Nagyarcúan

Megnőttek az autók, az arcok, a parkolók mérete azonban maradt. Ha megy az ember valahova kocsival, egyszer biztos megáll. Magánál a haladásnál is vannak érthetetlen akciók – mint a büntetőfékezés –, a leállásnál pedig divatba jött a parasztparkolás. Legalábbis fotóval dokumentálva. Közösségi oldalakon csoportok alakultak erre, ahogy Békéscsabán is. Lefotózzák a szabálytalanul, idétlenül parkoló autókat, de a rendszámot kitakarják. Aztán érkeznek a kommentek, a parasztparkolás egy szép kifejezés ahhoz képest, amivel illetik a „nagyarcúakat”. Sokaknál kiveri a biztosítékot a szabálytalan, hivalkodó, füves, vonalközepes, béna, helytelen, mást vagy a behajtást akadályozó parkolás.

Általában a nagy márkák nagy autóit „találják meg” a kritikusok, van is benne valami, ha az arányokat nézzük. Szerintem ugyanakkor a parasztparkolás nem márka-, hanem emberfüggő. Nem egyszer megesett velem is – főként Békéscsaba belvárosában –, hogy köröztem az autómmal parkolóhelyet keresve. Hátha kiáll valaki. Vagy szerencsém volt, vagy nem, és akkor egyre kijjebb szorultam a célállomástól. Olyan is előfordult, hogy mérgemben inkább hazahajtottam, és másnapra hagytam az elintéznivalót.

Biztosan hibáztam akaratomon kívül én is, de azért a fotók többségéből kitűnik, hogy a parasztparkolás zöme nem a véletlen műve, az ügyetlenség jele. Nagyjából azt mutatja: „Nekem így jó, kit érdekel, másnak milyen.” Apám az ilyesmire mondta, hogy nem vagyunk egyformák. Mennyire igaza volt.