2021.09.19. 19:55
A savanyúságok nagymestere a mezőhegyesi Julika
Nagyanyáink korában a befőzés szükségszerű volt, hiszen a nyár ízeit és értékeit így tudták a vitaminszegény téli hónapokra átmenteni. Napjaink háziasszonyai nem bajlódnak a befőzéssel, a savanyítással, minden megvásárolható a piacokon, a boltokban. Persze vannak kivételek. A mezőhegyesi Kövesdiné Kolozsi Julianna nyugdíjasként azoknak a táborát erősíti, akik megtermelik az alapanyagot és befőttet, ivólevet készítenek, vagy éppen savanyítanak dinnyét, káposztát. A kamrájában jártunk.
Ezt a ruhát lányának hímezte Julika, de magának is gyakran szokott varrni /A szerző felvétele/
Nincs jobb, mint a frissen szedett, lédús, napérlelte gyümölcs. Persze, ehhez kert is kell. Háza körül és a majori gyümölcsösben sok finomság megterem Kövesdiné Kolozsi Julikánál.
Ezekből készíti megállás nélkül a különleges lekvárokat, a savanyúságokat. Receptjeit gyakran megosztja másokkal is: legutóbb ismerőse dinnyét akart savanyítani, ehhez kért tőle szakmai útmutatást – erről is beszélgettünk Julikával a kamrában, miközben a polcokon sorakozó finomságokat mustráltuk.
A szemünk egy különlegességen megakadt: ezzel nyert díjat házigazdánk a Békés Megyei Kamrák Kincsei versenyen savanyúságkategóriában. Ez pedig nem más, mint a nyári alma csípős paprikával párosítva egy üvegben.
– Szeretek kísérletezni. Ezt a férjem nagyon kedvelte, de a gyermekeim is bátran fogyasztják – mutatott a díjnyertes üvegek egyikére. A szemközti polcokon már lekvárok, befőttek sorakoznak. S miközben mutatja egyenként, közben kirajzolódik a héttagú család élete.
Amikor a majorban elkezdték párjával a közös életüket; majd a három gyermek megszületése után panelba költöztek, hogy az iskolába járás könnyebb legyen; s végül egy kertes házban már idős szüleit is gondozva lett a nagy család „elemózsiása” Julika. Szülei után a férjét is elveszítette, gyermekei kirepültek, ő viszont a tevékeny mindennapokat választotta. Vagy kézimunkázik, vagy a konyhában serénykedik.
– Szeretek újítani. Kicsiben kikísérletezem, utána kerül minden üvegbe. Most tettem el 20 kiló vegyes savanyúságot, de van már üvegben gyöngyhagymám, zakuszka is, és lett 34 üveg baracklekvárom. De van hagymalekvárom is. Mutatom – emelte le a polcról. Kicsit unokázok, utána szilvalekvárt főzök – magyarázta tovább. Mert a polcok Julikánál nem ürülhetnek le.
– Legyen tele a kamra, ne kelljen boltba menni – ezt vallom. A házimunka leköt, a gyermekeimnek „banyatankkal” viszem a finomságokat, ők is nagyra értékelik – mesélte nevetve, érzékeltetve a mennyiségeket. Majd a ribizli, málna, fekete szeder (ó, de sok munka van ezekkel! – sóhajtott nagyot) levekre tereltük a szót.
Fekete szederből készített már palacsintaöntetet rummal megbolondítva. Azt nem kerestük a polcon, mind elfogyott. De lecsó van, mert az se hiányozhat. És a cibere, amihez jó sztori társult.
– Főztem 2002-ben, s néhány év múlva a kezembe került. Alig tudtam kicsalni az üvegből, olyan sűrű lett – nevette el magát Julika.
Esténként kézimunkázik
Kövesdiné Kolozsi Julianna hajdan vezetett egy turisztikai egyesületet, ma már inkább bekapcsolódik más civil szervezetek munkájába. Imád kézimunkázni. Hímez a lányának, s ha kell, varr magának is ruhát, olyat, amiben a kiállításokon, bemutatókon kínálhatja a házi készítésű finomságokat. A kedvünkért vette fel a kékfestő ruhát, amit szintén ő készített.
