Újra harcba szállhat a csapatéremért a zsadányi Szeidler Zsolt

– Bírja még a vitrin az érmek, serlegek súlyát? 
– Egyelőre igen, de remélem, hogy az idén novemberi, luxemburgi gasztro-világbajnokság után meg kell erősítenem. A Békés Megyei Culinary Team tagjaival azon dolgozunk és azért végezzük a felkészülést – amikor csak az időnk engedi –, hogy éremmel térhessünk haza. 

– Honnan ez a verseny- és csapatszellem? 
– Futballoztam gyerekként a békéscsabai Előrében, és a szakácsversenyeken való részvételt is csapatban kezdtem. A mély vízbe dobtak 2014-ben, Luxemburgban a nemzeti válogatott segítője lehettem. Ezt követően a megyei culinary teammel szereztünk bronzérmet az erfurti olimpián. 

– Később aztán egyéniben is megmérette magát. Gondolom, ennek nem az az oka, hogy ki akart szállni a csapatból. 
– Egyáltalán nem. Minden világversenyen más és más a kiírás, a részvételi feltétel. Ha a culinary teamből mindenki egyéniben indul, akkor is csapatként működünk, mindenki segít a másiknak. Négy esztendeje a csapattal és egyéniben is ezüstöt szereztem. Legjobb magyarként az összetett egyéni verseny hetedik­ helyén végeztem. 2020-ban Erfurtból Stuttgartba került át az olimpia helyszíne, itt egyéniben­ két ezüstéremmel díjazták a munkámat, az ételeket­, ezek felvonultatását az asztalon. 

– Többek között szürke borjúból és racka bárányból is készített ételeket. Mennyire tartja fontosnak ezeken a versenyeken a megye értékeinek, hagyományainak bemutatását? 
– Magát a versenyek világát szeretem, mert nő az adrenalinszintem, pörgök, élvezem a kihívást, és a legjobbat akarom kihozni magamból. Ezt az érzést nem adnám oda semmiért. Az új trendeket mindig figyelem, próbálom követni, de ez nem zárja ki a hagyományos, Békés megyei alapanyagok felhasználását. 

– A gasztronómiai szövetségben országos tisztséget kapott. Ez a munka mennyire fontos önnek? 
– Ez is egy csapatmunka, az országos összefogás jegyében. A szövetség a kollégák érdekeit képviseli, biztosítja számukra az új ismeretek elérését, a különböző bemutatókon, rendezvényeken való részvételt. Ami pedig a magyar gasztronómia ügyét szolgálja, az az én szívügyem is. Így tanultam mestereimtől, Brindás Jánostól, Ambrus Györgytől és Varga Károlytól. 

– Mindemellett a saját vállalkozására jut idő? 
– Azt Prohászka Béla olimpiai aranyérmes mesterszakácstól tanultam meg, hogy óra csak azért kell a szakács kezére, hogy meg tudja mondani a vendégnek, mennyi az idő. Nappal leginkább a zsadányi konyha és étterem köti le az időmet, energiámat. A visszajelzések olyan pozitívak, hogy erőt adnak ahhoz, hogy éjszaka már az idei, luxemburgi világbajnokság ételeit dolgozzam ki. 

– Önnek most Zsadány a világ közepe, de számomra kérdés, hogy egy ilyen kis településen miként lehet új trendekkel vendégeket vonzani? 
– Ahogy a világversenyekre kiviszem a hazai alapanyagokat, úgy az éttermembe is behozom a külföldi mintákat. Ez azonban elsősorban a látványt illeti. Az adag idevalósi, ahogy mondani szoktam, falusi fine dining, szép és finom. Szerintem innen még senki nem ment el éhesen. 

Névjegy

Szeidler Zsolt 1983-ban született Gyulán. A békéscsabai Keriben végzett szakácsként, 2015-ben sikeres szakácsmester-, 2017-ben mesterszakácsvizsgát tett. Eladóként kezdett, aztán Brindás János mesterszakács – sok-sok szakember „Papija” – révén került a vendéglátásba, pontosan 1997. augusztus 20-án. Dolgozott Békéscsabán és Gyulán séfként, most a zsadányi SZM Bisztró tulajdonosa, üzemeltetője és főszakácsa egyben. Egy 12 éves kislány, Petra édesapja, hobbija a horgászat és a vadászat.