Támaszsonka

Be vagyok sózva, nyugtalanul várom már, hogy legyen mire támaszkodnom. Húsvétra legideálisabb az a sonka, ami felér a derekamig, stabil, és 13–15 kilót nyom. A hagyományost szeretem, ami csak be van sózva, majd megfüstölve, és a kamrában várja a jószerencsét hónapokig. Vagyis inkább az enyémet.

Az injekciótól félek, így tartok a beinjekciózott, gyorspácolt sonkáktól is. Jó, jó, jóval olcsóbbak, de azért az angol mondással élve: nem vagyunk mi olyan gazdagok, hogy a legolcsóbbat vegyük. Persze, a húsvéti keretnek futnia kell vastagkolbászra, tojásra, újhagymára, piros retekre is, de ha már kiböjtöltük eddig, rogyadozzon az a húsvéti asztal.

Az asszony szerint fél Békéscsaba eljöhetne locsolkodni, hogy elfogyjon a támaszsonka. Feleségem gerendási származású, tehát tudnia kéne, errefelé bírjuk enni a kolbászt kolbásszal, a sonkát sonkával. A kolbász is soknak tűnik, amikor füstölés után felakasztjuk a kamrában, aztán nemsokára azon „filózunk”, hol is kellene venni. Az árak természetesen nem hagyhatók figyelmen kívül. A támaszsonka nagy előnye azonban, hogy csak egyszer kell elájulni az árától, míg az apránként veszegetett húsokétól többször is. Mert mi az olcsó manapság? Lassan már csak a filléres emlékeink, melyekről Bródy János énekelt.

Mondtam az asszonynak, ha mégis az ő jóslata jön be, és becsömörlök a húsvéti finomságtól, veszek egy sonkatárolót. Így szem előtt lesz a sonka, az állvány pedig a konyha dísze is lehet. Láttam a feleségemen, hogy legszívesebben elküldene a Húsvét-szigetekre.