Sikerek és kudarcok: száztíz éve alapították a békéscsabai Előrét

A békéscsabai labdarúgás első válogatott játékosa Amsel Ignác kapus volt, aki 1922. december 18-án mutatkozott be a nemzeti csapatban a Magyarország–Lengyelország mérkőzésen. Később, a hetvenes évek végén Pásztor József, 1976 és 1983 között Kerekes Attila, 1986-ban a szolnoki születésű Szekeres József, majd 1993-ban Mracskó Mihály ölthette fel békéscsabai labdarúgóként a nemzeti csapat szerelését.

Kiváló edzők sora ült a békéscsabai kispadon, elég, ha az Aranycsapathoz kötődő egykori válogatott Babolcsay György, vagy a korábbi szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán és Csank János, a csabai legenda, Pásztor József, vagy az azóta szép élvonalbeli karriert befutó Supka Attila nevét említjük.

A legnagyobb klubsiker az 1988-ban elhódított Magyar Kupa-trófea volt, az élvonalban pedig az 1993–94-es nagy menetelést említhetjük, amikor a Pásztor József vezette csapat gyakorlatilag a teljes bajnoki évadban a tabella élén állva az utolsó három fordulóban bukta el az aranyérmet a Vác ellen, s lett harmadik.

Tóth Márton hetven éve figyelemmel kíséri a csapatot

Tóth Márton élete egynegyedét töltötte el az Előrénél, tizenhárom évet játékosként hetet 1978-tól 1985-ig technikai vezetőként a szakmai stáb tagjaként.

– Gyerekkoromtól, lassan hetven éve kísérem figyelemmel az Előrét – mondta a medgyesegyházi születésű sportember, a megyei labdarúgó szövetség korábbi főtitkára. – Emlékszem, még a Kazinczy utcai stadionban jártam a mérkőzéseket és edzéseket nézni. Jaminában laktunk, s onnan sokszor a vagonok alatt bújtam át, hogy minél hamarabb kiérjek a pályára, hogy az edzéseken visszarugdoshassam a kaput tévesztett labdákat. Andó Tamás, Fülöp Laci, Csicsely, Gyebnár – és még sorolhatnám a neveket – voltak a példaképeim. Békéscsabán volt szerencsém együtt dolgozni az Aranycsapat korszakában válogatottba kerülő Palotai Jánossal, a legendás FIFA-játékvezető, Palotai Károly testvérével, de az itt is edzősködő Babolcsay Györggyel és Szimcsák Istvánnal is. 1965-ben kerültem az Előréhez, ’66-ban majdnem kiestünk, ’68-ban feljutottunk az akkor másodosztálynak számító NB I B-be, majd 1974-ben az NB I-be. 1974-ben az őszi szezon után vezettem az NB I-es kapusok rangsorát, a szezon végén a harmadik helyen végeztem.

Az akkor Előre FC Békéscsaba néven szereplő klub mélypontját az 2005–2006-os és a 2007–2008-as idényben a harmadosztályú szereplés jelentette.

A legutóbbi időszak NB II-es szerepléseit tekintve a 2017/2018-as idényt emelhetjük ki, amikor már Boér Gábor irányította a lilákat és a 38. fordulós, másodosztályú bajnokságban bronzérmet szerzett a csapat.

A manapság Békéscsaba 1912 Előre nevet viselő egyesület 2016-ban szerepelt utoljára az élvonalban, azóta az NB II-es mezőny tagja (a 2017/2018-as idényben a Boér Gábor irányította a lilák a 3. helyen végeztek a 38 fordulós bajnokságban). A mai Előre csapatának helyzete nem túl rózsás: a 2022–23-as szezonban a 20 csapatos bajnokság utolsó helyén áll.

Pásztor József: fel kellene ébrednie a mai csapatnak

– Amikor általános iskola nyolcadik osztályában megkérdeztek bennünket, hogy ki, mi akar lenni, volt aki azt mondta, hogy állatorvos, volt, aki azt, hogy tanár. Én erre rávágtam, hogy futballista. És tényleg így történt – emlékezett Pásztor József, az Előre szakmai vezetője, kilencszeres válogatott. – 1974-ben, 20 évesen a megyei bajnokságból Vencsellőről Békéscsabára kerültem, és már az első mérkőzésen a kezdőben voltam. Óriási dolog volt ez. Játékosként majd másfél évtizedet töltöttem a Békéscsabai Előrénél, majd később edzőként is lehetőséget kaptam. Sajnálom, hogy 1994-ben nem sikerült megnyernünk a bajnokságot, ám a bronzérem és a kétszeri ötödik hely így is nagyon szép eredmény. Sajnos a máról kevés jót mondhatok, az Előre továbbra is a szívem csücske, ezért is sajnálom nagyon, hogy a mostani együttes az utolsó helyen áll az NB II-ben, fel kellene ébrednie a csapatnak.

Mracskó Mihály Békéscsabán bizalmat kapott

– Mezőkovácsházáról kerültem tizenkilenc évesen az Előréhez  Mracskó Mihály, az Előre korábbi 25-szörös válogatott védője. – Megtisztelő volt az invitálás, és igyekeztem minél jobb teljesítményt nyújtani. Először volt is egy kis szorongás bennem, de Csabán bizalmat kaptam és sikerült beilleszkednem a csapatba. Eleinte furcsa volt olyan csapatbuszban ülni, amelyben volt tévé. Amikor Pásztor Józsi visszatért Svájcból, rövid ideig még együtt játszottunk Békéscsabán. Nagy dolog volt, hiszen korábban jószerivel csak a tévében láttam futballozni! Pályafutásom meghatározó időszakát, kilenc évet töltöttem annál az egyesületnél, ahol NB I-es, később válogatott játékossá váltam és ahol megannyi jó játékos futballozott.

Herczeg Tamás: az érzelmi támogatás sokat jelenthet
Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy gyerekkora óta szereti a futballt. Pusztaföldváron a hat-hétéves gyerekektől – mint amilyen akkor ő is volt – a korosodó felnőttekig sokan jártak ki arra a térre, ahol ma tornaterem van. Örültek, amikor 1974-ben az Előre feljutott az NB I-be. Középiskolásként gyakran járt át Gyuláról vagy szüleitől, Pusztaföldvárról Békéscsabára, hogy az élvonalban lássa a csabai focistákat és az olyan ide érkező sztárokat, mint Várady, Détári, Nyilasi vagy Törőcsik; és az akkori nagy csapatoknak évtizedekig méltó ellenfele volt az Előre.

Tizenéves korában legtöbbször stoppal sikerült hazajutnia egy-egy mérkőzés után, de előfordult, hogy éjszakába nyúló gyalogtúra után ért haza. Emlékszik a nagy csabai játékosokra – Lázától Paróczain vagy Kerekes Attilán át Pásztor Józsefig –, akikre felnézett, és akiket mindenki ismert és szeretett nemcsak Békés megyében, hanem szerte az országban. A 90-es évek nagy egyletének meccseit már csabaiként szurkolta végig.

– Közösségépítő és -megtartó erővel bír az, ha egy településnek van nívós egyesülete valamely csapatsportágban, amely a legmagasabb osztályban szerepel. Ez az Előréről sajnos most nem mondható el. A csapat működtetése túlmutat egyszerű eredményorientáltságon, hiszen szempont lehet az utánpótlás-nevelés színvonala, a helyi labdarúgók játéklehetőségének biztosítása. Ha a saját nevelésű, Békés megyei kötődésű futballistákra építve sikerülne elérnie az Előrének az élvonalbeli tagságot, az egy olyan összetartó erőt képviselne, amely büszkévé tenné a Békés megyei sportszerető közösséget – fogalmazott.

– A magyar futball elmúlt években tapasztalt, nemzetközi mércével mérve is kiugró eredményei manapság ismét focilázba hozták Magyarországot – mondta, utalva a válogatott és a Fradi sikereire. Szerinte a futball iránti szeretet Békéscsabán és vonzáskörzetében is érezhető, és ez az az érzelmi támogatás, amelyre építve a klubnak is lehet a mainál sikeresebb jövője.

Szarvas Péter: a múltja mellett jövője is legyen a csabai labdarúgásnak

Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy gyermekkora óta szereti a futballt, a földes utcán téglakapukat állítva játszott a társaival. Sőt egy éven át az Előre igazolt játékosa is volt, de egy sérülés miatt a versenyszerű futballt akkor abba kellett hagynia. Ugyanakkor a mai napig részt vesz a kispályás városi bajnokságban.

A 60-as évek végén, a 70-es évek elején ő is szurkolt azért, hogy a Békéscsaba feljusson az első osztályba. Édesapjával járt a meccsekre, ő vitte ki rendszeresen a Kórház utcai stadionba. Emlékszik, hogy 1974-ben az akkor másodosztályú csapat az utolsó fordulóban Szentendrén játszott, és akkor dőlt el, hogy felkerül-e az NB I-be. Élő telefonos közvetítést hallgattak a Szent István és a Szabadság téren, és ő is ott örült több ezer békéscsabaival a sikernek. Aztán az első élvonalbeli meccsen is kint volt a Kórház utcában: az Előre 3-1-re nyert az MTK ellen.

1976 és 1980 között, középiskolás korában, majd később egyetemistaként is folyamatosan járt a Ferencváros, az Újpest, a Kispest, az MTK, a Csepel vagy a Volán elleni mérkőzésekre. Mivel akkor szombaton is volt oktatás, vitték az iskolába a kereplőket, a lila-fehér zászlókat, és tanítás után azonnal mentek a mérkőzésekre, hogy a B-középben buzdítsák a csapatot.

Kiemelte, hogy sok jó csapat volt Békéscsabán. A klub legnagyobb sikerei között említette az 1988-as Magyar Kupa-győzelmet – a döntőben a Honvédot győzték le –, valamint a 90-es években a bajnokságban szerzett bronzérmet. Sok remek játékos játszott a Kórház utcában – és szerinte többek között Pásztor József, Kerekes Attila, Paróczai Sándor, Mracskó Mihály, Németh Lajos, Kulcsár Sándor és még sokan mások örökre beírták magukat az Előre történelmébe –, és mindig volt átlag feletti labdarúgó, aki miatt kimentek a nézők az összecsapásokra.

A 110 éves születésnap kapcsán megjegyezte: kell, hogy legyen a múltja mellett jövője is Békéscsabán a labdarúgásnak, amely a világ legtöbb nézőt vonzó sportja. Úgy véli, a kerek évforduló egy motiváció is lehet arra, hogy erősödjön a most NB II-ben bukdácsoló Előre, és hogy legalább egy stabil másodosztályú csapata legyen a városnak, amelyhez az anyagi háttér megvan. A szurkolók száma is bizonyítja, hogy van igény Békéscsabán és környékén jól szereplő csapatra.