Öltönyt vett és négyszer indult el a szabadkígyósi kastélyhoz Nyemcsok Laci

Bár csak egyszer avatták fel december 2-án az egykori ókígyósi Wenckheim-kastély intézői lakjában a Pándy-emlékszobát és -kiállítást, én a biztonság kedvéért négyszer is elmentem oda Békéscsabáról, méghozzá tőlem szokatlanul, öltönyben.

Már az eleje is furcsán indult, fotós kollégámnak közbejött valami, gyorsan le kellett akasztanom valahonnan egy hozzáértő embert. Szerencsére elég volt átlépni otthon a másik szobába, és rábeszélni a lányomat, hogy jöjjön velem Szabadkígyósra, mégpedig fotózni. Szabadkígyósra, fotózni, miért éppen ő? Amúgy is mennie kell az egyik nagyboltba héjas diót venni a nagyanyjának, aki történetesen az édesanyám, mert akciós a dió, és biztos hamar elfogy.

Az apai szigor helyett apai könyörgéssel éltem, sikerrel jártam. Megpróbáltatásaim azonban csak ezután kezdődtek. A kikészített, szokásos póló, pulóver, farmer kombinációt a lányom azonnal lefújta, amikor megtudta, hova megyünk. Kibokszolt cipőt, atlétatrikót, inget, öltönyt írt elő, csak a nyakkendőből engedett.

Én meg engedtem neki, hiszen ő segített nekem. Gyönyörűen nézett ki, ezt akkor is megtapasztaltam, amikor kiértünk. Mindenki rá volt kíváncsi, az senkit nem érdekelt, hogy az esküvőm óta lényegében először volt rajtam öltöny. Csicsergett mindenkivel, én pedig néztem a Pándy-relikviákat. Legbelül azért nagyon büszke voltam.

Lement az avatás, elkészítette a fotókat, indultunk haza Csabára, mert a Beolra adni kellett az eseményről az anyagot. No, de a héjas dióért csak be kell menni, útba esik. Nem találtuk, vettünk viszont akciós mandarint. Jobban mondva, vettünk volna, ha lett volna nálunk pénz vagy bankkártya. Én nem vittem, a lányom pedig a táskájával együtt az intézői lakban hagyta. Vissza Kígyósra, táska, irány haza, héjas dió felejtve.

Otthon nagy sunggal kezdeném a cikkírást, a táskám sehol. Mivel szinte soha nem hordom, csak a kis kockás füzetemet a jegyzeteléshez, természetesen ottmaradt. Mondtam a lányomnak, jöjjön már ő is velem. Irány újra Kígyós, az intézői lak. Balogh polgármester úr már kicsit kérdőn nézett rám, bár lehet, hogy örült harmadszori jelenlétemnek is, hogy ennyire megfogott az emlékszoba. Magyarázkodás helyett rohanás haza ismét Csabára, azonnal kezdtem volna újra a cikkírást. Csöng a telefon. A lányom volt. Amíg bementem a táskámért, leállt beszélgetni. Ottfelejtettem.  Irány Kígyós, lány be, haza Csabára. Héjas dió nagyon felejtve.

A történet vége mégis happy end. Cikk elkészült, fotók sikerültek, és megtaláltuk a nagyboltban a héjas diót is. Az öltönyt pedig visszatettem a vállfára, leghátrébb a szekrényben.