Duplázással zárt le egy korszakot a csabai vívó

– Felfogta már, hogy milyen eredményeket ért el nagyjából egy hónap leforgása alatt? 
– Az Európa-bajnoki győzelmet már volt időm feldolgozni, a világbajnoki sikert talán még kevésbé, nagyjából két hete vívtam a döntőt, ám azóta már annyi minden történt, hiszen már vívtam a párizsi felnőttvilágkupán is. 

– Az Eb-siker nagy önbizalmat adott, de helyezett-e nyomást önre a világbajnokság előtt? 
– Az elején igen, a csoportban éreztem ezt a teljesítményemen, de később a táblán már abszolút pozitív hatást gyakorolt rám. Bíztam abban, hogy a világbajnokságon is esélyes vagyok, az Európa-bajnokság után a vébére is éremért mentem. 

– Dubajban saját bevallása szerint a hatvannégy között az egyiptomi Mohamed Elszajeddel küzdött meg leginkább. 
– A világranglistát vezető, tokiói olimpián nyolcadik vívó valóban nagyon nehéz feladat elé állított. Addig nem annyira ment a vívás, de a győzelem nagy lendületet adott. A szintén egyiptomi Mohamed Jaszen elleni asszó talán egy fokkal könnyebb volt, ahol nem arra koncentráltam, hogy most egy döntőben vívok. 

– Melyek azok a tényezők, amik a győzelmekhez segítették? 
– Fizikailag, technikailag és mentálisan is nagyon jól sikerült a felkészülés mindkét verseny előtt. Kilenc évig vívtam Békéscsabán, ahol a nevelőedző Galli Zsoltnál nagyon jó technikai alapokat kaptam. Az elmúlt fél évben Budapesten fejben értem nagyon sokat, és fizikailag is megerősödtem. Kiemelném, hogy sokat segített a Honvéd, de nem csak ennek köszönhető a jó eredmény. Budapesten jobbak a körülmények és a vívópartnerek is, de erről nem Békéscsaba „tehet”. Galli Zsolt kint is nagyon sokat segített, adott egy-két jótanácsot, végig támogatott, miközben az asszóimat természetesen a honvédos edzőm, Dancsházy-Nagy Tamás követte végig. 

– Az Eb-n és a vébén is a döntőben történt, hogy 14:12-es vezetésnél, illetve 10:10-nél egy már önnek adott találat után fair play díjat érdemlő módon jelezte, hogy saját magát szúrta meg. Nem tartott attól, hogy ez kizökkenti, és emiatt az arany is elúszik? 
– A vívóknál jellemző ez a fajta sportszerűség. Nem féltem ettől, mert a fókuszáltság megmaradt. Az meg még rosszabb, ha az ilyenkor várható videózás során a bíró veszi el a pontot, az inkább kizökkentett volna. 

– A szezon előtt mennyire gondolta végig, hogy az utánpótlásban az idei az utolsó éve? 
– Ezt érdekes módon a korosztályos országos bajnokságon éreztem leginkább, hogy hozni kell az eredményt, emiatt görcsössé váltam. Az Eb-n és a vébén azonban ez nem zavart, hanem élveztem a vívást. 

– Az elmúlt két évben a járvány miatt a négyből három világversenytől is távol kellett maradnia. Mekkora kárpótlást jelent, hogy az utolsó kettőn duplázni tudott? 
– Nagyot, mert sok munkát fektettem bele a vívásba. A folytatásban azonban még ennél is többet kell dolgoznom azért, hogy bekerüljek a felnőtt-párbajtőrcsapatba. Ez idén még nem várható. Óvatosan, szépen lassan, a realitások talaján maradva tervezek, s akkor a közeljövőben elérhetem ezt a célt. Akkor pedig reménykedhetem abban is, hogy egyszer az olimpián is vívok majd.