Évértékelés

2022.01.28. 08:40

Mozgalmas esztendőt zárt a Gyulai Sporthorgász Egyesület

Gyula város legnagyobb taglétszámmal rendelkező egyesülete 2021 januárjától már tóbérlőként végzi mindennapi munkáját egy önkormányzati döntésnek köszönhetően: az Erkel és a Rákóczi-tó hasznosítójaként gondozzák a tavak környezetét, telepítik azokat és közösségi programokat szerveznek tudtuk meg Schlett Árpádtól.

P. G.

A horgászegyesület elnöke elmondta, amikor a tavak további hasznosítására megkapták a lehetőséget, célul tűzték ki, hogy tovább fejlesszék és szépítsék azok környezetét, a korábbi bérlő is fokozott figyelmet és rengeteg munkát végzett ennek érdekében, így ezt folytatva tereprendezéssel és faültetéssel kezdtük a tavaszt, amihez anyagi segítséget kaptak Kónya István alpolgármestertől.

– Új beíróhelyet alakítottunk ki horgászaink aktív közreműködésével a Rákóczi-tó partján és természetesen folyamatosan haltelepítéseket is végeztünk – tette hozzá az elmúlt év értékelése kapcsán az elnök. Mint kifejtette, a pandémia miatti rossz hangulatból szerették volna a horgászokat, a kisgyermekes családokat, a gyulai polgárokat kiemelni, éppen ezért egy nagyon komoly pályázatnak köszönhetően nyolc programot valósítottunk meg a tavaly.

– A Békés Megyei Pontyfogó Bajnokságot, az V. Családi Pikniket, az Erkel és Munkácsy-tavi családi napot, horgásztalálkozókat, a Bárdos-tavi gyermek- és családi horgászversenyeket, a horgászvizsgákra való felkészítéseket és a halbiológusi előadásokat mind-mind ebből a pályázatból valósíthattuk meg megvalósítani, részben vagy egészében annak segítségével finanszíroztuk, és sikerült egy csónakot is vásárolnunk, mely elengedhetetlen eszköze egy horgászegyesületnek - folytatta a gondolatot az egyesület vezetője.

Az egyesület programjain összesen több mint 1500-an voltak. Schlett Árpád kiemelte, dr. Kovács József országgyűlési képviselő folyamatos segítségét, illetve szólt arról, mennyire fontos számukra, hogy a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta pályázatukat. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában