Labdarúgás

2023.06.26. 10:05

Középpályás és támadó érkezik Gyarmatra

Két új játékos érkezését jelentette be a Füzesgyarmati SK NB III-as csapata menedzsmentje. A sárrétieknél a támadó szekcióba és a középpályára érkezik erősítés.

Bakulya Mihály

Simó Csongor Szabolcs a megszűnő végegyházi csapattól teszi át a székhelyét.

Fotó: Kozma Erik

A Félixfürdőről visszatérő 35 esztendős védőhöz, Oltean Sergiuhoz hasonlóan Lukács Zsombor Csongor is volt már gyarmati játékos, igaz nem mostanában. A 27 éves szélső támadó 2017 nyarán igazolt először a piros-fehérekhez, és két és fél szezont töltött náluk közmegelégedésre. Ez idő alatt 18 bajnoki- és 3 kupatalálatig jutott. A Covid-járvány kitörése előtt szerződött Hatvanba, ott két félévet időzött, majd egy fél szezont Sajóbábonyban is eltöltött. Onnan került 2021 júliusában az akkor újonc Hajdúszoboszlóhoz, ahol egészen mostanáig meghatározó ember volt, azonban a fürdővárosiak visszalépését követően neki sem volt maradása a szomszédvári alakulatnál.

Nem egyedüli erősítésként érkezik. A középpályás csapatrészben követelhet helyet magának Simó Csongor Szabolcs, aki a végegyháziak megszűnő megye-egyes gárdájától került át. A 23 esztendős játékos számára nem lesz idegen az NB III-as miliő, hiszen a tavaszi szerepvállalása előtt a Tolna vármegyei Majos csapatában már szerzett tapasztalatokat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában