Koronavírus

2020.07.29. 17:23

Továbbra is élnek az óvintézkedések a megyei kórházban

A lakosság eddigi felelősségteljes magatartásának köszönhetően Békés megyében alacsony maradt a COVID-19-fertőzés előfordulása, azonban a vírus még jelen van az országban. A Békéscsabán és Gyulán jelenlévő Békés Megyei Központban is szigorúan ügyelnek a szabályok betartására.

V. E.

– Köszönetet szeretnék mondani az intézmény nevében a lakosság fegyelmezett és felelősségteljes magatartásáért, melynek köszönhetően megyénkben alacsony maradt a vírusfertőzés előfordulása – mondta el dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa. Folytatta, ahhoz azonban, hogy ez továbbra is maradjon, szeretnék ismételten információkkal ellátni jelenlegi és leendő pácienseiket.

A belépő betegeknek és látogatóknak kérdőívet kell kitölteniük /Fotók: Shutterstock illusztráció/

Kifejtette, az intézményeikben tartózkodó betegeiket és munkatársaikat csak úgy tudják biztonságban, ha megakadályozzák a fertőzés behurcolását. Ennek érdekében a belépési pontoknál ellenőrzéseket, lázmérést és kérdőívkitöltést vezettek be. Mindez közös érdek, ezért kérik a hozzájuk betérők együttműködését és türelmét ezeken a pontokon.

A beléptetési folyamatok felgyorsítása érdekében pedig egy nyilatkozat kitöltésére szeretnék felhívni a figyelmet, amely elérhető és letölthető a kórház honlapjáról, melynek elérési útja augusztus 1-től: www.bmkk.eu Betegellátás, majd Betegtájékoztatók címszó alatt található.

A belépési pontokon az érkezők testhőmérsékletét is ellenőrzik

Szintén a központi kórház és annak dolgozói, betegei védelmét szolgálja a látogatás korlátozása, szabályok közé szorítása. Ennek okán az intézményben az intenzív osztály és a fertőzőosztály továbbra sem látogatható, illetve bizonyos esetekben engedélyhez kötött.

Dr. Becsei László elmondta, a COVID-19-teszt – más néven SARS CoV-2 PCR-teszt – elvégzésének kritériumait központi eljárásrendek, miniszteri utasítások szabályozzák, melyek minden Magyarországon működő egészségügyi intézményre kötelező jelleggel érvényesek. Ennek megfelelően tesztet végez egy intézmény, amennyiben felmerül a COVID-19 gyanúja, illetve fekvőbetegként egészségügyi ellátó intézményből kerül átszállításra, átvételre közvetlenül más egészségügyi intézménybe vagy szociális intézménybe.

A beutazásokkal kapcsolatosan azonban augusztus elsejét követően már egyénileg kell a költségeket viselni mindazon személyeknek, akik nem szeretnék a két­hetes karantént letölteni. Ezzel­ kapcsolatban azt javasolják, hogy ilyenkor maradjon otthon a hazautazó, és kérje­ meg háziorvosát az otthoni mintavétel elvégzésére. Végül a főigazgató főorvos kiemelte, egyéb esetekben nincs előírás és lehetőség sem a COVID-19 PCR-teszt elvégzésére.

Kapcsolódó cikkünk:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában