Csupán az Úr jámbor szolgája kívánt lenni

– Lehet valaki próféta a saját hazájában?

– Az Úr Jézus azt mondja a Bibliában, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában és a rokonai között. Ez dilemmát is jelentett, amikor itt, Vésztőn elkezdtem a lelkészi szolgálatot. De nagybátyám, aki Debrecenben egyetemi tanár volt, annyit mondott segítségként, hogy ne akarj próféta lenni. Nem is akartam az lenni, csak az Úr jámbor szolgája, ebből adódott, hogy ezek a problémák önmaguktól megoldódni látszottak.

– Visszafogadott az a közösség, ahonnan elmentem. A próféta az, akit Isten úgy vezet, hogy láttatja vele a következő lépést. Amikor a feleségemmel közösen ezeket láttuk, akkor történtek a prófétai jellegű cselekmények, gondolok itt az iskolára, a szeretetszolgálatra.

– A reformátusok Vésztőn általános iskolát és szeretetotthont működtetnek, tartanak fenn, több szolgáltatást nyújtanak. Melyik ezek közül a legfontosabb?

– Nem szemlélhető egyik sem önmagában, mindegyikre úgy tekintünk, mint gyülekezetépítő eszközre. Diakóniát, szeretetszolgálatot végzünk, ebből következik az, hogy nem a haszonelvűség a mérce. A szeretetotthon a múlt megbecsülése, az iskola pedig a jövőt képviseli, mondják, az iskola az egyház veteményeskertje, ahol gondozzuk a palántákat.

– Az interjú az idősek otthonának pár éve felújított dísztermében készült. Úgy tudom, gyerekkorának jelentős részét itt töltötte.

– Hetven éve a mellettünk lévő épületben születtem, ami a Klebelsberg Kuno miniszter által képviselt reform időszakában épült, és ami második számú lelkészi lakás volt. Ugyanis édesapám Gönczy Béla tiszteletes mellett szolgált, szintén lelkészként. Aztán az épületet államosították, akkor kerültünk át a ma szeretetotthonként működő egykori parókia épületébe. Ebben a teremben játszottam, itt tanultam meg pingpongozni.

– Később a terem használaton kívülivé vált, 1993-tól aktív ismét, eleinte beázva, betegesen, majd sikerült felújítani. Ma egy csodálatosan szép díszteremként szolgálja az egész gyülekezetet, gyülekezeti alkalmakkor többen bejönnek egy beszélgetésre. Így nemcsak gyermekkorom színtere, hanem a gyülekezetépítés fontos helyszíne is.

– Édesapja szintén Vésztőn szolgált református lelkészként. Kézenfekvő volt, hogy tiszteletesként szolgálja majd az Urat?

– Semmiképpen, hiszen nem minden lelkészcsemetéből lesz lelkipásztor. Ahogy édesapám, úgy mindkét nagyapám református lelkész volt, ez a háttér előnyt és komoly hatást jelentett. Ennek ellenére a család jelentős része jogi pályára terelt volna, miközben én orvosnak készültem. Nem vettek fel. Nem emiatt, de ekkor vált teljesen kristálytisztává az elhívás, hogy az Úr azt akarja, hogy szolgáljam, bár azt még nem tudtam, miként. Amikor megerősödtem az elhívásra és felkészültem a szolgálatra, akkor édesapám igyekezett mindenben segíteni.

– A feleségemmel a debreceni református gimnáziumban ismerkedtem meg, biztos vagyok benne, hogy Isten minket egymás számára úgy teremtett, hogy egymás terhét hordozzuk. Egy ilyen küldetésből adódó feladatsort nem is lehet egyedül csinálni, félvállról venni, csak áldozatosan, Isten erejével. Vallom, itt nem mi tettünk dolgokat, Isten cselekedett, minket eszközként használt. Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.

– Hamarosan nyugdíjba vonul, de sejtem, hogy az Úr szolgálatát nem lehet egyik napról a másikra befejezni.

– Valóban nem. Várhatóan szeptember 30-án teszem le a lantot, most az egyházjogi folyamat zajlik. Ám nem nyugdíjba vonulok, csupán az aktív szolgálattól és a rám nehezedő felelősséghordozástól – ha úgy tetszik – szabadulok meg. Csontjaimba rekesztett tűz az evangélium hirdetése.

– Vallom, hogy egy nyugalmazott lelkipásztor hagyja békén a gyülekezetet, engedje, hogy az új lelkésszel a közösség létrejöjjön, tudják együtt végezni a munkát. Tisztelettel veszem majd az új tiszteletes másként való mozgolódását, nem szólók bele a munkájába, de mindig rendelkezésére állok, és örülök, ha elfogadja, hogy imádkozok érte és a szolgálataiért.

Névjegy

Juhász Sándor 1949-ben született Vésztőn. Negyvenhét szolgálati év van a háta mögött: 1972 és 1979 között a nyírségi Mérken, majd 1979 és 1983 között Nyírbátorban terelgette a nyájat. Harminchat éve, 1983-ban került vissza Vésztőre. Elmondta, hogy édesapja és ő együttesen összesen 78 esztendőt szolgáltak Vésztőn Isten dicsőségére. A református lelkész és felesége, Bányay Márta tevékenységét a vésztői önkormányzat 2006-ban Vésztőért, a megyei közgyűlés 2010-ben Békés Megyéért kitüntetéssel ismerte el. Juhász Sándor pár éve miniszteri dicséretet is kapott.