Hagyományaink, kultúránk éltetése megmaradásunk záloga – galériával

– Eleve különösen erős szimbolikája van annak, hogy mi, gyulaiak az előtt a székelykapu előtt ünnepeljük a nemzeti összetartozást évről évre, amelyet Kovászna testvérvárosunktól kaptunk ajándékba – fogalmazott beszédében dr. Görgényi Ernő. A város polgármestere elmondta, az igazságtalan határokkal egymástól elválasztott magyarok számára különösen szép a székely kapu, mert nyitott és szabadon átjárható.

A székely kapu összeköti a két oldalán lévő világot

– A székely kapu összeköti a két oldalán lévő világot, a kapuban találkozhatunk és akadálytalanul kezet foghatunk, beszélgethetünk – emelte ki. – Különösen szép a székely kapu azért is, mert fedeles kapu. A fedél alá pedig galambdúcot épít az alkotó, mert a magyar szereti, ha a portájára galambok költöznek. A galamb ugyanis ősi keresztény jelképe a békének. Békesség a házban, békesség a családban, békesség a városban, az országban és béke az országok, a nemzetek között. Ezt kívánja a magyar, emberemlékezet óta.

Dr. Görgényi Ernő ezt követően felidézte a magyarság 1100 éves küzdelmét a megmaradásért. 

– 1914 nyarán a magyar nemzet élt, éppen egyik virágkorát élte, de már kisebbségben élt történelmi hazájában. Voltak más nemzetek tagjaiban okkal sérelmet keltő hibáink, de azzal nem vádolhatnak, hogy háborút akartunk, mert háborút nem akartunk. Az első világháborúba az osztrák birodalmi elit sodorta bele Magyarországot is. A háborút elvesztettük és a legnagyobb veszteségeket mi, magyarok szenvedtük el – tette hozzá. – A trianoni békediktátummal a történelmi Magyarországot felszabdalták. 282 ezer 870 négyzetkilométernyi területének kétharmadát veszítettük el, országunk területe 92 ezer 963 négyzetkilométernyire töpörödött. Magyarország népessége 18 millióról 7 millió 600 ezer lélekre csökkent. És ami a legfájóbb, 3 millió 200 ezer magyar ember rekedt határainkon túl, akiknek kétharmada tömbben élt. 3 millió 200 ezer magyar ember találta magát egyik napról a másikra egy idegen államban, úgy, hogy ő nem költözött sehova. És megkezdődött az azóta több generáción át folytatódó kálváriájuk, napi szintű küzdelmük nemzeti hagyományaink és nyelvünk megtartásáért. Szinte minden magyarnak maradtak rokonai az elcsatolt területeken, akiktől immár egy mesterséges határ választja el.

Kifejtette, a diktátum a maradék-Magyarországot is megsemmisíteni törekedett. 

– Korlátozta a magyar állam szuverenitását, katonai, hajózási, repülési korlátozásokat vezetett be. Miután az országot a megszálló csapatok kifosztották, miután elvették tőlünk a területtel együtt nyersanyagforrásaink, termelőeszközeink döntő részét, a diktátum még arra is kötelezte hazánkat, hogy 30 éven keresztül további jóvátételt fizessen – folytatta a gondolatot. – A győztes nyugati hatalmak semmilyen méltányosságot nem mutattak irányunkban. Úgy hoztak döntéseket több millió magyar sorsáról, hogy egyáltalán nem ismerték a valós földrajzi, gazdasági, demográfiai viszonyokat. A nyugati politikusok nagyon tetszetős elveket fogalmaztak meg a háború során a népek önrendelkezési jogairól, arról, hogy népszavazással kell eldönteni az új államhatárokat. Végül egyáltalán nem érvényesült a népek önrendelkezési joga. Mert a nyugati civilizációban is az érdek az elsődleges, nem a hirdetett elvek. 1848/49-ben együttérző, szép szavakkal méltatták Angliában és Franciaországban is a magyar szabadságharcot. Ám az volt az érdekük, hogy Közép-Európában a Habsburg-birodalom biztosítsa a stabilitást. Ezért hagyták elbukni a magyar szabadságharcot, igaz, dicséretet szép számmal kaptunk. 

Elmondta, 1920-ban már az volt a nyugati érdek, hogy Németországnak ne legyen erős szövetségese, helyette egymással ellenséges kisebb államok küzdjenek egymással folyamatosan Közép-Kelet-Európában. 

A háború csak rosszat hoz nekünk

– Képmutató módon ezt hívták úgy, hogy népek önrendelkezési joga – emelte ki. – Majd a magyarok továbbra is a győztes nyugati hatalmaktól, főként az angoloktól várták az igazságtételt, a határok megváltoztatását. Mindhiába. Végül a náci Németország és a fasiszta Olaszország karjaiban kötöttünk ki, és újból a vesztes oldalon fejeztünk be egy világháborút. Ezután a nyugati hatalmak odalöktek bennünket a Szovjetuniónak. Amikor pedig 56-ban felkelt a magyar nép, megint csak csalfa biztatást kapott és bár a magyar szabadságharcos alakja rendkívül népszerű lett a nyugati világban, azért inkább a Szuezi válság megoldását választották helyettünk, mert mégiscsak ott jöttek át az olajtankerek. A magyar szabadságharcosokat ismét feláldozták saját érdekeik oltárán. És most csodálkozik a nyugati világ, hogy a magyar nép nem lelkesedik egy újabb háborúért. Nem értik, hogy miért mi vagyunk a béke iránt legjobban elkötelezett nemzet az Európai Unióban. Megint haragszanak ránk, de most nem azért, mert háborúzunk, ellenkezőleg, azért, mert nem akarunk háborúzni.

Dr. Görgényi Ernő hangsúlyozta, a magyar nemzet megtanulta, hogy a háború csak rosszat hoz nekünk, ezért meg kell óvnunk a békét. Megtanultuk azt is történelmünk során, hogy megmaradásunkért úgy küzdhetünk a legeredményesebben, ha éltetjük hagyományainkat, kultúránkat és megőrizzük a határon túl is a magyar közösségeket.