2023.05.30. 16:50
Óriási mezőnyben szereztek érmeket a Békés vármegyei vívók
Borka Hunor Dániel személyében kondorosi vívó nyerte a gyermek korosztályban az Olimpici Grand Prix 5. fordulóját. A Békéscsabán óriási, több száz fős részvétel mellett három napon át zajló Csaba Kupán, Hajtman János és Csetneki István korábbi békéscsabai nevelőedzők nevét is viselő nemzetközi párbajtőrviadalon a békéscsabai Petrovszki Áron két korosztályban is döntőt vívhatott, mindkettőben ezüstérmes lett.
Borka Hunor
Forrás: BMH
A gyermek fiúknál kondorosi siker született, 98 indulóból Borka Hunor Dániel nyakába került az aranyérem. Pusztai Péter tanítványa a 64 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol a ludovikás Németh Zétényt 10:6-ra legyőzte. A 32 között a Szatmárnémetiből érkezett Meizinger Mátét (10:3), a nyolcaddöntőben az MTK-s Bacsó Dánielt (10:6), a 8 között a vasasos Panghy Zsombort (10:7), az elődöntőben a honvédos Jécsi Dánielt (10:6) is felülmúlta. A döntőben a békéscsabai Suhajda Pétert elbúcsúztató (10:6) tatai Molnár Dániel nagy csatára késztette, de egy tussal őt is sikerült legyőzni. Az Alföld Vívó Akadémiát képviselő Suhajda Péter a 8., Köles Keve a 12., Tímár Tas a 32. helyen zárt.
A gyermek leány korosztályban az AVA vívó közül Somogyi Alíz jutott a legtovább, aki 65 vívóból bronzérmes lett. A negyeddöntőben a ludovikás Molnár Laurán jutott túl sikeresen (10:7) a döntőbe kerülésben az ukrán Marharita Anharska állította meg (5:10).
Az újonc fiúknál (112 induló) Medgyesi István edző tanítványa, Petrovszki Áron esélyesként lépett pástra. Az AVA párbajtőrözője a BVSC-s Áfra (15:3), a Szatmárnémetiből érkezett Erdei (15:2), Nagy Levente (Szent László, 15:8), a kondorosi Borka (15:7) legyőzésével biztosan masírozott a döntőbe, ott azonban a Danubius RSC vívója, Nogula Mór megálljt parancsolt számára, akitől mindössze két tussal kapott ki.
Petrovszki az idősebb korosztályban, a serdülőknél is ezüstérmes lett. Rekordszámú, 115 fős mezőnyben először az ukrán Vasil Havadzint (15:10), majd a BVSC-s Makai Benjamint (15:13), a szintén BVSC-s Bobach Arturt (15:12), végül az OVSE-s Farkas Bencét (15:11) verte meg. Nem sokon múlott, de az aranyérmet végül a szolnoki Dékány Patrik (14:15) elhappolta előle.

Az újonc lányoknál Juhász Hanna Réka 86 induló között ért el szép eredményt. Az AVA pengeforgatója a honvédos Pécsi Luca legyőzésével bejutott a nyolcas döntőbe, ott azonban Kurtinecz Rékától (Szatmárnémeti) nagy csatában 15:14-es vereséget szenvedett és 6. lett. Klubtársa, Somogyi Alíz a 14. helyen végzett.
A törpici fiúknál Suhajda Benedek a dobogó harmadik fokára léphetett fel. Az AVA reménysége 75 vívóból végzett a legjobbak között, a négy között az ukrán Jehor Kariuchenko győzte le 10:6-ra.
A serdülő lányoknál (70 induló) Békés vármegyéből Juhász Hanna Réka szerepelt a legjobban, aki a 15. helyen végzett.