Fotó: FRANCK FIFE / AFP

A Renault csapatfőnöke elismerte, Alonso az egyik jelöltjük 2021-re

Cyril Abiteboul kijelentette, benne van a pakliban, hogy Fernando Alonso legyen Daniel Ricciardo utódja a következő szezonban, azonban más pilótákkal is számolnak. A Renault csapatfőnöke hozzátette, ők biztosan nem lépnek a Ferrari és a McLaren útjára, és nem sietik el a döntést.

Pár hete megkezdődött a pilótakeringő a jövő évi szezonra, és ez a folyamat egyelőre a Renault-nál állt meg. A reakciókból ítélve az enstone-iakat váratlanul érte Daniel Ricciardo távozása, így – a Ferrarival és a McLarennel ellentétben – még nem is döntöttek arról, hogy ki fogja pótolni az ausztrál versenyzőt – írja az Origo.

A sajtóban egyelőre három név került szóba. Sebastian Vettel esetleges átigazolását már a Ferrarival történő szakítás bejelentése előtt is latolgatták, most pedig úgy tűnik, a négyszeres világbajnok számára két opció maradt, amiből az egyik a francia istálló.

A másik a Mercedes, ebben az esetben pedig minden bizonnyal Valtteri Bottas helye kerül veszélybe, akit Vettel mellett akár George Russell is kiszoríthat a brackley-iek üléséből. A finn pilóta számára szintén a Renault lehetne a menekülőút.

A legnagyobb szenzáció viszont Fernando Alonso visszatérése lenne. A korábbi hírek szerint a kétszeres F1-es világbajnok már előszerződést is kötött egykori csapatával. Akár igaz ez a hír, akár nem, Cyril Abiteboul megerősítette, hogy a spanyol pilóta is a jelöltek között van.

Számos lehetőség van, közülük pedig Alonso az egyik, de 2021-re rengeteg remek pilóta válik elérhetővé

– nyilatkozta az RMC Sportnak a Renault csapatfőnöke. Alonso szerződtetése már csak azért is lenne különleges, mert a 38 éves versenyző harmadszor szerepelhetne a francia istálló színeiben.

Ezzel kapcsolatban JJ Lehto is megszólalt. Az Onyx, a Scuderia Italia, a Sauber és a Benetton egykori pilótája úgy véli, ha a Renault-nak Alonso és Bottas közül kellene választania, akkor nem honfitársa lenne a befutó.

Alonso nehéz természetű ember, aki politikai játszmákra is képes. Valtteri pedig a Mercedes versenyzője, ennek ellenére nem nyert világbajnokságot. Úgy gondolom, ez egyszerű választás lenne.

– jelentette ki az Iltalehti nevű finn bulvárlapnak.

Lehto hozzátette, Bottasban jelenlegi csapata sem bízik teljes mértékben, amit jól mutat, hogy mindig csak egy évre kap új szerződést. Ezzel együtt azonban a Mercedesnek megérné megtartani a finn pilótát, mivel képes hozzásegíteni a csapatot a konstruktőri világbajnoki címhez.

Ami a Renault-t illeti, akármi is lesz a döntés, Abiteboul már korábban is leszögezte, hogy azt nem a közeljövőben fogják nyilvánosságra hozni. A francia szakember ezúttal is kijelentette, hogy nem lépnek riválisaik útjára.

Rendkívül fontos döntésről van szó, úgyhogy időt fogunk hagyni magunknak. Elég furcsának tartjuk a Ferrari és a McLaren stratégiáját, miszerint már a szezon kezdete előtt határoztak a távolabbi jövőről. Mi nem akarjuk követni a példájukat

– mondta.

Korábban több helyen is felvetették, hogy a Renault esetleg azért vár, mert az sem biztos, hogy a márka marad Forma-1-ben. Pénteken azonban kiderült, hogy 2021-ben is ott lesznek a rajtrácson, ami egyrészt Esteban Ocon számára lehet megnyugtató hír, másrészt előbb-utóbb biztosan lesz bejelentés a csapattársa személyét illetően.

Hozzászólások

nyomozás
Emberöléssel vádolhatják meg L. L. Junior exét
nem hiszi? / 13 perce
A Facebook háromszáz lájk után mindent tud rólunk
Százból kilencvenen nem foglalkoznak azzal, hogy biztonságban van-e az adatuk, mondván, semmi titkolnivalójuk nincs.
Gyász
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Barna Lajos békéscsabai lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 9-én 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Crisztóf Jánosné volt békéscsabai lakos 79 éves korában elhunyt. 2020 június 26-án szűk családi körben elbúcsúztattuk. Hamvait a táci temetőben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
"Nem ezt akartam, nem így akartam, Szerettem volna még élni, De a halál könyörtelen volt, el kellett menni. Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, Emlékem így áldás lesz rajtatok." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mihajlov- Valkó Éva volt békéscsabai lakos 2020. június 28-án, 37 éves korában csendesen megpihent. Drága halottunkat 2020. július 6-án 11 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Tudjuk, hogy figyelsz ránk onnan fentről, s meghallgatod bánatunk de az lenne a legszebb mégis ha tudnánk, hogy mindennap láthatunk. Örökké emlékeinkben és szivünkben élsz." Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk Frey Mihály halálának 8. évfordulóján Szüleid, nővéreid és családjai
GYÁSZHÍR Szomorú szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk és nagymamánk Homokiné dr. Kraszkó Mária nyugalmazott ügyvéd életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. július 8-án 12 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Lányai és unokái
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Hegedűs Lajosné szül. Hári Ilona mezőmegyeri lakos 88 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. július 7-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Miskolci Antalné szül. Hunya Irén békéscsabai lakos életének 107. évében csendesen megpihent. Szeretett elhunytunkat 2020. július 6-án 9.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
" Mikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, A domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: Gyere haza." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk " Ülj le egy percre, s gyújts egy gyertyát. Gondolj most arra, ki felülről vigyázz Rád. A halállal a létnek nem szakad vége, Emlékezz Rá, s veled marad örökre." ifj. MÁRTON KÁROLY halálának 9. évfordulójára __________________________ " Egy éve már nem látom arcodat. Egy éve már nem hallom hangodat. Egy távoli hosszú útra mentél, De szívemben élsz, és velem vagy örökké." id. MÁRTON KÁROLY halálának 1. évfordulójára Szerető családjaik
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fábián Gáborné szül. Szentesi Mária (volt kereskedelmi vezető) békéscsabai, volt újkígyósi lakos 2020. június 27-én, 70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 3-án, pénteken 9 órakor lesz az újkígyósi Szent Antal temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Hornok Edit volt kamuti lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 6-án 11 órakor lesz a hunyai temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Turbucz István nyugalmazott tűzoltó békéscsabai lakos 89 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. július 1-jén 11.30 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Egy-egy szál gyertya értetek égjen, kik fent laktok már az égben. Kik vigyáztok ránk onnan fentről, s lelkünkben szól a végtelenből." Fájó szívvel emlékezünk Jánosi János halálának 25. Jánosi Jánosné halálának 15. évfordulójára. Szerető családotok.
Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonoknak barátoknak, szomszédoknak s mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy Gombos Béla telekgerendási lakos búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Soha nem felejtünk szívünkben szeretünk. Rád örökkön-örökké emlékezünk." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Botyánszki Mihály szabadkígyósi lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető családja.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Badár Bálint (az egykori Mezőgép műszaki igazgatója) békéscsabai lakos 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 2-án 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szekerka Mihály békéscsabai lakos 2020. június 12-én, 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án 10 órakor lesz a békéscsabai Tabáni temetőben. A gyászoló család
"Váratlan ért betegségem Elválasztott tőletek, Elbúcsúzni nem tudtam, Hát Isten veletek" KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton köszönjük mindazoknak, akik Dobi János volt mezőgyáni, majd gyulai lakost 2020. június 17-én utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Dr. Turák Vincéné szül. Szabó Mária békéscsabai lakos 84 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. június 27-én 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kecskeméti Sándorné szül.: Várnai Ilona volt jaminai lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. június 26-án 12 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Gyászhír Megtört szívvel, de Isten vigasztalását kérve és elfogadva tudatjuk, hogy Czakó Józsefné született Papp Erzsébet a FAFÉM egykori dolgozója életének 72.évében 2020.06.22-én csendesen megpihent. Drága halottunktól 2020.06.26-án 10 órakor a gyulai Szentháromság temetőben református szertartás szerint veszünk végső búcsút. A gyászoló család Szívének sugárzó szeretete, lelkének jósága örök példa marad előttünk.
forgalomkorlátozás / 31 perce
Szalagkorlátnak csapódott egy autó az M44-esen
Súlyos allergia / 40 perce
Óriáspanda-ikrek pusztultak el több szervük leállása miatt Kínában
rajzpályázat / 1 órája
Megrajzolták az élelmiszerpazarlást az eleki diákok
V. N.
nemzeti ügy / 1 órája
Gulyás: az elmúlt időszak építkezéseinek legszebb szimbóluma a Ludovika
kézilabda / 1 órája
Két térdműtét után csatlakozik a lila-fehérekhez a junior világbajnok
Verasztó Lajos
jó hír / 1 órája
Magyarország önellátó lesz az egészségügyi védőfelszerelésekben (videó)