Madárvárta

2022.05.21. 16:54

Madarakat gyűrűztek és kopoltyúsokat is fogtak Biharugrán

Számos izgalmas programmal várták a természetet kedvelő érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt szombaton a Bihari Madárvártán, a Bihari Táj Napján, a Körös-Maros Nemzeti Park és az önkormányzat rendezvényén.

Licska Balázs

Fotók: Licska Balázs

Fotók: Licska Balázs

Miközben a színpadon egymást váltották a fellépők, főleg néptáncos gyermekek, addig a látogatók bejárhatták a Bihari Madárvárta környéket. Az épület mögött – ahol lehetett érezni a készülő szürkemarhapörkölt és halászlé illatát – népi játszótér, arcfestés és csillámtetoválás várt a fiatalokra többek között. Emellett például összesen négy állomásból álló természetismereti vetélkedőn vehettek részt. 

Amíg az egyik helyen puzzle-t rakhattak ki, addig a többi pontot madarakat és halakat, növényeket ismerhettek fel, illetve zárásként szárnyasokat párosíthattak össze – a hímet a tojóval –, valamint megmászhatták a Sző-réti tanösvényre tekintő tornyot. 

Ha a magasban belekukkantottak a távcsőbe, akkor pihés kicsinyeikkel totyogó nyári ludakat, fűben ugrándozó nyulakat láthattak.

A madárgyűrűzés rejtelmeibe ugyancsak beleleshettek az érdeklődők. Kifeszítettek egy hálót, és óránként megnézték, hogy beleakadt-e egy szárnyas – mindig volt kapás, volt, hogy jégmadár, volt, de többnyire a környékben sűrűn előforduló cserregő nádiposzáta került aztán a hálóból ideiglenesen egy zsákba. A szakemberek abból kivéve ismertették, miként kell felismerni egy madarat: egyebek mellett meg kell figyelni a tollazatának, de a lábának is a színeit aprólékosan.

Ezt követően került a gyűrű a csőrös lábára, rajta egy számmal, és ez a jelzés nagyjából olyan, mint az autónak a rendszám vagy az embernek a személyi igazolványszám. 

Ez alapján sok mindenre lehet következtetni. Például arra, hogy milyen vidékeket jár be a vonulása során a madár, ha külföldi gyűrűt találnak a befogott példányon; de arra is, hogy mennyire ragaszkodó típus és hű egy adott területhez, ha olyan azonosítót lelnek rajta, amelyet korábban pont itt helyeztek fel rá.

Közben folyamatosan közlekedett a kisvonat a piactér és a madárvárta között; valamint indultak a traktorok, vitték a platóra felült, messzire látóval és méretes fényképezőgéppel felszerelkezett látogatókat a halastavak környékére, hogy megfigyelhessék a víznél tanyázó, különleges madarakat. De szakvezetéssel a Sző-réti tanösvényt is felfedezhették, illetve botanikai túrán ugyancsak részt vehettek az érdeklődők, amelyen felfedezhették a környék növényvilágát.

A helyi halgazdaság szintén számos bemutatóval várta a látogatókat. A gyerekek megismerhették az eszközöket, a rákcsapdától az angolnavarsán át a dobóhálóig. De a leginkább azt élvezték, hogy egy medencét nemcsak vízzel töltöttek meg, hanem pikkelyesekkel – ponttyal, amurral, kárásszal, compóval, harcsával és törpeharcsával – is telepakoltak, hogy aztán merítőszákkal halászhassák ki azokat. Volt nagy sikoltozás, amikor a hálóban vergődő kopoltyúsok csapták a vizet a fiatalokra.

Több ezer embert szólítanak meg

Másfél évtizede kezdett tematikus természetvédelmi napok szervezésébe a Körös-Maros Nemzeti Park, ezek egyike a Bihari Táj Napja, amit idén nyolcadik alkalommal rendeztek meg – kezdte dr. Tirják László igazgató, hozzátéve, hogy a jól bevált programokkal készültek szombatra is.
Folyamatosan mentek a kulturális műsorok, közben a látogatók megismerhették a helyi értékeket, tanösvényen sétálhattak, vízimadarakat figyelhettek meg, botanikai túrán vehettek részt.

Az igazgató hangsúlyozta: több ezer érdeklődőt tudnak megszólítani ezekkel az eseményekkel, és nemcsak a környékbeli településekről, hanem például Békéscsabáról is rendre sokan érkeznek Biharugrára.

Fontosnak nevezte Makra Tibor polgármester, hogy a Bihari Táj Napján megismerhetik a település természeti és kulturális értékeit a látogatók. Úgy látta, hogy sokan várták a rendezvényt, amelyet a járvány miatt most két év kihagyás után hívattak életre ismét; az igazi kirándulóidőben a környék apraja-nagyja, fiatalok és idősek egyaránt részt vettek a programon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában