galériával / videóval

2021.09.01. 12:32

Mező Misitől kaptak útravalót a békéscsabai tanulók

A diákok műsorával, valamint Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontemberének fellépésével nyitották meg a tanévet szerdán a Szent László utcai általános iskolában, aminek fenntartását most vette át a Baptista Szeretetszolgálat, és a jövőben Békéscsabai Baptista Általános Iskola néven működik.

L. B.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő felidézte, hogy több mint száz éve szolgál oktatási intézményként a Szent László utcai épület, ahol 1919-ben 225 tanulóval indultak.

Hangsúlyozta,

Békéscsaba meghatározó épületéről van szó, és bízik benne, hogy a nívós színvonallal, a tehetségek gondozásával a közoktatásban az intézmény is meghatározó lesz.

Az általános iskolában most 94-en tanulnak, reméli, hogy a jövőben gyarapszik a diákok száma.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő /Fotók: Kiss Zoltán/

Olyat szeretne a Baptista Szeretetszolgálat a Szent László utcában megvalósítani, ami több mint iskola, szakértelemmel és hittel nevelnék a gyerekeket – mondta dr. Szilágyi Béla, a szeretetszolgálat elnöke.

Beszélt céltudatosságról, kitartásról, befektetett munkáról, és kiemelte:

nincs olyan nehéz helyzet, amiből ne lehetne felállni, aminél Isten ne tudna segíteni.

Hári Tibor ügyvezető főigazgató elmondta, a Baptista Szeretetszolgálat nemcsak katasztrófák helyszínein segít, intézményeket is fenntart országszerte. Több baptista gyülekezet van Békés megyében, ezért örömteli, hogy immár Békéscsabán is működtethetnek általános iskolát.

Aláhúzta:

a szakértelem elengedhetetlen, de van olyan helyzet, amikor a tudás sem elég, ilyenkor van szükség a hitre, az isteni beavatkozásra.

A helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke, Kovács Erzsébet megköszönte, hogy a Baptista Szeretetszolgálat átvette a Szent László utcai általános iskolát, úgy véli, így stabilabbá válik a helyzete.

Új időszak kezdődik az intézmény életében, és szerinte a fenntartóváltás révén a szülők is nagyobb bizalommal hozzák a Szent László utcába a gyermekeiket.

Mező Misi, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete – aki elmondta, hogy dobozi cigány családból származik – útravalóként megosztotta: a legjobb a szülői példamutatás, hiszen a gyerekek a mintát otthonról hozzák. Azt kérte a diákoktól, hogy legyenek szorgalmasak, szófogadók, és merjenek nagyot álmodni, kilépni a komfortzónából.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában