A cannes-i vörös szőnyegig tekert a gyulai csapat

Ebben az évben úgy döntöttünk, hogy a budapesti Szabó Csabával és a békéscsabai Annaházi Erzsébettel közösen meghódítjuk a cannes-i filmfesztivál egyik jelképének számító vörös szőnyeget, miközben utunk részeként felkeresünk magyar történelmi és nemzetközi irodalmi emlékeket – nyilatkozta lapunknak Kovács István. A Makadám egyesület elnöke elmondta, Lentinél tekertek át Szlovéniába, majd az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területén haladtak, és útjuk során érintették Ljubljanát, illetve Divaca-t is, majd ráfordultak az olasz határra. Az Alpok különösen kemény feladatnak bizonyult, leginkább a meredek emelkedők nehezítették a haladást, de végül átjutottak az egyébként gyönyörű hegyeken is.

Hőség és hálózsákos éjszakák

Kovács István kérdésünkre elárulta, szinte teljes túrájuk óriási hőségben telt, éppen ezért főként a kihívás elején nagyon sokat kerekeztek éjjel és hajnalban. Nem egy esetben előfordult, hogy még éjfélkor vagy hajnali egy órakor is tekertek. Az éjszakát pedig ott töltötték, ahol éppen megálltak, egy-egy hálózsákban, illetve polifoam matracon pihentek, egyedül Csaba vitt magával sátrat, de ő is csak azért, hogy védekezzen a szúnyogok ellen. A hegyekben akadt néhány éjjel, amikor kissé fáztak, de szinte mindenütt nagy meleg fogadta őket. Az út közben elsősorban azt ették, amit magukkal vittek, a jóféle gyulai kolbász sem hiányozhatott a palettáról. 

Kalandok Velencében

– Szinte valamennyi, a térségben vezető túránkon útba ejtjük Velencét, és megnézzük a nevezetességeket, a magyar emlékeket. Így történt ez idén is – folytatta az elbeszélést Kovács István, aki megemlítette, hogy magyar szobrászok is dolgoztak annak idején az itáliai város építésén. – Velence még mindig gyönyörű, de azért sajnos változik is. Egy falra valamiért kiírták, hogy ott nincs maffia. Egy bűnbanda azonban ellopta Szabó Csaba értékeit, miközben a kerékpárunkat toltuk, oda lettek az iratai, a pénze, a mobiltelefonja. Amikor mindezt jeleztük a csendőrségen, ott meg sem hökkentek. Precízen kitöltötték a formanyomtatványokat, látszódott, hogy bevetett gyakorlatuk van már ebben. A csapat itt választás elé került, de István és Erzsébet úgy döntött, nem hagyják, hogy Csabának vissza kelljen fordulnia, összedobták a költségeit. 

Velencéből egyebek mellett Lido di Jesolonál is elhaladva Padovába kerékpároztak, ahol számos történelmi épületet kerestek fel, megnézték például a dómot.

Felkeresték Veronát is, ahol a Shakespeare-i dráma, a Montague és a Capulet család viszályának legendás helyszíneit tekintették meg, illetve meglátogatták Júlia képzeletbeli erkélyét is. 

Pármában Stendhal híres regényének a helyszínére, a kolostorhoz is eltekertek. Az épület nem látogatható, nem is eredeti funkciójában működik, de a biztonsági őr, amikor Kovács István megemlítette Stendhal nevét, engedélyt adott, hogy közelebb menjenek, és úgy fényképezzenek. 

Genovában nem kis meglepetésükre kisebb káosz fogadta a hármast, rengeteg bevándorlót láttak, és különösen érdekes élmény volt számukra, nem is nagyon akartak hinni a szemüknek, amikor észlelték, hogy a város közepén található folyó medrében vaddisznók szaladgálnak. Az éjszakát egy park közepén töltötték félálomban, hogy másnap hajnalban, a nagy forróság beállta előtt, minél korábban induljanak a Kossuth emlékhelyhez. Felkeresték azt a házat, ahonnan a magyar történelem kimagasló személyisége az ellenállást irányította, és az emléktáblánál számos fotót készítettek.

A belvárosban szintén meghökkentő volt, hogy nagy gépekről folyamatosan fertőtlenítették a tereket. 

Biciklivel Rolls-Royce-ok között

Útjuk során átkeltek az Appennineken is, jártak a Földközi-tenger partján, majd bevették a Riviéra jellegzetes helyét, Monacót, illetve Monte Carlót. 

– A világ leggazdagabb emberei, a Rolls-Royce-ok között biztosan furcsán festettünk a biciklijeinkkel, de mindenki nagyon türelmes volt velünk, ami az egész utunkra jellemző volt – tette hozzá. – Még a monte carlói kaszinóba is beengedtek, pedig fáradtan, a melegtől csapzottan ott is alaposan kiríttunk a vendégek közül. A makadámosok ezt követően megnézték azt a részt is, ami a legendás Forma 1-es versenynek ad otthont, még az alagútba is bementek. 

Az odaút utolsó állomása pedig a világhírű filmfesztiválnak helyet adó Cannes volt, ahol az esemény egyik jelképének számító vörös szőnyeget is felkeresték.

– Nagyon örültünk, hogy a számos nehézséget és a fáradtságos utat követően eljutottunk a célunkhoz, és reméljük, hogy egy kicsit példát is adtunk a fiataloknak – fogalmazott Kovács István, aki valószínűleg akkor még nem sejtette, hogy hazafelé nem akármilyen, nagyon felemelő pillanatban lesz majd része. 

Dédapja nyughelyét is felkeresték

– Miközben mi tekertünk, itthon is zajlott az élet. A rokonaim kinyomozták, hogy első világháborúban elhunyt dédapám, Baranyi József sírhelyét – ami a gorjanskoi osztrák-magyar katonatemetőben található – akár érintheti is az utunk – tette hozzá. – A visszaút előtt tanácskoztunk, és úgy döntöttünk, hogy felkeressük azokat az első világháborús helyeket, például Doberdó és Isonzó környékét, ahol rengeteg magyar katona hunyt el. Célirányosan eljutottunk Gorjanskoba is, ahol a magyar katonák, így dédapám is egy tömegsírban nyugszik. Rengeteg fotót készítettünk, megtaláltuk a sírokon a feliratokat is, de a 106 év után egy részük már lekopott. Nagyon sok helyen láttunk nemzeti színű szalagokat, koszorúkat, és jó érzés volt, hogy a sírkertet is nagyon szépen rendben tartják. A kis csapat is vitt magával nemzeti színű szalagokat, útjuk során is minden magyar emléknél elhelyeztek belőle egy-egy darabot. Kovács István egy ilyen szalagra felírta dédapja nevét, illetve a bejáratnál elhelyezett memoárba is leírta azt, illetve, hogy milyen céllal érkeztek a temetőbe. Dédtatája annak idején Kunágotáról érkezett a frontra, és Olaszországban hunyt el. 

Istvánnak nagymamája, Baranyi Józsefné, aki a 103. évében van mondta el, hogy a dédapja a harcokban három lövést kapott, de nem ezek miatt, hanem a sebesülés következőben fellépő fertőzés következtében hunyt el egy hadikórházban. A korabeli viszonyokat jól mutatja, hogy dédapja édesanyja, az ükanyja 1917-ben szekerekkel, illetve gyalog kiment fia sírjához, hogy így fejezze ki a gyászát és búcsúzzon el.

Kovács István elmondta, nehéz, de több szempontból is felemelő három hét után tértek haza Gyulára.