Nemzeti italbolt: a sör és a bor marad?

A HVG információi szerint újabb fejezethez érkeztek a nemzeti italboltokkal kapcsolatos eddigi fejlemények. A hírportál úgy tudja, csak a tömény alkoholos italok, valamint égetett szeszek forgalmazását kötnék koncesszióhoz.

Már csak azon folyik a vita a jövendőbeli nemzeti italboltok ügyében, hogy hány százaléknál húzzák meg az alkoholfokhatárt, vagyis milyen töménységű szeszes italok árusítását korlátozzák az erre felszentelt szakboltokra – írja a hvg.hu.

A hírportál információi szerint csak a tömény alkoholos italok és az égetett szeszek kiskereskedelmét kötik majd koncesszióhoz – ahogyan azt korábban a dohánytermékekkel is tették –, így sört és bort másutt is árulhatnak. A vendéglátóhelyekre vonatkozóan pedig jó eséllyel azt a korlátozást vezetik be, hogy csak a meleg ételt is kínáló büfékben és éttermekben lehet alkoholt fogyasztani.
Mint írják, elképzelhető, hogy a tavaly kialakított és nagy arányban hatalomközeli nemzeti trafikok előnyt élveznek majd a pályáztatáskor az alkoholárusítási jogért.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Megyei bűnügyi rejtélyek: Farkas Helga és Szathmáry Niki ügye
2
Mezőkovácsházi mentős mentette meg a nőket, akikbe villám csapott a Körösnél
3
És akkor Gyomaendrődöt elmosta az eső
4
Olajtartályok gyulladtak ki Ecsegfalván, kilenc város tűzoltói oltották a lángokat
5
Autók törtek Békésnél, szalagkorlátnak vágódott az egyik
Vagyon
Néhány órára lecsúszott a trónról, de már ismét Bill Gates a világ leggazdagabb embere
KSH / 27 perce
Több mint ötezer új lakás épült az első fél évben
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint nagymértékű a növekedés.
Gyász
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva Párducz Béla férj, gyermekei: László és Oszkár, unokái: László és Levente, menye: Andrea tudatja, hogy Párducz (Dobrotka) Piroska (Ada, 1929.december 11. - Gyula, 2017.július 13.) életének 88. évében tiszta szent lélekkel visszaadta lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunktól 2017. július 27-én 19 órakor veszünk végső búcsút, kísérjük utolsó útjára az Adai római katolikus temetőben. 2017. július 27. - 7.30 Csíksomlyói kegytemplom és kolostor - Lelki üdvéért szentmise 2017. július 28. - 8.00 Szentháromság katolikus templom, Ada - Temetési szentmise 2017. augusztus 3. - 16.00 Nádi Nagyboldogasszony Plébániatemplom, Gyula - Lelki üdvéért szentmise Szerető családja
"Tiéd a csend, a nyugalom, Miénk a könny, a fájdalom." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Arató Béla nyugalmazott őrnagy Gyula, Mágocsy u. 2. szám alatti lakos 2017. július 25-én, 88 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2017. július 31-én 11 órakor lesz Gyulán, a Dobozi úti református temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Méltatás / 2 órája
Az EYOF az utánpótlás idei legfontosabb eseménye
Felújítás / 3 órája
Megtámasztották az egri minaretet
ott vagyunk / 12 órája
Döntőben a férfi pólósok!
vizes vb – úszás / 14 órája
Eredmények a csütörtöki úszóknál
megvan a második / 15 órája
Hosszú bronzérmet szerzett
sérüléshullám / 16 órája
Doll nem tudja, mitévő legyen