Nagyapja álmát váltotta valóra, ezért lett pedagógus belőle

– Honnan ered ez a nagyfokú elhivatottsága?

– Drága jó nagyapánk álmát váltottuk valóra testvéreimmel, aki mindig is tanítani szeretett volna, de az első világháborúban Oroszországban meghalt. Édesapámnak sem volt lehetősége a pedagógusi pályára, de a lelkemre kötötte, hogy soha ne buktassam meg a tanítványaimat. A családban a testvéreimmel és azok leszármazottaival együtt nyolc pedagógus van, akik közül három unoka jelenleg is tanít.

– Hogyan kezdődött a pedagógusi pályája?

– Medgyesbodzáson születtem, ahol az én osztályom volt az első évfolyam, amely érettségi és képesítő vizsgát tehetett. Azt követően a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek zárdába jártam Szegedre. A ’48-as államosításkor az apácákat elvitték, mi maradtunk továbbra is kollégisták az állami líceumban. 1950 augusztusában kineveztek a makói, lelei úti iskolában az 1–4. osztály vezetésére, négyszáz forint tiszteletdíjjal. Októberben átmenőben volt az akkori oktatási miniszter két szakfelügyelővel, megálltak, és három órám végignézték. Értékeléskor dicséretet kaptam. Három kívánságom lehetett, elsőnek azt kértem, helyezzenek falusi iskolába. Így kerültem 1951. januártól Királyhegyesre, innen Kővegyre, majd 1952–55-ig a csanádpalotai iskolába igazgatóhelyettesnek neveztek ki, melyhez elvégeztem a szükséges továbbképzést. Felelősségteljes munkát igényelt, hiszen 36 tanerős iskola és két óvoda minden munkája a feladatom volt.

– Betartotta édesapjának tett ígéretét?

– Pedagógusnak lenni elhivatottság. Nincs annál nagyobb öröm a világon, mikor a gyermek szeméből felcsillan az értelem, hogy megértette a feladatot. Soha nem buktattam meg senkit, bár egyszer megküzdöttünk az egyik diákkal, akit délutánonként matematikából és fizikából korrepetáltam, de végül is nem kellett évet ismételnie, mikor meglát, a mai napig örömmel üdvözöl. Úgy alakult, hogy gyermekem nem született, de minden tanítványomat sajátomként kezeltem. Sok kedves diákommal tartom a kapcsolatot, akik közül sebész, gyermekorvos vagy éppen iskolaigazgató is lett.

– Hogyan került vissza Békés megyébe?

– Mivel idős szüleim Medgyesbodzáson éltek, Békés megyébe kértem magam, így 1955 szeptemberétől a medgyesegyházi iskolában úttörővezetés volt a fő feladatom. 1956-ban a minisztériumban kitüntetést kaptam, ami két év feljebb sorolást is jelentett. 1986-ban mentem nyugdíjba, addig többek között tanítottam a békéscsabai Vízműben is. 1962-ben a 3. Számú Általános Iskolába matematikust kerestek, olyannyira, hogy az állás mellé lakást is ígértek. Ennek köszönhetően egy egyszobás lakótelepi lakást kaptam, ahol a mai napig élek.

– Hogy áll a 70 éves találkozó szervezése?

– Sajnos, az egykori osztályképen már több személynél ott a kereszt. A jelenlegi állás szerint az eredeti huszonhat fős osztályból kilenc diák tud majd elmenni a 2020 nyarára tervezett találkozóra.

A címerezéstől sem riadt vissza

Szabó Julianna elmondta, amikor csak szükség volt rá, helyettesített, tanított, és ha tehetné, mai is oktatna. Mezőhegyesen tíz éven át minden évben két hónapot kukoricacímerező tábort is vezetett, ahol tanártársai felügyeletével 2–300 diákkal együtt dolgoztak.

– Teljesítményünk alapján két alkalommal is országos elsők lettünk. Mindezért jutalmul Moszkvába, Leningrádba, Kijevbe, valamint Velencébe, Firenzébe és Rómába mehettünk a csapattal, ahol egy-egy hetet tölthettünk el – mesélte büszkén Szabó Julianna.