Kiállítás

2024.02.14. 17:13

Megérkezett Békéscsabára Munkácsy Mihály Honfoglalásának két óriási vázlata - videóval

Megérkeztek szerdán Békéscsabára Szegedről azok a hatalmas szén- és olajvázlatok, amelyeket Munkácsy Mihály a Honfoglalás című alkotásához készített előzetesen. Ezek hossza és szélessége feleakkora, mint a Parlamentben látható festményéé, tehát összességében negyedakkora. A festőfejedelem hazafias festészetét középpontba állító időszaki kiállítás – annak apropóján, hogy a géniusz 180 éve született – kedden nyílik meg a Munkácsy Mihály Múzeumban, most zajlanak az előkészületek.

Licska Balázs

Szerdán érkezett meg a két vázlat Szegedről Békéscsabára, nagyjából a végső helyükre is kerültek. Fotó: Licska Balázs

Gyarmati Gabriella, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze elmondta, hogy rendkívül különleges a Honfoglalás című festmény születésének története. A géniusz évtizedek óta külföldön élt, ám azon művészek közé tartozott, akik ezen idő alatt is magyarok tudtak maradni. A festőfejedelem látványos sikereket ért el, kedvelték a gyűjtők, a közönség, a kritikusok, a képei java részét állványról, a műterméből adta el. Ám hiányzott számára az, hogy szeretett hazájától, Magyarországtól is érkezzen megbízás számára.

 

A várva várt alkalom a Parlament építésekor jött meg. A főrendiházi ülésterem akkor szabad falfelületére szánták a honfoglalást, az Árpád érkezését megörökítő jelenetet. Örömmel töltötte el a megrendelés, és hihetetlen gondossággal, alapossággal látott neki a kép elkészítésének. Körutazásokon vett részt Nagykovácsitól Szegeden át Miskolcig, jellegzetes karaktereket, ruhákat, kellékeket gyűjtött, ebben a nemes vállalásban többen segítették, például régészek, fotográfusok.

Amikor úgy érezte, hogy kellően megalapozta művét, elkezdett a kompozícióval foglalkozni, egyre nagyobb rajzvázlatokat készített. A feles méretű szénvázlat tehát komoly lépést jelentett ebben a munkafolyamatban. Ez alapján festette aztán meg az olajvázlatot, amely egy konkrétabb lépés volt.

Gyarmati Gabriella szerint érdemes összevetni a variációkat, így nyomon lehet követni Munkácsy Mihály gondolatait, hogy mi játszódott le benne. A kedden nyíló kiállításban elhelyeznek majd egy installációt is, amelyen a Parlamentben megtekinthető nagy, végső kép jelenik meg. A leglátványosabb változás a korábbiakhoz képest, hogy a festőfejedelem saját magát is rátette a festményre. 

A művészettörténész elmondta, hogy az időszaki tárlaton bevezetőként szólnak a Parlament építésének folyamatáról, és hogy ebbe mikor kapcsolódott be Munkácsy Mihály azzal, hogy megkapta a felkérést. Sorra veszik az anyaggyűjtés folyamatát, annak érdekességeit. Több tanulmányfotót is szerepeltetnek a kiállításon, izgalmas vállalás lehet megkeresni az arcokat az alkotásokon. A legjelentősebb attrakciót természetesen a két kép, a szén- és az olajvázlat jelenti, amelyek az elkészülésük után szinte rögtön Szegedre kerültek.

A szakember elmondta: amikor Munkácsy Mihály elkészült a végső alkotással, a Nemzeti Múzeumban adta át hivatalosan. Hihetetlen volt számára, hogy nem tartották megfelelőnek arra, hogy elhelyezzék a főrendiházi ülésteremben, leginkább az Országházat tervező Steindl Imre ellenezte ezt. Ennek mentén csak három évtizeddel később került a Parlamentbe, a mai Munkácsy-terembe. Úgy véli, elégtételt adott a történelem azzal a géniusznak, hogy az Országház képei közül ez az, amelyet a legtöbbször látni a híradókban.

Szét kellett szedni a hatalmas keretet

A Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, dr. Bácsmegi Gábor elmondta, hogy a szegedi Móra Ferenc Múzeumból kapta kölcsön a békéscsabai intézmény a két vázlatot.

Bár a szénvázlat is óriási, nem jelentett gondot a szállítása. A színvázlat esetében komolyabb volt a kihívás, hiszen a gyönyörű, impozáns, emellett rendkívül súlyos keretét szét kellett szedni, és azt külön szállították az alkotástól. A következő napokban visszakerül a keret az olajvázlatra, a két művet felhelyezik a falakra, és a Jankay teremben nyíló kiállítás többi tárgyát is kihelyezik.

A tárlat kedden nyílik meg és október 27-ig lesz megtekinthető annak apropóján, hogy 180 éve született Munkácsy Mihály, ez a kiállítás is az évforduló kapcsán életre hívott rendezvénysorozat részét képezi.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!