2024.03.13. 15:52
A magyar népmesék ihlette alkotások zsűrizését Békésből koordinálták
Magyar népmesék ihlette alkotásokból nyílt tárlat a Nemzeti Művelődési Intézetben Lakiteleken. A 108 szakkör által beküldött pályamunkákat 18 tagú zsűri értékelte a Békés Megyei Népművészeti Egyesület koordinálásában.
Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője az „Egyszer volt, hol nem volt..." – A magyar népmesék varázslatos világa” című alkotópályázat eredményhirdetésén kiemelte, a magyar népmese 2020. október 15-e óta hungarikum, de a magyaroknál ősidők óta az életük része.
![](https://cdn.beol.hu/2024/03/PULNPg-QQ2b2tJKGIsLlp4w6bg75nGzW3geL3XfVetU/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5YjZjODBkZjc1ZTQyNjU4YzEzYmYxZjkwZDBhMDBh.jpg)
Az MTI híradása szerint az ügyvezető emlékeztetett: a 70-es években a Magyar népmesék című televíziós sorozat révén sokak számára összeforrtak a történetek a Kaláka együttes főcímzenéjével és Szabó Gyula hangjával. Novák Irén szerint azt azonban már kevesebben tudják, hogy Jankovics Marcell rendezőnek az is célja volt, hogy minden epizódban megmutassák egy-egy táj jellegzetes népművészeti motívumkincsét. Ezért is érdemes felnőttként újra megnézni a részeket, melyek minden korosztály számára tartogatnak mondanivalót.
– Kreatív és igényes alkotások születtek a felhívásra Magyarország minden vármegyéjéből, de a határon túlról, Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről és a Vajdaságból is érkeztek pályázatok – hangsúlyozta Novák Irén. Izgalmas bemutató videókkal, színes fázisfényképekkel, csodálatos alkotásokkal elevenítették meg a pályázók a magyar népmesék világát, történeteit és kiemelkedő alakjait.
Pál Miklósné kiemelte, a bíráló bizottság 12 szempont mentén állította össze értékelését. Ezek között szerepelt a kivitelezés minősége, az alapanyag, a funkció és a díszítés összhangja, valamint a műfajnak, illetve népi kézművességnek való megfelelés, de szempont volt az is, hogy az alkotás mit nyújt a befogadónak.
A pályamunkák egyebek mellett A kismalac és a farkasok, a Macskacicó, A só, az Életfa, A királykisasszony jegyei, a Király Kis Miklós, A háromágú tölgyfa tündére, Az aranyszőrű bárány, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, a Mátyás király és az igazmondó juhász, illetve Az égig érő fa című mesékből merítettek.
A beküldött alkotások közül a zsűri tizenkettőt oklevéllel jutalmazott. A tárlatmegnyitón közreműködött Berecz András énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész.