spórolás

2020.12.25. 08:00

Egy felmérés szerint az egész régióban nőtt a megtakarítási hajlandóság

Hazánkban az átlagos megtakarítás a felmérés alapján havonta 22 ezer 600 forint.

A megtakarítási hajlandóság növekedése egész Kelet-Közép-Európára jellemző, azon belül Magyarországon kiemelkedően, a tavalyi 70 százalékról 80 százalékra nőtt azok aránya, akik szükségesnek tartják, hogy megtakarítsanak – derül ki az IMAS International által az Erste Csoport számára elvégzett felmérésből.

A felmérés szerint azok aránya, akik szerint a rendszeres megtakarítás nagyon vagy eléggé fontos Szlovákiában 10 százalékponttal (86 százalékra), Csehországban és Romániában pedig szintén jelentős mértékben (8 és 6 százalékponttal) nőtt.

Magyarországon a legnagyobb ugrást a pandémiás helyzet a fiatalok megtakarítási hajlandóságában hozta: míg 2019-ben a 15-29 évesek mindössze 56 százaléka gondolta fontosnak, hogy félretegyen, addig 2020-ban ez az arány már 80 százalék volt – olvasható a közleményben.

Kelet-Közép-Európa mindkét országában helyi pénznemben számolva nőtt idén az átlagos havi megtakarítás. A legnagyobb mértékben a csehek és a szerbek emelték tavalyhoz képest a félretett összeget (9 százalékkal), míg a magyarok átlag 3 százalékkal takarítanak meg többet havonta.

Az országban az átlagos megtakarítás a felmérés alapján havonta 22 ezer 600 forint.

A legtöbben a régió egészében vészhelyzetre spórolnak (Magyarországon 79 százalék, szemben a tavalyi 70 százalékkal), míg a második legfontosabb cél a kisebb-nagyobb jövőbeli kiadás, például lakásvásárlás vagy -felújítás. A magyar válaszadók 51 százaléka idén a lakáscélt jelölte meg az egy évvel korábbi 45 százalékkal szemben.

A kockázatvállalási hajlandóság Magyarországon, ahogy a régió többi országában is, továbbra is alacsony, a többség inkább a biztonságra törekszik, az országban a legtöbben bankszámlán vagy készpénzben parkoltatják a megtakarításukat.

Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese a felmérést értékelve a közlemény szerint elmondta: bár többen számoltak be pénzügyi helyzetük romlásáról, mint ahányan annak javulását érzékelték, a megtakarítók aránya mégis emelkedett tavalyhoz képest.

Az utóbbi évek folyamatos csökkenése után a nyugdíjcélú öngondoskodás növekedése örvendetes fordulat – jegyezte meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában