Környezetvédelem

2022.05.25. 06:30

Bábelőadással tanítottak a vizek védelmére Békéscsabán

A környezet védelmének fontosságára hívták fel a figyelmet annak a bábelőadásnak a főszereplői, Panni és az eszkimó Nanuk, amelyet kedden tartottak a Szegfű utca 11. szám alatti óvodában, a Fiúról Apára Program keretében. A szerző, a meseíróként és illusztrátorként is ismert Gévai Csilla elmondta: írt egy ifjúsági könyvet, amely Békéscsabán játszódik, ráirányítva a figyelmet a Munkácsy-negyedre, a Wenckheim családra, a kerékpározási lehetőségekre. Ez hamarosan az Opauszki Zoltán vezette Körösvidék Alapítvány és a Pagony kiadó gondozásában jelenik meg.

Licska Balázs

Bár nem ő dobta bele a vízbe, neki kell kiszedni a PET-palackokat a vízből. Szereti ezt csinálni, mert ezzel jót cselekszik. A műanyagok nem bomlanak le, csak porrá zúzódnak, és így láthatatlan módon koszossá teszik a vizet – tanította a magyar kislányt, Pannit egy folyó mentén az eszkimó kisfiú, Nanuk, akinek titkos nevére is fény derült a mese, a bábelőadás végén: vízgyógyító.

A szerző, Gévai Csilla elmondta, hogy az Agrárminisztérium támogatásával, a Fiúról Apára Program keretében viszik el a Hálás vizek című bábelőadást óvodákba, amelyhez a módszertant is ők fejlesztették ki. Ketten játsszák, ő és Benkő Bence Dániel színész-bábszínész, valamint koordinátorként segíti őket Koródi Eszter.

Elmondták, hogy az eszkimó kisfiú a természetközeliséget testesíti meg, hogy tisztelni kell a természetet. Úgy vélik, ez mára elveszett, ezért meg kell tanítani a gyermekeket arra, hogy a Földre vigyázni kell, hogy nem szabad szemetelni. A kicsik a leginkább három- és hatéves koruk között a legfogékonyabbak erre. És azért viseli a program a Fiúról Apára Program nevet, mert szerintük a fiatalok a szüleiket rávehetik a környezet óvására.
Gévai Csilla hozzátette, hogy a bábelőadás hiánypótlónak mondható, mivel nem igazán bevett szokás, hogy az egyébként komoly témáról így, játékos formában tudnak beszélni a kicsiknek. Benkő Bence Dániel kiemelte, ez az egyik legfontosabb előadás, amiben valaha részt vett. A gyerekek rögtön visszajeleznek, hogy tetszett-e nekik a műsor, illetve az óvodapedagógusoktól is csak megerősítést kapnak.

Gévai Csilla és Benkő Bence Dániel tartott Pannival és Nanukkal bábelőadást a jaminai óvodásoknak /Fotók: Bencsik Ádám/

Bár az időjárás kedden nem adott rá lehetőséget, a bábelőadást folyópartra viszik általában. Hogy lássák a gyermekek, hogy tényleg kiveszik a vízből a szemetet – a korábbi alkalmakkor előfordult olyan, hogy nem is a műsor kellékeként használt hulladékot emeltek ki a vízből, tehát szembe jött a valóság.

 Emellett a kicsik az olyan fogalmakkal is megismerkednek, hogy mit jelent a mikroműanyag, hogy a vízben lévő apró darabkák megbetegíthetik az állatokat, az embereket.

A meseíróként, illusztrátorként ismert Gévai Csilla lapunknak arról is beszélt, hogy hamarosan megjelenik legújabb könyve, A fecsegő kastély – az Opauszki Zoltán vezette békéscsabai Körösvidék Alapítvány és a Pagony kiadó gondozásában, Bakos Barbara illusztrációival. A történet Békéscsabán játszódik, megjelenik benne a Munkácsy-negyed, a Wenckheim család hagyatéka, a gerlai és a pósteleki kastély, a biciklizés.

A szerző elmondta, hogy olyan köteteket ír, amelyek a humoros karaktereik révén nemcsak szórakoztatnak, hanem tanítanak is, legyen szó akár természetvédelemről, akár kultúrtörténetről. A főszereplő Janka, egy nyafka kislány, aki biciklitáborba megy, valamint Békás Csaba. Pósteleken szállnak meg, és Csabi elejt egy időutazással kapcsolatos kütyüt – a bonyodalmak itt kezdődnek.

Gévai Csilla a negyedik-ötödik-hatodik osztályosoknak ajánlotta a könyvet. Hangsúlyozta, ez az első olyan ifjúsági regény, amely tényleg Békéscsabán játszódik, és amely az itteni értékekről szól. Úgy véli, ezzel a város nyit a világ felé, és felkeltheti az olvasók – a gyerekek és rajtuk keresztül a szülők – érdeklődését Békéscsaba iránt. A helyi fiatalokban pedig a lokálpatriotizmust erősítheti.

Békéscsabán játszódik Gévai Csilla új könyve

A Körösvidék Alapítványt vezető Opauszki Zoltán elmondta, hogy szülőként ismerte meg Gévai Csilla munkásságát, mint mondta, rongyosra olvasták az Amíg utazunk című könyvét. Egyszer egy véletlen folytán találkoztak, és akkor elindult egy beszélgetés és egy gondolat, hogy érdemes lenne Békéscsabáról, a Munkácsy-negyedről, a Wenckheim családról, a kerékpározásról írni.

A szerző igent mondott, és a csaknem másfél éves munka hamarosan révbe ér, hiszen az ünnepi könyvhét keretében Budapesten lesz a kötet premiere. Ezt követően, várhatóan szeptemberben Békéscsabán is debütál a könyv, író-olvasó találkozóban is gondolkodnak.

Elmondta: azzal, hogy az ifjúsági regény, a kitalált történet a városban játszódik, szélesebb körben is ismertté válhatnak Békéscsaba értékei, nőhet a megyeszékhely iránti érdeklődés – hiszen általában a gyerekek javasolnak a szülőknek kirándulóhelyet, úticélt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában