Szemle

2023.05.15. 16:05

A legfrissebb békéscsabai hírek, egy helyen

Összegyűjtöttük egy cikkbe a legfrissebb békéscsabai híreket.

V. E.

Első hellyel tértek haza a csabai néptáncos fiatalok

Első helyezést ért el a VI. Országos Néptánc Kamaraverseny döntőjében a Hétpróbás Néptánciskola Rábai Kamara csoportja, amely Békés vármegyéből egyedüliként jutott be a nemrég Nyíregyházán rendezett fináléba. Ale Virág a dél-alföldi táncokban nyújtott szólótáncosi teljesítményéért különdíjat érdemelt ki. A zsűri a fiatalok felkészítőit, dr. Mlinár-Kőrösi Katalint és Vaszkó Jánost pedig pedagógiai különdíjban részesítette a dél-alföldi táncok hiteles színpadra viteléért.

Kormánytisztviselők alkotásaiból látható kiállítás Békéscsabán

Lélektől lélekig elnevezéssel, immáron negyedik alkalommal rendeztek kiállítást a kormánytisztviselők alkotásaiból a Békés Vármegyei Kormányhivatalban. A tárlat május 24-éig Békéscsabán, a Derkovits sori székhelyépület földszinti aulájában, hétfőtől-csütörtökig 8-16 óra, pénteken pedig 8-13 óra között tekinthető meg.

Hulladékgazdálkodásról tartottak előadást Csabán

A július 1-jétől induló egységes hulladékgazdálkodási és a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerről tartottak előadást a napokban Békéscsabán, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. A prezentáción elhangzott, az új rendszerben cél a körforgásos gazdálkodás kialakítása és kevesebb hulladék termelése. A kamaránál közölték, hogy a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt., mint koncessziós társaság végezheti a magyarországi települési szilárdhulladék begyűjtését a következő 35 évben, és gondoskodik annak kezeléséről is.

Hétezer-ötszáz Békés vármegyére vonatkozó bérletet adtak el

Eddig csaknem 7500 Békés vármegyére vonatkozó vármegyebérletet adtak el – közölte a MÁV Zrt. Ebből 3286 volt kedvezményes, 4162 teljes árú. Országos szinten pedig meghaladta a 300 ezret az értékesített vármegye- és országbérletek száma, az eladások 16 százaléka pedig a legkényelmesebb vásárlást lehetővé tevő MÁV appon keresztül zajlott. A teljes árú 30 napos vármegyebérletek 9450, az országbérletek 18900 forintba kerülnek. A nappali és esti tagozatos tanulók, 6 év feletti óvodások, fogyatékkal élők 90 százalékos kedvezménnyel – azaz 945 és 1890 forintért – juthatnak hozzá .

A világon egyedülálló a csabai evangélikus nagytemplom

A csabai szlovák hagyományokról beszélt az evangélikus gimnázium tanulóinak hétfőn a Békés Megyei Könyvtárban Kiszely András, a csabai szlovák önkormányzat elnöke. Az előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy Békéscsaba és Békés vármegye milyen különleges hely, hogy a tanulmányok után érdemes ide hazatérni, a lokálpatriotizmust hangsúlyozta. Mint ismertette, a szlovákok 1718 nyarán érkeztek meg Csabára, csupán néhány tucatnyian, ám száz év alatt 18 ezerrel bővült a lakosság száma. Érdekességként elárulta, hogy 1824-re épült meg az evangélikus nagytemplom, amely nemcsak Közép-Kelet-Európa legnagyobb evangélikus temploma, hanem a világon a legnagyobb, a szlovákok által saját maguk számára épített istenháza.

Az ország keresztrejtvényfejtői versenyeztek a Csabagyöngyében

Megtartották a Csabagyöngye Kupa – Országos Keresztrejtvényfejtő Versenyt hétvégén Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban. Hankóné Zsilák Katalin, a csabai rejtvényklub vezetője elmondta, előzetesen 54 hazai településről mintegy 200-an regisztráltak a megmérettetésre. Érkeztek rejtvényfejtők Szegedről, Mátészalkáról, Székesfehérvárról, Veszprémből, illetve több mint negyvenen Budapestről. A versenyzők ifjúsági, kezdő, haladó, mesterjelölt és mester kategóriában mérkőztek meg. Mindenki két feladványt kapott. A gyerekeknek egy, a felnőtteknek két órájuk volt, hogy megfejtsék a rejtvényt. A sorrendről a hibátlanság és az időhatár döntött. Vasárnap csapatversennyel folytatódott a program .

Megtartotta utolsó előadását régi otthonában a Napsugár Bábszínház

Szombaton délelőtt elköszönt régi otthonától a békéscsabai Napsugár Bábszínház. Écsi Gyöngyi előadása is a Színházi Olimpia keretében zajlott, ami után még több előadásuk várható a Bábművészeti Világtalálkozó keretében, ám a pünkösdi hétvégén már új otthonukban várják a közönséget a Napsugár tagjai és vendégei. A bábszínház vezetősége úgy fogalmazott: megható és egyben örömteli is volt a régi otthonukban töltött utolsó délelőtt.

Márton Anita győzött Kecskeméten

A kéthetes bári edzőtábort követően a vasárnap a Kecskeméti Atlétikai Centrumban lépett dobókörbe Márton Anita, a Kopp Békéscsabai AC fedett pályán világbajnok súlylökője. A KESI Kupa felkészülési versenyen 16,88 méterre repítette a vasgolyót és a 14,99 méterig jutó szegedi Veiland Violetta előtt megnyerte a viadalt.

Sokat érő két pontot szerzett a Békéscsaba

Az első tíz perctől eltekintve jól játszott az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE női kézilabda-csapata Érden és rendkívül értékes két ponthoz jutott, s ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy meghosszabbítsa NB I.-es tagságát. Az eredmény Érd–EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE 24–37 lett.

Karsai vb-indulót vert, Bogdán európai szintűt dobott

Több helyszínen álltak rajthoz a Kopp Békéscsabai AC atlétái a hétvégén és több figyelemre méltó eredményt értek el. Kiemelkedik ezek közül a 2004-es születésű Karsai Gábor győzelme a budapesti 10 ezer méteres országos bajnokságon és Bogdán Annabella világszinten is jegyzett egyéni csúcsa gerelyhajításban. Karsai Gábor junior korosztályban nagy fölénnyel 29:28,01 perccel megnyerte a bajnokságot, Bogdán Annabella pedig gerelyhajításban győzött 61,09 méteres eredményével, ráadásul egyéni csúcsot dobott, ami idén Európában a 3., a világon a 11. legjobb eredmény.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában