2024.03.27. 10:28
Húsvéti tojásokat készítettek Újkígyóson: kihirdették a legszebb munkákat
Az Újkígyósi Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete és a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, hagyományos technikával készített húsvéti tojásdíszítő versenyt szervezett, Nagyné Rajeczki Krisztina elnökhelyettes közreműködésével.

Szebbnél-szebb alkotások készültek
Fotó: Gedó László, Szebellédi Zoltán
A tojásdíszítő versenyt először 2011-ben szervezték meg a nagycsaládosok. A hagyományoknak megfelelően, most is virágvasárnap előtti szombaton hirdették ki az eredményeket. Idén nem csak a szokásos kézműves gyermekprogrammal készültek. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjai segítettek elsajátítani a hagyományos tojásfestési technikáit is, valamint a fiatalok nagy örömére, bárányt és nyuszit is lehetett simogatni a Művelődési Ház előtt.
A tojásfestő versenyre 27 nevezés érkezett. A zsűrizésben részt vett Horváth-Gazsó Adrienn, Farkas Lilla, Lukoviczkiné Rozsnyai Ildikó és Harangozó Imre is. Horváth-Gazsó Adrienn értékelte a zsűri nevében a beérkezett alkotásokat. Kiemelte, ugyan nehéz feladat a hagyományos technikával készült tojásdíszítés, de a vártnál több és nagyon szép festett tojások érkeztek, így nem volt könnyű a bírálók feladata.
A verseny helyezettjei különböző kategóriákban:
Óvodások:
1. Tatár-Nagy Anna
2. Rajeczki János Rikárdó
3. Nagy Balázs
Alsó tagozatosok:
1. Rajeczki Csilla
2. Vernes Zita
3. Csernus Dorka
Felső tagozatosok:
1. Szabadkai Gréta
2. Nagy Boglárka
3. Hegedűs-Birta Éva
Felnőttek:
1. Szabadkainé Harangozó Ildikó
2. Vernesné Hernyik Mária
3. Korcsog Bernadett