Fél évszázad a tanári pályán: díszpolgári címet kapott a lőkösházi Gulyás Szabó Géza

– Tanár, táborvezető, önkormányzati képviselő, fürdőmester,  futballedző, koncertszervező, 15 évig iparengedéllyel rendelkező fényképész. Melyikre a legbüszkébb?
– Azt itt még nem is soroltuk fel. Férj, apa, nagyapa és dédapa vagyok. Egy 82 éves, nyugdíjas pedagógus, aki mellett mindig ott volt a családja. A család mellett a tanítás volt az életem legfontosabb része. Nyugdíj után is visszahívtak, pár hónap helyett öt év lett belőle. Még 77 évesen is tanítottam magyart Lőkösházán.

– Ami pedig a ’90-es évek elején különlegesnek számított, határon túli, kisiratosi iskolával létesített testvériskolai kapcsolatot.
– Amikor 1989 decemberében megbukott Romániában a Ceaușescu-rendszer, tanszereket, magyar nyelvű könyveket és sok élelmiszert vittünk Kürtösre, ahol román ajkúak is éltek. Az ottani tolmácsunk Almási Vince iskolaigazgató, később Kürtös alpolgármestere, azután Kisiratos polgármestere volt. Életre szóló barátságot kötöttünk, és közös táborozásokat szerveztünk a gyermekeknek. Legalább negyven diák, fele-fele arányban vett részt a táborokban, a határon túl elsősorban Erdélyben, a Székelyföldön, nálunk pedig a Balatonnál, a Börzsönyben, a Mátrában. A fél évszázados pedagógusi pályám alatt azonban ezeken kívül is több tucat tábort szerveztem, vezettem: különböző képző, kiránduló, nyaraló-üdülő táborokat. A gyermekek nagy kedvvel vettek részt ezekben, sok helyre eljutottak, ahova egyébként nem lett volna lehetőségük.

– Guli volt a beceneve, jó futballistaként tartották számon Békésben. A sport milyen szerepet játszott eddigi életében?
– Az úszás és a foci volt a kedves sportom. Játszottam hátvédként Budapesten a BLASZ I-ben, majd Orosházán és végül levezetésként Geszten, a megye II-ben. Öt évig irányítottam azt követően a lőkösházi futballcsapatot.

– Ehhez jött még a zene?
– Viszokai János barátommal hoztuk létre a WAMSZ rockzenekart a lőkösházi iskola diákjaiból. A rövidítés a tagokat takarta, a dupla „W” a két Viszokai fiút. János felelt a zenéért, én a szervezésért. Csaknem 200 koncertünk volt szerte a megyében, az országban, különböző fesztiválokon. Ezzel is öregbítettük Lőkösháza hírnevét.

– Hasonlóan a Lökösházi kenyérhez. Mit eszik hozzá a legszívesebben?
– Ezt kérdezi egy Gulyástól? Természetesen a pörköltalappal készülő ételeket. Sokáig termesztettem a kertünkben zöldségeket, gyümölcsöket. A zöldségek közül sok minden bekerült a lábasba a hús mellé. Most már gondozott fű van a kertben, és egy kis önjáró géppel közösen vágjuk, immáron ő dolgozik többet.

–  A díszpolgári cím méltatásában elhangzott az is, hogy legalább tíz éven át a lőkösházi falunapok elmaradhatatlan, sziporkázó humorú bemondója volt. Mennyire fontos életében a humor?
– A humor találkozott velem, kezet fogtunk, azóta együtt haladunk. Humor nélkül nem volt tanítási óra sem, nagyon fontos volt számomra, hogy jó hangulatú legyen egy óra. Persze, Móricz: Hét krajcár című novellájának az utolsó sorainál nem igazán tudtam visszatartani a könnyeimet sem.