Utcaösszetartás

Felnézek a békéscsabai Tó utcában élőkre. Olyan közösség, melynek tagjai nemcsak ismerik egymást, köszönnek, beszélgetnek, hanem közös programokat is tartanak. Ott lakik Lugosi Gyula barátom is, aki rendszeresen hív, hogy éppen milyen utcaösszetartási programot találtak ki. Már kinevezett tiszteletbeli Tó utcainak is.

Nem néhány házból álló, hanem hosszabb utcáról van szó, de aki ott él, a riadóláncon keresztül is értesül az aktuális buliról, kirándulásról, ünnepi készülődésről. Mindenki hozza a magáét, szendvicseket, kolbászt, de a „zsírosdeszka” is megteszi, hiszen nem (csak) az evés-ivásról szól a dolog, hanem a közösségi együttlétről, a dumapartikról, arról, hogy a gyerekek együtt játszanak.

Legutóbb kerékpárra pattant az utca, és szokásos szabadkígyósi túrájukat tették meg. Kis kitérő, hosszú éveken át rendszeresen kérdeztem Balogh Józsefet, Szabadkígyós polgármesterét: mikor? Vagyis mikor lesz annyi támogatás, amiből rendbehozhatják a kastélyt, hogy régi pompájában tündökölhessen. „Lacikám, eljön annak is az ideje” – mondta mindig, és lám, igaza lett.

No, de vissza a Tó utcára, sok ilyet kívánok minden békési településen. A mienk itt, Csabán csak azért nem hasonló, mert rettentően hosszú. Utcarészletekben azonban megvan az összetartás, és működik a SZEM is. Vagyis a Szomszédok Egymásért Mozgalom. Néha a feleségem szólt is, hogy ez bűnmegelőzési, és nem asszonykeserítő program. Úgysem hiszik el, hogy a sörözésre gondolt.