Verseny

2022.01.29. 06:30

A békési Serei-Pálmai Pannával érkezik a Pankastic! A Dalban

Hosszú volt a nyár című slágerével szombaton lép a közönség elé A Dal 2022 televíziós műsorban a Pankastic! Zenekar. A csapat frontembere, énekesnője és a versenyben szereplő dal szerzője a békési kötődésű Serei-Pálmai Panna.

Papp Gábor

A Pankastic Serei-Pálmai Panna dalával áll rajthoz a megmérettetésen

A Pankastic Serei-Pálmai Panna dalával áll rajthoz a megmérettetésen

A Dal 2022 című televíziós műsorban a szokásoknak megfelelően a nézők és a szakmai zsűri választja ki, hogy melyik előadó szerzeménye legyen az év dala. 

Idén 455 pályamű érkezett be, amelyekből a negyven legjobb került be a döntőbe, köztük a békési Serei-Pálmai Panna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója zenekarával, Pankastic!-kal.

 A versengés zsűrijét Egri Péter, Ferenczi György, Mező Misi és Wolf Kati alkotja. A műsort pedig Király Viktor és Rókusfalvy Lili vezeti. A legjobb dal mellett díjazzák A Dal felfedezettjét, a legjobb szövegírót, az akusztikus verseny győztesét és a döntőbe jutottakat is.

Az idei verseny egyik érdekessége, hogy a Pankastic Panna első saját szerzeményével, a Hosszú volt a nyárral indul a megmérettetésen, melyet Oláh Krisztián zongorista és zeneszerzővel közösen jegyeznek. A zenekar egyébként már fennállásának első éve után kimagasló sikereket ért el. Kuriózumnak számító hangzásukkal hiánypótló színfoltként tűntek fel a magyar könnyűzenei palettán. „Django-pop” névre keresztelt stílusuk a boldog békeidők jazzes hangzásvilágát elegyíti a modern pop és világzene egyediségével. 

Az együttes sikerének titka, hogy a jazz zenén belül könnyed, dallamos, közérthető muzsikájukat a műfaj kimagasló képviselői szólaltatják meg.

 Oláh Krisztián zongorista, zeneszerző, számtalan jazz verseny győztese, a Zeneakadémia Jazz tanszakának legfiatalabb tanára. Ladányi Gábor gitáros virtuóz játékával már olyan zenekarokban is bizonyított, mint a Roby Lakatos Ensemble. Orbán György több hazai jazz formáció bőgőse, együtt dolgozik Szakcsi Lakatos Bélával és Palya Beával is. Serei Dániel dobos a Budapest Jazz Orchestra dobosa, a Bartók Béla Konzervatórium jazzdob tanára. A zenekar lelke, Serei-Pálmai Panna énekesnő, aki egyedi hangjával, közvetlen kisugárzásával a koncertek alkalmával mindig vidám és pozitív atmoszférát teremt.

Serei-Pálmai Panna elmondta, hogy a héten több alkalommal jártak a tévéstúdióban, megtörténtek a kamera- és ruhapróbák, magát a dalt már nagyon sokszor gyakorolták, eljátszották, próbálták, hogy a műsorban is olyan szinten szólaljon meg, mint a stúdiófelvételen.

Dalukkal kapcsolatban elmondta, a szerzemény egy olyan időszakban született, amikor sokat hallottunk arról, hogy mennyien feladják a házasságukat, milyen sokan válnak.

– Négy éve vagyok házas, és szerencsésnek érzem magam, mert egy nagyon jó kapcsolatban élek. Emiatt is jött az ötlet, hogy megírjam, miként találkoztam a férjemmel, hogyan jöttünk össze. Az a nyár annyira jó volt, hogy szeretném újra és újra átélni – fogalmazott Serei-Pálmai Panna. – S persze szerettem volna azt is kifejezni, hogy bármi történik, ott vagyunk egymásnak. Miután megszületett a dal, elvittem Oláh Krisztiánhoz, aki profi zeneszerző, és ő adta meg annak a végleges formáját, illetve a harmóniáját.

Serei-Pálmai Panna, ahogy írtuk, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Kérdésünkre elárulta, bár korábban a családi hagyományoknak megfelelően is kacérkodott a jogi és az orvosi pályával, amikor megalapította első zenekarát, tudta, hogy abban tud majd igazán kiteljesedni. Az egyetemre is azért iratkozott be, hogy tovább képezze magát.

Még többen megismerhetik a csapatot

Serei-Pálmai Pannát egy kis esélylatolgatásra is kértük. Mint hangsúlyozta, természetes, hogy ha valaki elindul egy versenyen, szeretne azon a lehető legjobban szerepelni.

– Mi is abban bízunk, hogy tovább juthatunk, de a legfontosabb a számunkra, hogy a legjobban előadjuk a dalt, és olyanok is megismerjenek a műsornak köszönhetően, akik eddig még nem találkoztak velünk – fogalmazott az énekesnő. A dal szombaton 19 óra 35 perctől lesz látható a Duna Televízióban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában