Bonnyai Sándor

2022.02.25. 17:24

Békéscsabáról is indul segítség Ukrajnába

A békéscsabai Bonnyai Sándor, aki már évek óta szervez gyűjtéseket a nehéz sorsú kárpátaljai gyermekekért elmondta, természetesen most, a háború idején is ott igyekszik segíteni, ahol csak tud.

V. E.

Bonnyai Sándor most is ott segít, ahol tud /Fotók: Bencsik Ádám/

Hírportálunk kérdésére elárulta, ukrajnai kapcsolatai révén értesült arról, hogy Kárpátalján jelenleg nagy pánik és félelem uralkodik. Az óvodák és az iskolák bezártak, a buszok nem közlekednek, az üzletekben óriási sorok alakultak ki, a benzinkutakon pedig korlátozzák a tankolási lehetőséget. Komoly nehézségekhez vezet még a kommunikációs probléma, hiszen különböző hírek jutnak el a lakossághoz, melyek sokszor alaptalanok. A félelemre visszatérve elmondta, erősen kiterjed arra is, hogy a fiatal férfiakat elviszik, hiszen már egészen 18 éves kortól gyűjtik be őket harcolni. Így ettől a korosztálytól kezdve már nem is engednek át férfiakat a határon sem. Neki két olyan ismerőse is van, akit visszafordítottak és behívót adtak nekik. Bonnyai Sándortól megtudtuk, a kárpátaljai pedagógusok, lelkészek és közéleti szereplők is folyamatosan azt közvetítik a lakosság felé, hogy próbálják megőrizni a nyugalmukat és a lehetőségek szerint folytassák tevékenységüket életüket. Etessék meg az állataikat, illetve felhívják a figyelmet a tavaszi vetés közeledtére is. Viszont azt is kérik, hogy amint veszélyeztetve van az élet, azonnal lépjenek és induljanak el.

A segítségnyújtással kapcsolatban elmondta, két dolgot is elindítottak. Az egyik, hogy ha Kárpátaljáról gyerekek érkeznek, nekik Békéscsabán már azonnal tudnak 30 gyermek számára szállást biztosítani, ellátással és felügyelettel. Ez már egy leszervezett dolog, de keresik a további lehetőségeket a szállás biztosítással kapcsolatban. Továbbá elindítanak hétfőtől egy tartós élelmiszergyűjtést Békéscsaba több pontján azért, mert lehet számítani egy úgynevezett humanitárius katasztrófa kialakulására Ukrajnában. Így az ott lévő magyar óvodáknak, iskoláknak, gyermekotthonoknak, illetve szociális intézményeknek viszi majd át saját maga az összegyűjtött élelmiszert. Végül Bonnyai Sándor elmondta, kiutazása a csomagokkal diplomáciai segítséggel valósulhat majd meg, a megfelelő időpontban. Hozzátette, a jelenlegi helyzet szerint ha most kimenne, nem biztos hogy vissza is tudna jönni. Visszatérve a gyűjtésre elmondta, csütörtök óta folyamatosan telefonálnak nekik, és nagyon sok felajánlás érkezik. Hozzátette, még egy olyan típusú segítségnyújtásban is gondolkoznak, illetve kezdik megszervezni, hogy a határra menjenek háború elől menekülő személyeket szállítani.

– A jelenlegi helyzetben a legfontosabb dolgunk a segítségnyújtás – Balázsné Szabó Erzsébet, a battonyai művelődési ház intézményvezetője felhívást tett közzé, miután felhívta a záhonyi művelődési házat, ahol az Ukrajnából menekülő embereket elszállásolják. Jelenlegi készletük egy ideig kitart, sok felajánlást kaptak, de tartós élelmiszerekre és tisztálkodó szerekre nagy szükségük lesz, ezért arra kérjük Battonya lakosságát, hogy segítsünk együtt a záhonyiaknak és rajtuk keresztül az Ukrajnából menekülő, otthonukat elhagyó családokat felajánlásainkkal. A művelődési házban fogadják az adományokat.

Orosházán átmeneti lakhatást biztosítanak a menekülő ukrajnai magyaroknak

Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere pénteken közösségi oldalán arról számolt be, hogy a menekülő ukrajnai magyarok közül néhány fiatal, gyermekes családnak átmeneti lakhatási lehetőséget biztosítanak és a Prizma Juniorral együttműködve étkeztetésükről is gondoskodnak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában