Hallgassa élőben!

Zavarkeltés vagy provokáció Trianonnál?

Zaklató, fenyegető, mocskolódó sms-eket, e-maileket kaptak a csabai szlovákok egy versailles-i, európai uniós pályázaton nyert út kapcsán. A Magyarok Világszövetsége szerint a trianoni megemlékezést akarták megzavarni. A szlovákok ezt visszautasítják, a szlovák főkonzul pedig provokációt említett.

Dr. Hajdú Antal ezredes, Békéscsaba rendőrkapitánya elmondta, zaklatás vétsége miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen. István Anna, a Csabai Szlovákok Szervezetének elnöke hangsúlyozta,  egy többéves program része volt a franciaországi útjuk, Csehországból, Szlovákiából is érkeztek a párizsi szlovákokhoz.

— Június 2-7. között tartózkodtunk a francia fővárosban, az időpontot és a programot sem mi találtuk ki, állítottuk össze — szögezte le István Anna. — Felhívtak az utazás előtt a Magyarok Világszövetségétől, közölték, bíznak benne, nem azért megyünk, hogy megzavarjuk a trianoni emlékünnepséget. Tájékoztattak, hogy délelőtt lesz az ünnepség, és a 4-ére Versailles-be tervezett programot ennek alapján a kérésemre áttették délutánra.

Hogy a 4-két nem lehetett volna más napra cserélni? István Anna kiemelte, csütörtökön reggel érkeztek Párizsba, a busznak 9 órát „pihennie” kellett. Szombaton volt a szlovákok közös rendezvénye, a vasárnapi hazaindulás előtt újra kilenc órát kellett állnia a busznak. Így a versailles-i kirándulásra a péntek maradt, azért is, mert ekkor ingyenes volt a kastélykertbe belépés.

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke azt nyilatkozta, hogy a csabai szlovákok megpróbálták megzavarni Versaillesben a trianoni összmagyar megemlékezést, de nem sikerült nekik, mert résen voltak és a francia hatóságok is odahatottak, hogy ez ne történhessen meg. Hetekkel a trianoni megemlékezés előtt értesültek arról, hogy autóbuszt szerveznek a csabai szlovákok Versaillesbe.

Több telefonhívásból tudták meg, hogy azon mesterkednek, miként tudnának beszivárogni, és hogyan tudnák megzavarni a megemlékezést. Patrubány azt nyilatkozta, végül is úgy sikerült elhárítaniuk az esetleges nyílt színi konfliktussá fajuló szándékot, hogy a francia rendőrségnek leadták az autóbusz rendszámát és ők nem engedték be őket oda addig, ameddig a magyar rendezvény véget nem ért. Az elnök szerint nem jelentett akadályt a szlovákoknak, hogy ezek után odavonuljanak a nagy Trianon kastélya elé, koszorút helyezzenek el, amelyikben Trianont dicsőítik. Kiemelte, birtokukban van ennek a koszorúnak a szalagja, a helyszínre visszatérve magukhoz vették, és itthon Gaudi Nagy Tamás országgyűlési képviselőnek átadták.

István Anna leszögezte, közülük senki nem tett le koszorút, és összesen egy rendőrt láttak, illetve még egyszer hangsúlyozta, délután mentek, és nem is Trianon-, hanem a Versailles-i kastélyhoz. Egyébként ekkor a világszövetség tagjai már ott sem voltak. 

A csabai szlovákokat azzal is megvádolták, hogy nekiestek a magyar megemlékezők buszsofőrének, szidalmazták, megrángatták az éppen a parkolóban falatozó gépkocsivezetőt, mert pólóját a történelmi Magyarországot ábrázoló rajz díszítette. Kiderült, a csabai csoportból egy férfi valóban tett megjegyzést a pólóra, de nem  ő ment a sofőrhöz, hanem fordítva, és barátilag beszélgettek. Ezt a sofőr is elismerte.

Információnk szerint Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere, fideszes országgyűlés képviselő tájékozódó kérdésekkel fordult a Magyarok Világszövetségéhez. Szabóné Kocziha Tünde, a Jobbik békéscsabai elnöke közleményben tudatta: Békéscsabán nyílt titok volt, hiszen hetekkel előtte városszerte beszélték, hogy „a csabai tótok buszt szerveznek ellentüntetésre Trianonba”. Az elnökasszony hozzátette: közülük sokan szerettek volna részt venni a helyszínen a megemlékezésen, de az anyagi lehetőségeink nem tették lehetővé. Ezért különösen szíven ütötte őket István Anna nyilatkozata, miszerint az útjukat az EU fizette.

Štefan Daňo, békéscsabai szlovák főkonzul az itt élő szlovák kisebbség elleni provokációnak tartja a Magyarok Világszövetségének és a Jobbiknak az akcióját. Szerinte a kijelentések felvetik Patrubány Miklós büntető és a polgári jogi felelősségét, egyes mondatai kimerítik a nyilvánosság előtti rágalmazást, és alkalmasak a becsület csorbítására, sértik István Anna jó hírnevét és becsületét.

Elképzelhetőnek tartja, a Magyarok Világszövetségének versailles-i, trianoni megemlékezése nem kapott akkora visszhangot a magyar médiában, mint szerették volna, ezért hozták vissza így a témát. Štefan Daňo mélységesen elítéli a Jobbik békéscsabai szervezetének közleményét, melyben többek között ez olvasható: „Bízunk benne, hogy az ügy kivizsgálása után valóban megtörténik a felelősségre vonás, és a hölgy örökre eltűnik a város közéletéből.” A főkonzul nemcsak kitűnő magyar állampolgárnak, hanem a szlovák-magyar kapcsolatok ápolásáért sokat tevő csabai polgárnak is tartja István Annát.

— Tisztelem Magyarországot és az itt élőket, nem véletlen, hogy másodszor vagyok itt — nyilatkozta lapunknak a főkonzul. — Úgy látom azonban, hogy a nagypolitikai nézeteltérések már a mikrokörnyezetben is érezhetőek. Szó mi szó, az első békéscsabai kiküldetésem idején még egészen más egymás közötti, szomszédi viszonyok voltak, ezekhez kellene újra visszatérni.

őszintén beszélt
Pápaként, Rómában kíván meghalni – az egészségéről nyilatkozott az egyházfő
közlemény / 3 órája
Családokért felelős tárca nélküli miniszter: egyre gyorsabb és biztonságosabb az örökbefogadás
Az örökbefogadással összefüggő eljárásrendet módosító kormányrendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS " Emléked még szívemben él, de karom többé el nem ér. Sóhajom száll, mint lenge szél: Fogadd hálámat mindenért!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Knyihár Györgyné szül. Gyeraj Ilona halálának 2 éves évfordulóján. Szerető lánya és családja
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." Megemlékezés Fájó szível emlékezünk Nagyné Márta Ildikó ( 2018. március 3.) halálának 3. évfordulóján. Férje, gyermeke.
Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismertzék és szerették, hogy Végváry József a gyulai Munkácsy Mg. Szövetkezet nyugdíjasa 2021. február 14-én, 97 éves korában csendesen, örökre megpihent. Szeretett halottunk hamvaitól 2021. március 3-án 11 órakor veszünk végső búcsút a gyulai Szent József temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Olyan szomorú, mikor üres lesz szívünk, S el kell temetni, akit igazán szeretünk.” Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Óré László békéscsabai lakos életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 2-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy Aleksa János kétsopronyi lakos 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. március 03-án 13 órakor lesz a kétsopronyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Csapó István gerlai lakos, 70 éves korában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 3-án 13 órakor lesz a Gerlai köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Viczján János (Jampi) békéscsabai lakos, életének 72. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 3-án 10 órakor lesz szűk családi körben a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Szabó Ferenc nyugalmazott megyei levéltárigazgató, később megyei múzeumigazgató Orosháza és Mezőberény városok díszpolgára 2021. február 16-án, Békéscsabán elhunyt. Temetése 2021. március 12-én, 11 órakor lesz Orosházán, az Alvégi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család.
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kádi Béláné született Novák Mária békéscsabai lakos 2021 február 16.-án életének 82. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. március 1-én 12 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
"Soha nem felejtünk Szívünkben szeretünk Rád örökké emlékezünk." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kiss Ferenc (volt gyulai) kétsopronyi lakos életének 77 évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 26-án 11 órakor a gyulai Szentháromság temetőben lesz. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS "A bánat, a fájdalom örökre megmarad. Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Fájó szívvel emlékezünk ifj. Bődi János halálának 12.évfordulóján. Felesége, kislánya, szülei, testvére és családja.
" Elhagytál egy időre, De tudjuk, hogy nem örökre. Szívünk fájdalmában egy a vigaszunk, Hisszük, hogy egyszer találkozunk." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Csendes Jánosné szül. Veszelka Dorottyára aki ma lenne 90 éves. Szerető családja
Gyászhír Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Győrfi Balázsné szül.: Kuffer Julianna a Fília Otthon lakója, volt békési és bélmegyeri lakos, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 26-án 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. A gyászoló család.
"Véget ért a szenvedésed, szívedben már nyugalom, Miénkben, kik itt maradtunk el nem múló fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fésűs Ferencné született Igaz Irma Julianna (volt fogtechnikus) békéscsabai lakos, 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 2-án 13 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy Oszlács Ilona békéscsabai lakos életének 82. életévében visszaadta lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunktól 2021. február 27-én 10 órakor gyászmise keretében veszünk búcsút a Páduai Szent Antal Társszékesegyházban, majd ezt követően szűk családi körben helyezzük hamvait örök nyugalomra az Altemplom urnatemetőjében. Kegyeletüket egy szál virággal fejezhetik ki. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Erdész Lászlóné szül. Labos Márta Dorottya a Békés Megyei Lapkiadó vállalat nyugdíjasa 89 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 24-én 12 órakor a békéscsabai Berényi úti temetőben lesz. Megtört szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk , hogy Baji Lászlóné szül.:Laurinyecz Margit kamuti lakos 2021. február 14-én 67 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. február 23-án 12 órakor lesz a Kamuti Köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Urbán János békéscsabai lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 24-én 14 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
„Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOPANYICZA JÁNOSNÉ (szül.: Kocziha Judit) békéscsabai lakos életének 80. évében elhunyt. Temetése 2021. február 19-én, pénteken 13 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
nem egy álom... / 3 órája
Csak forgolódsz, ha ismeretlen helyen kell aludnod? Ez az oka!
Labdarúgó NB I / 4 órája
Eseménydús, izgalmas meccsen döntetlen született az örökrangadón
a hideg kiráz / 5 órája
Hátborzongató dolog látható Csernobilban: a Google Maps előtt nincsenek titkok
Labdarúgás megye i. - galériával / 5 órája
Hazai pályán kapott ki a Jamina SE
Gajdács Pál
veszteség / 5 órája
Gyász – Elhunyt a Kossuth-díjas színésznő
önkormányzati lakás / 6 órája
Kiszámlázzák az öt évvel ezelőtti közös költséget is Békéscsabán
Licska Balázs