Sánta Lászlónak a színházért dobog a szíve

– Sokan mai napig Nyilas Misiként ismerik Csabán. Mennyire volt meghatározó ez a szerep az ön számára?

– Ennek a szerepnek köszönhetem, hogy végül színész lettem. Annak idején, az általános iskolai osztályfőnököm, Radnai Hilda küldött el a Légy jó mindhalálig című darab meghallgatására. A színház akkoriban teljesen idegen közeg volt a számomra, ám valahogy

az égiek mégis úgy irányították az életemet, hogy már fiatalon belekóstolhattam ebbe a varázslatos, mesebeli világba.

– Innen egyenes út vezetett a színészi pálya felé?

– Egy időben szerettem volna pilóta lenni. Ez a szerelem most is megvan, hiszen siklóernyőzöm, és időközben a jogosítványt is megszereztem rá. Persze, első helyen mindig a színház állt, már gyerekként is úgy éreztem, van itt keresnivalóm. Szerencsére a szüleim is úgy látták, hogy ebben ki tudok teljesedni, ami hosszú távon is bebizonyosodott, hiszen – függetlenül a pandémiától – megtaláltam a szerencsémet a színházban.

– Milyen érzés újra a Jókaiban játszani?

– Euforikus érzés újra itt lenni Csabán. Nemrég volt egy fotózásunk a darab apropóján, és ahogy bejártuk a teátrum tereit, felelevenedtek bennem a gyermekkori emlékeim, amikor először jártam az aulában, először lépkedtem az óriási márvány lépcsőkön. Akkoriban egy hatalmas épületként élt bennem a színház, egy igazi labirintus volt a számomra, tele semmihez sem fogható illatokkal, színekkel. Mostanra persze, már nem tűnik olyan nagynak a teátrum, de tudom, nem a színház ment össze, hanem csak én nőttem fel hozzá.

– A Sweet Charity című darabban tér vissza a csabai közönséghez. Mesélne erről az előadásról?

– Nagyon aktuális ez a darab, hiszen arról szól, hogy bármi történjék Charity-vel, ő mindig föláll a porból, megrázza magát és újrakezdi, akárcsak most a színház. A járványhelyzet miatt mi színészek egy éve nem tudtunk felállni a színpadra, nem voltak előadások.

Ezalatt az egy év alatt voltak jobb és nehezebb időszakok, de a színház iránti lelkesedésünk, szeretetünk töretlen maradt.

Ma is éppúgy vágyunk arra, hogy kitegyük magunkat a színpadra, a lelkünket, mindenünket odaadjuk azért, hogy a közönséget szórakoztassuk.

– Mikor láthatjuk legközelebb a csabai színpadon?

– Idén nyáron, a Városházi Estéken biztosan fel fogok lépni egy darabbal, amit Seregi Zoltánnal együtt találtunk ki. Az életem azonban most leginkább Budapestre köt, főleg a kisfiam, Lacika miatt, aki a fővárosban jár óvodába, és szeptemberben kezdi meg az iskolát. Illetve a Madách Színházba is várnak vissza. Ráadásul időközben a vírushelyzet miatt lett egy civil munkám is egy napelemes pályázatíró cégnél. És bár a szívem továbbra is a színházért dobog, a kisfiam boldogsága ma már mindennél előbbre való.