkora probléma. 

Őszintén és nem álszerénységből mondom, hogy sokszor megkérdőjelezem azt is, hogy kell-e nekem ezt csinálni. Nagyon sokan vagyunk ezen a pályán, nagyon sokfélék vagyunk. Sokszor volt olyan időszakom, amikor elbizonytalanodtam és felmerült a kérdés, szüksége van-e a világnak arra, amit én csinálok, ebben a helyzetben, amiben most vagyunk. Furcsa volt, amikor először jött rá a válasz bennem, hogy nem. Igazából nincs rá szükség. Nekem van szükségem arra, hogy játszhassak. És ha ez célba talál, ha van, akinek ez ad valamit, akkor az egy felbecsülhetetlen pluszt jelent, amiért rettenetesen hálás vagyok. 

– Ki tudná emelni azt a szerepet, ami a legközelebb állt Önhöz az eddigi pályafutása alatt? Azt a karaktert, amit a legjobban szeretett?

– Amit nagyon-nagyon szerettem, az az Üvegcipő Irmája volt Tege Antal rendezésében. Azért is, mert azt éreztem, hogy azzal jövök vissza igazán ide, Békéscsabára Budapestről. Előtte volt egy casting a Bánk Bán Melindájára, amit megkaptam. Nagyon jól esett, mert oda jött hozzám Tóni és azt mondta: figyelj, Ági, van számodra egy premier ajándékom. Mi lenne, ha te játszanád Irmát az Üvegcipőben? Végtelenül boldog voltam. Az volt az a próbafolyamat, ahol valami felszakadt bennem. Irma egy bolondos, naiv, jó értelemben együgyű lány – egy ügye van, Sipos úr szerelme. Nem baj, ha bántják, ha elesik, ha megalázzák, ő akkor is ott van, ez a tiszta szerelem jön a lányból. Voltak olyan időszakok a próbák során, amikor nem ment, amikor még nem tudtam gyökeret ereszteni Békéscsabán. Akkor jöttem haza Budapestről és félig Füzesgyarmatról. Akkor mondta nekem Tóni, hogy kezdjem el magamat irgalmatlanul szeretni. Ez a tanács ott nekem nagyon betalált. Akkor ott megértettem, ahhoz, hogy az ember játsszon – habár az embernek van egy egészséges önkritikája, amit igyekszik gyakorolni – muszáj szeretnie magát. Ezért volt Molnár Ferenc Irmája az én legfontosabb szerepem. 

– Volt-e, vagy van-e szerepálma?

– A szakdolgozatom olyan nehéz, különc sorsú anyakarakterekről szól, akik döntéseik folytán valamilyen negatív megítélés alá kerülnek. Ott van Médeia – Euripidész Médeiája –, aki gyermekgyilkos. Miért döntött úgy, mi késztette? Számomra ez az izgalmas, amikor egy karakter tartalmaz ilyen fajta kérdéseket. Mi volt az a pont, ami olyan döntésre késztette, ami tragédiába torkollt? Ezeknek a kérdéseknek a fejtegetése egy karakterépítés folyamatán belül számomra a legizalmasabbak, engem ezek érdekelnek. Egyszer például szívesen eljátszanám Médeiát. Nem azt mondom, hogy jövőre [nevet]. Nem mondanám, hogy ez így él bennem, de az ilyen fajsúlyosabb, kétesebb megítélésű női karakterek, sorsok érdekelnek. 

– Mi az, amin jelenleg dolgozik? Hol láthatja legközelebb a közönség?

– Legközelebb az Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve című darabban lesz egy kisebb szerepem, abban dolgozunk. Bár most véget értek a próbák, letettük egy kicsit a munkát, amit majd újra felveszünk, és szeptemberben mutatjuk be a darabot.