Itt a hó

2018.02.20. 10:07

Havazás: működésbe léptek az operatív törzsek

Somogyban, Vasban, Zalában és Baranyában a legkomolyabb a helyzet. Ha szükséges, növelik a bevethető tűzoltók számát, illetve átcsoportosítják az embereket.

A havazással kapcsolatos beavatkozások irányítására a katasztrófavédelemnél országos szinten és több megyében is megkezdte működését az operatív törzs – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője kedd délelőtt.

Mukics Dániel azt mondta:

mostanáig a havazással leginkább érintett megyékben, Somogyban, Vasban, Zalában és Baranyában állt fel az operatív törzs a hóhelyzettel kapcsolatos információk összegyűjtésére, a mentés irányítására.

A helyettes szóvivő megismételte: ha szükséges, növelik a bevethető tűzoltók számát, illetve átcsoportosítják az embereket.

Mukics Dániel később azt is közölte:

huszonöt esetben kellett beavatkozniuk a havazás miatt bekövetkezett balesetek, károk miatt a tűzoltóknak. Lezárt út, elzárt település azonban nincs az országban.

Mint elmondta, Vas megyében egy kamion fennakadt az útpadkán a 86-os úton Nádasd közelében, egy másik pedig árokba csúszott. Kőszeg és Horvátzsidány között két autó ütközött össze, a balesetben hárman megsérültek. Celldömölknél egy élelmiszert szállító kisteherautó.

Veszprém megyében a 77-es út Tapolca és Monostorapáti közötti szakaszán egy személygépkocsi és egy menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött össze, Zánka térségében, a Tagyon felé vezető úton pedig egy nyerges vontató csúszott az útpadkára. Pécsely és Barnag között egy autóbusz lesodródott az úttestről, míg Külsővat belterületén villanyoszlopnak ütközött egy irányíthatatlanná váló autóbusz.

Győr-Moson-Sopron megyében Dunaszentpál közelében egy autó árokba hajtott és fának ütközött, az egyik utas könnyebben megsérült. Lesodródott az útról és az árokba borult egy személykocsi az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Lébény közelében. A 82-es úton Veszprémvarsánynál keresztbe fordult egy kamion, teljesen elzárva az utat egy időre a forgalom elől.

Baranya megyében a Mecsekben közlekedő buszjáratok rövidített útvonalon járnak. Zala megyében egy személyautó félig az oldalára borulva az árokba csúszott a 74-es úton Csatár térségében. Tolna megyében Dombóváron egy autóbusz, Kisvejke és Mucsfa között pedig egy kamion csúszott árokba. Csongrád megyében a 43-as út 35-ös kilométerénél megcsúszott és árokba borult egy autó. Fejér megyében Mór és Bakonycsernye között egy személygépkocsi csúszott az árokba és a tetejére borult.

Korábban az OKF azt közölte: az országban csaknem kétezer tűzoltó áll készenlétben mintegy ötszáz technikai eszközzel.

A havazás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre Budapestre, és Pest, továbbá Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést.

Borítókép: Illusztráció

Hókotró takarítja a havat Kékestetőn 2018. február 14-én

MTI Fotó: Komka Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában