Békéscsaba/Kecskemét

2020.05.11. 11:31

Topi végignézte, hogyan csapódik be a gépe, közben ő a levegőben sodródott

Szabó ,,Topi” Zoltán a magyar MiG-29-es vadászgépek egyik legismertebb pilótája. A kecskeméti és angliai bemutatók sztárjaként ünnepelték, és túlélt egy katapultálást is. Ahogy mondta: ma ünnepli 15. évfordulóját sokadik másfajta születésnapjának. Szorosan kötődik Békéscsabához, ugyanis húszéves barátság fűzi Fekete Lászlóhoz, aki az egykori KIT Makett Klub vezetője volt. Topi minden évben díjakat adott át a legjobb maketteseknek, októberben pedig gyúrta a megyeszékhelyi fesztiválon a kolbászt.

Nyemcsok László

„Topi” Zoltán 2005. május 11-én egy franciaországi bemutatóra készült Kecskeméten. Gyakorlás közben az egyik manőverben a jobb oldali hajtóműve felrobbant, a hajtómű 14 ezres fordulatszámról 0,8 másodperc alatt megállt.

– Társammal, Molnár Gabival – akit Bagiraként jobban ismernek – kézi rádióval tartottam a kapcsolatot – emlékezett a pilóta. – Észleltem a hibát és jelentettem. Két hajtóműves gépnél eggyel is tovább lehetne repülni. Lentről figyelmeztetett Bagira a rádión: „Fordulj ki, ég a géped, katapultálj, Topi!”

Topi, a MiG-29-esek egyik legismertebb magyar pilótája

Zoltán mindig szorosra húzta a gép katapultüléséhez rögzítő hevedereket, ezért csak egy nagy rántást érzett. A leálló hajtómű gázkarját nem tudta teljesen visszanyomni alaphelyzetbe – ami szokatlan volt –, mert a robbanástól elgörbült annak rudazata. Tudatosult benne, hogy kattintania kell, de hova? Olyan beleéléssel mesélt, mintha most is a botkormányt markolná.

Az akkori híradások tömören fogalmaztak. A kecskeméti repülőtér mellett a 02-es oldalszámú MiG–29B a jobb oldali hajtóművének műszaki meghibásodása miatt lezuhant. A pilóta sérülések nélkül katapultált az égő gépből. A vadászrepülőgép a jobb oldali RD–33-as hajtómű hibája miatt gyulladt ki és semmisült meg.

No, de hogy élte meg mindezt maga a pilóta? Látta, hogy nagy a baj, nem tud így leszállni, ezért kifordult, és megfelelő helyet keresett a gép elhagyására. Ha a MiG-29-es, az a 16 tonnás monstrum 330 km/h-val a levegőben felrobbanva darabjaira hullik, elsöpörheti az egész repteret. Nagyon rossz érzés egy pilótának, ha el kell hagynia a gépet, de nem maradt más választása: katapultálnia kellett, hogy életben maradhasson.

– Innentől kezdve sebesen peregtek a másodpercek – idézte fel emlékeit Topi. – Gyorsan fel kellett mérnem a helyzetet. Közvetlenül alattam voltak a kitelepült rakétások, ott még nem katapultálhattam. A leszállásra is gondoltam, de veszélyesnek ítéltem meg a helyzetet, mert bármikor berobbanhatott volna a gép. Közben végig azt hallottam a fülembe, hogy katapultáljak. Ez előtt még kivittem a gépet a reptér fölül. Aztán döntöttem, és meghúztam a kart. Olyan érzésem volt, mintha egy lőporos hordón csücsülnék, de nem tudom a kanóc hosszát. A kiképzésen azt mondták, ha ég a gép, akkor nagyjából öt másodpercen belül el kell hagyni, mert bármikor berobbanhat. Ki akartam vinni a gépet, közben arra gondoltam, nehogy másoknak bajuk essen, és ha felrobban, akkor mit érzek…

Topi végignézte, hogyan csapódik be a gép, de ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásainak. Nagyfeszültség felé sodorta a szél, ő pedig egy irányíthatatlan ejtőernyővel zuhant. Valahogy sikerült elkerülnie az ütközést, de már készülhetett is a becsapódásra.

A földbe csapódott a gép, de ezzel még nem volt mindennek vége /Fotók: BMH/

– Elhatároztam, hogy amint földet érek, balra kivetem magam, talán így nem töröm el kezem-lábam – mondta. – Már feküdtem a földön, amikor megszólalt a reptéri sziréna. Tisztán emlékszem, még földön fekve elsőként az igazoló jelentésekre és a vele járó papírmunkára gondoltam. Csak utána kezdtem vizsgálni magam, hogy egyben maradtak-e a csontjaim, milyen sérüléseket szereztem.

Egy idősebb házaspár ért a pilótához elsőként, és csak annyit mondtak: „Hű, de szörnyű volt kívülről nézni.” Topi hozzátette: „Hát, belülről sem volt kutya”. Amikor már többen körülvették, a kezébe nyomtak egy telefont, hogy hívja fel a családját. Bepötyögte a felesége számát, aki csak annyit suttogott: „Zoli, hívjál később, szülői értekezleten vagyok”, Ezután a neje letette a mobilt. Topi újra felhívta: „Drágám, csak annyit akartam mondani, hogy ha hallasz valamit a médiában, ne aggódj, katapultáltam, egyébként minden rendben, majd hívlak. Pussz.”

Szabó Zoltán nem csak ezen emlékezetes balesete miatt lett állandó szereplő a különböző médiákban. Egyike volt azon magyar MiG-29-es pilótáknak, akik a kecskeméti repülőnap mellett a nemzetközi színtéren is lenyűgözték a közönséget és a szakmát. Szabó Zoltán nem egészen egy hónappal a balesete után már újra repült bemutatókat is MiG-29-essel. Az időközben diagnosztizált gerincsérve miatt viszont abba kellett hagynia a vadászrepülést. Kisgépeken ugyanakkor napjainkban is hódol szenvedélyének.

Kilónyi karamell és gumicsónak, ezek mind-mind a katapultálás kellékei

Ez az utolsó esélye a pilótának, hogy egy katasztrófát túlélve elhagyhassa gépét. A katapultálásra nem kell parancs, ez a pilóta döntése, viszont ha indokolatlannak nyilvánítják, sokat kell magyarázkodni egy 22 millió dolláros gép elvesztése miatt. Miután a pilóta két kézzel meghúzza az ülés előtt lévő kart, a folyamat automatikusan beindul. Az ülés különválva leesik, míg a pilóta a fejtámlából kicsúszó kis méretű ejtőernyővel 8-12 m/sec sebességgel halad a föld felé. Az ülőpárna is vele tart, amiben sok dolog van a túléléshez. Automatikusan felfújódó kis gumicsónak (mivel a Földünk 2/3-a víz), jelzőrakéta, egy kilogramm karamell, magas tápanyagtartalma miatt, automatikusan bekapcsolódó jeladó és még sok hasznos dolog.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában