Fakereskedő, de nem falábú

Nem sok olyan labdarúgó van, aki két nemzet színeiben is válogatott lehetett, még kevesebb, aki gólszerzőként is feliratkozott. Egyike ezen keveseknek Tóth Mátyás. A kis Matyi ­Békésen látta meg a napvilágot, 1918. november 12-én. Tizennégy évesen rúgott először labdába (már akkor is leginkább ballal), s rögtön látszott, különleges érzéke van a futballhoz.

A kor gyermekeivel ellentétben nem mezítláb focizott, lévén szüleinek bőrkereskedése volt. Ez persze azt is jelentette, hogy mindig volt utánpótlása a rengeteg szétrúgott lábbelinek. 1935-ben a korszak egyik legjobb ­megyei csapata, a Csabai Atlétikai Club igazolta le. Tóth II. ­néven szerepelt az együttes bal oldali támadójaként. Tehetségére a fővárosban is felfigyeltek, tagja lett az 1936-os olimpiai keretnek – neve megtalálható az ötkarikás játékokra nevezett sportolók között, ám az utolsó pillanatban kimaradt, nem utazhatott a német fővárosba.

A Békésvármegyei Közlöny – korántsem elfogulatlanul – imígyen írt az olimpián egyetlen meccset játszó, azon a lengyelektől 3–0-ra kikapó ötkarikás válogatottról: „A magyar csapat legjobbja a gólok ellenére Régi kapus volt, míg a Tóth II. helyén vergődő Csutorásnak alig volt egészséges lerohanása vagy akciója.”

Az egykori legendás csabai edző, Jánosy Béla az Újpestet dirigálta ebben az időben, s bizony minden követ megmozgatott, hogy csapatát válassza az ekkor még csak 17 és fél éves balszélső. Tóth elfogadta az újpestiek ajánlatát, s a sajtóban Tóth II-ből új csapatában Tóth III-má vált. Két éven át erősítette a lilákat, majd vándorbotot vett kezébe. Phőbus, Újpest, Nagyváradi AC, Vasas, Carmen Bucuresti, IT Arad, s ismét Vasas volt az útvonal… A magyar bajnokságban mindösszesen 231 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 85 gólt szerzett.

A román bajnokságot illetően nincs pontos adatunk, de körülbelül 50 találkozón riogatta a kapusokat, s ott sem maradt adós a gólokkal. De a mérkőzések számánál sokkal fontosabb, hogy tagja volt annak a legendás Nagyváradi AC-nak, amely első vidéki csapatként magyar bajnoki címet tudott nyerni. Persze, nem akárkik alkották azt az együttest! A védelem oszlopa a későbbi Aranycsapat csillaga, Lóránt Gyula volt, a középpályán a világklasszis Bodola Gyula irányított…

A második világháború idején Tóth a Vasashoz szerződött, majd Románia felé vette az irányt. S ha már ott volt, az aradi ITA-val román bajnoki aranyat is ünnepelt. Nem mellesleg, ekkor többen is szerepeltek az aradiaknál az 1944-es bajnok NAC csapatából. Báró Neumann Ferenc iparmágnás igazi európai nagycsapatot szeretett volna létrehozni, de az államosítás és a kommunista fordulat keresztülhúzta számításait. Tóth III. is visszatért Budapestre, ismét a Vasasban szerepelt.

Tóth remek testi felépítésű, kitűnő adottságokkal rendelkező balszélső volt. Technikásnak, ügyesen cselezőnek tartották, aki lábbal és fejjel egyaránt veszélyes tudott lenni. Gyors és határozott volt támadásban, aki ha kellett, nagyszerűen lőtt, ha kellett, pontosan adott be. A nemzeti válogatottban 1939-ben mutatkozott be, s az első két meccsén gólt is szerzett. Ennek ellenére két évre kihagyták a legjobbak közül, s később sem sikerült stabil helyet kiharcolnia magának. Ne feledjük, ekkor még futballnagyhatalomnak számítottunk, s nem akármilyen csillagokkal kellett megküzdenie a szereplésért (Gyetvai László, Kalocsay Géza, Egresi Béla, Nyers István, Czibor Zoltán…).

A magyar nemzeti tizenegyben 1939 és 1948 között összesen 16 alkalommal kapott játéklehetőséget, s hat gólt szerzett. 1946-ban két mérkőzés erejéig Románia színeiben is pályára lépett, s a bolgárok ellen gólt is lőtt. (Érdekesség, hogy az 1944-ben bajnok NAC együtteséből hatan pályafutásuk során játszottak mind a magyar, mind a román válogatottban.)

A piros-fehér-zöldeknél talán két mérkőzésre emlékezne vissza a legszívesebben. Az 1943-as, Finnország ellenire (0–3), amelyen két gólt is szerzett, illetve az 1948 júniusában rendezett Magyarország–Románia összecsapásra, amikor is nem kevesebb mint kilenc találatot jegyeztek a magyarok. (A románok legjobbja, a korábban magyar színekben is játszó, Perényi-Pecsovszky József meg volt győződve, hogy csak hetet kaptak…) Tóth III. e találkozón amellett, hogy kiválóan játszott, három gólpasszt is jegyzett. Kettőt az ezen a találkozón debütáló Kocsis Sándornak, egyet pedig Puskás Öcsinek. Ha Tóth szereplése mellett más Békés megyei vonatkozást is keresünk, elmondhatjuk: a kaput a Szarvason született Henni Géza védte, a kispadon pedig Gallowich Tibor, a gyulaiak későbbi edzője ült (1952-ben a fürdővárosban hunyt el).

Tóth ezután még két alkalommal játszott a magyar válogatottban, majd 1949-ben úgy döntött, elhagyja szülőföldjét. Előbb Olaszországba ment, majd egy évvel később Svédországba. Sokat erről az időszakról nem sikerült kinyomozunk. Ötvenkét éven át élt a skandináv országban, 2002. február 12-én, 83 éves korában hunyt el Halmstadban.

A sajtó játékos korában mindig is tenyerén hordozta, kedvelték az újságírók, rendszeresen „Tóth Matyiként” írtak róla. A Képes Sport 1947-ben imígyen jellemezte: „Lehet, hogy egykoron a 100 yardon versenyeket nyerő Borbás Gáspár gyorsabb volt, lehet, hogy Kohut Vili félelmetes bombái erősebbek voltak. Hirzer Ferenc jobban „biciklizett”, Tóth Potya jobb szögleteket rúgott, s P. Szabó ügyesebben csinálta a 11-est jelentő műesést, de bizonyos, hogy összosztályzatban, s ráadásul modorban, szerénységben és sportszerűségben Tóth Matyi viszi el a pálmát vetélytársai elől.”

Tóth III. Mátyás bár erdélyi kapcsolatai révén hosszú éveken át fakereskedéssel (is) kereste kenyerét – a fentiekből is kiderül: korántsem volt falábú… Sőt, mi több, kétségkívül a valaha volt egyik legkiválóbb Békés megyében született labdarúgót tisztelhetjük benne!

Gól volt, gól nem volt

Igazán emlékezetes volt Tóth III. Mátyás számára az 1943 júniusában Szófiában rendezett Bulgária–Magyarország összecsapás. Egyrészt azért, mert épp a meccs kezdetére­ érkezett meg a futballcipője­ (Szófiába érve nem vették le Szusza, Zsengellér és Tóth ­csomagját, ezért Isztambulból kellett azokat visszahozatni), másrészt azért, mert egy remek akció végén kicselezte a teljes hazai védelmet, a kapust is, s az üresen álló kapu felé gurította a labdát. Ám, egy bolgár kiskatona úgy érezte, hazáját és hálóját egyaránt meg kell védenie: berohant az alapvonal mögül, és a mezőnybe vágta a gólba tartó labdát… A játék feldobással folytatódott. Tóth gól nélkül maradt, a derbit a magyarok 4–2-re nyerték. Mind a négy találatot Zsengellér szerezte.