Ideiglenes bezárás

2022.11.03. 15:24

Békéscsabai politikusok azt kérik: maradjanak nyitva a posták

Szarvas Péter polgármester a közösségi oldalán jelezte, hogy levélben kereste meg ez ügyben a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatóját. A szocialisták helyi képviselői pedig sajtótájékoztatón mondták el, azt kérik, legyenek elérhetőek minden városrészben a postai szolgáltatások.

November 12-től ideiglenesen bezár több kisposta

Fotó: MW

Mint megírtuk, november 12-étől ideiglenesen bezár Békéscsabán a vasútállomásnál lévő, a jaminai, a Kazinczy utcai, a Lencsési lakótelepi, a mezőmegyeri és a gerlai posta, és ekkortól  a Munkácsy utcai, valamint a Csaba Centerben és a Tescóban lévő lesz elérhető.

Szarvas Péter polgármester a közösségi oldalán jelezte, csütörtökön reggel levélben kereste meg a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatóját. Abban arra kérte, hogy a Békéscsabára vonatkozó takarékossági intézkedéseket – a városban lévő postahivatalok kétharmadának bezárását – vizsgálja felül, és hogy tartsák a postai szolgáltatások színvonalát a jelenlegi szint közelében. Leginkább a külső városrészek postáinak fenntartását kezdeményezte.

Legyenek elérhetők minden városrészben a postai szolgáltatások, akár a posták korlátozott vagy néhány napos nyitvatartásával, akár mobil posta révén – ezt kérték a csütörtökön a Kazinczy utcai posta előtt tartott sajtótájékoztatón az MSZP önkormányzati képviselői, Miklós Attila és Fülöp Csaba. Elmondták: sok az egyedülálló idős, akik mindennapi élete problémássá válik, ha a legközelebbi posták bezárnak november 12-étől.

Az ügyben párbeszédet kezdeményeztek, és levelet írtak a témában Herczeg Tamás országgyűlési képviselőnek, Szarvas Péter polgármesternek, valamint a postának, kérve a döntés visszavonásának kezdeményezését, a békéscsabaiak érdekének képviseletét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában