16°
23°
13°

Határ menti utak újulhatnak meg határon átnyúló együttműködésben

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretében Arad és Békés megye közel 11,8 millió eurós támogatásra pályázik, az összeg nagy részét határ menti utak fejlesztésére fordítanák.(X)

Erről Aradon írt alá szándéknyilatkozatot Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke, és Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.
– Hosszú előkészítő munka eredményeként eljutottunk a szándéknyilatkozat aláírásáig, mely alapján három szereplő, a Békés Megyei Önkormányzat által létrehozott Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Arad megye és Kürtös település közösen ad be pályázatot. Az együttműködés folytatásában is gondolkodunk, és további pályázatok esetében is partnerként számítunk egymásra – mondta a Békés megyei elnök.

A megpályázott összeg kisebb része, közel egymillió euró (310 millió forint) jut Békés megyének. A pályázati kiírás alapján csomópontok megtervezésére fordíthatja a magyar partner az elnyert összeget.
– Igazi összefogás van kialakulóban, hiszen a 21 település közül, amelyik ilyen terveket jogosult készíteni, húsz jelezte a szándékát, és nyertes pályázat esetén biztosítja az önrészt. Akik tervekkel rendelkeznek, általában hamarabb tudnak projekteket megvalósítani, és ezt felismerték Békés megyében – emelte ki Zalai Mihály.

Az összeg nagyobb részét közel 50 kilométernyi romániai útszakasz felújítására kívánják fordítani Arad megyének a határhoz közel eső részében. A pályázat révén a Pécska és Tornya közti 10 km-es, a Kürtös-Szentmárton-Székudvar közti 21 km-es, valamint a Székudvar-Nadab és Szentmárton-Simánd közötti, összesen 13 km-es útszakasz felújítását, valamint egy kürtösi teherforgalmi kerülőút megépítését tervezik.

A projekt lebonyolításával egy olyan „közúti folyosót” újítanak fel teljesen, mely összeköttetést biztosít a megye négy fontos városa: Nagylak, Pécska, Kürtös és Kisjenő között.
– A fejlesztéseknek nemcsak a térség lakói, hanem az átutazók is hasznát fogják venni, ugyanis a Déva felé tartó 7-es, valamint a Temesvár irányába haladó 69-es országút, és az A1-es autópálya forgalmának egy részét ezeken az utakon vezetjük el a kevésbé forgalmas határátkelőhelyek felé – jelezte Iustin Cionca Arad megyei tanácselnök. Hozzátette: egy másik uniós pályázaton 35 millió eurót nyertek közúti infrastruktúrára, de az 1200 kilométeres megyei úthálózatnak csak tizedét tudják ezekből felújítani.

Arad és Békés megye másik stratégiai fontosságú, nagyjából ugyanekkora összegű pályázata az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését célozza, annak több mint kilencven százalékban Békés megye lesz a haszonélvezője.
– A határ két oldalán hasonló problémákkal küzdünk, hasonlóak a megoldandó feladataink, ezek megoldásában sokat segít az Interreg pályázat. A közösen elvégzett munka pedig tovább javítja a két megye kapcsolatát, az együttműködést – hangsúlyozta Zalai Mihály.

Legolvasottabb

1
A vihar miatt számos helyre vonultak a tűzoltók
2
Felismeri Békéscsaba épületeit a képekről?
3
„Köszönöm, Körös” – újabb halszörny akadt horogra Békésben
4
Elütöttek egy gyermeket Békéscsabán
5
Üzenetet olvasott, súlyos balesetet okozott Kaszapernél
hétköznapi hős
16 ezer eurót talált a metrón egy diáklány, átadta a rendőrségnek 
Időjárás / 6 perce
Szerdán is folytatódik a borús, esős idő
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 19, az Alföldön 20 és 23 fok között valószínű.
Gyász
"Akik napfényt varázsoltak mások életébe, maguk sem rejtőzhettek el előle" GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága jó Édesanyánk Kocinszki Joachimné, volt Ancsin Árpádné született Bohus Judit a Békés megyei Népújság volt munkatársa életének 91. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017 szeptember 26-án kedden 13 órakor lesz Békéscsabán a Szarvasi úti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bakonyi Erzsébet békéscsabai lakos 57 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. szeptember 20-án 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
vb-selejtező / 2 órája
A dánok egy félidőt hagytak női labdarúgóinknak
akár a szimfónia / 2 órája
Október elejétől új darabbal hódít a Thália Színház
filléres praktikák / 3 órája
Ragyogni fog otthona ezektől a természetes tisztítószerektől
különlegességeket kóstolhatnak / 4 órája
Temérdek finomság várja a nyíregyházi fesztiválra látogatókat
mozimánia / 4 órája
A cannes-i győztessel is versenyezhet a Testről és lélekről az Oscarért
Interjú / 5 órája
Újra vállalná szerepét a Szomszédok egykori sztárja