Hatvanéves barátság szövődött Békéscsabán

Antal Gáborné Laczó Mária hírportálunknak elmesélte, kicsi korában tanyán élt a szüleivel, ám amikor iskoláskorú lett, az anyai nagymamájához került. Ő nevelte, ő adott neki otthont, mert a szülei nem szerették volna, hogy kilométereket gyalogoljon hőségben, hóban, sárban a tanyasi iskolába. A nagyszülői ház, mely ma már nem a családé, a Bánom-Vigasz utca sarkán áll, épp’ szemben az egykori Szent László Utcai Iskolával. Mária hatéves korában, 1961-ben az első padba ült be, Romvári Éva mellé. Első pillanattól kezdve elválaszthatatlanok lettek, nyolc esztendőn keresztül padtársakként is üdvözölhették egymást.

– A tanórák után is együtt tanultunk, hol én mentem át Éváékhoz a Bánom utca másik felére, hol ő jött hozzánk. A víz nem volt még bevezetve a nagymamámékhoz, így sokszor szaladtunk a kannával a Jókai úti ártézi kúthoz. A mama majd’ szomjan halt, mire órák múltán hazaértünk, ugyanis út közben megálltunk, beszélgettünk, csacsogtunk. Jól tanultunk, imádtuk az iskolát, a tanárainkat – osztotta meg emlékeit a ma már nyugdíjas, Mezőmegyeren élő Antal Gáborné. Elárulta, az iskola hátulsó oldalán volt egy lakrész, ahol annak idején egy idős hivatalsegéd házaspár élt.

– Miután otthon megírtam a leckét, este még visszamentem az iskolába Erzsike nénihez és Jani bácsihoz. Tévéztünk, vagy egyszerűen csak néztem, ahogy veszik ki a csempekályhából a salakot, és újból bekészítenek a következő napra – idézte fel olvasónk, hozzátéve, amikor elhunyt szeretett nagymamája, akkor is náluk keresett vigaszt. Ekkor már középiskolás volt a Közgében, oda járt Éva is. Nem egy osztályba kerültek, de szünetekben a folyosón, az udvaron találkoztak, ha tudtak, együtt sétáltak haza.

– Éva érettségi után az Őr utcába költözött. Húszévesen mindketten férjhez mentünk, a sors áldása, hogy férjeink is barátok voltak. Én a konzervgyárban lettem bérelszámoló, a barátnőm pedig a kötöttárugyárban. Gyermekeink születésével ritkultak a találkozások, de a barátságunk máig töretlen maradt – részletezte.

Mária a férjével még tizenegy esztendőn át a nagyszülői házban élt, Éváék átmenetileg Csorváson találtak otthonra. Nem volt internet, sem mobiltelefon, de ha kellett tollat ragadtak, vagy utaztak, nem szakadtak el egymástól. A mai napig gyakori témájuk az iskola, rengeteget nosztalgiáznak.

– Testvéreink, férjem, az ő öccse, valamint három gyermekem is a Szent László utcában tanult, rengeteg a családi kötődés. A sógornőm ebédkiosztóként, kisegítőként dolgozott az iskolában, így lehetősége volt arra, hogy az ötvenötödik születésnapomat a tanintézmény ebédlőjében rendezze meg. Úgy léptem be akkor is az épületbe, mintha hazamennék. A nagymamámnál is „velem volt” az iskola: ha kimentem az udvarra teregetni, hallottam a csengőszót, a tanárok, a diákok hangját – tette hozzá.

A téglaépület a városkép szerves része

Dénes Attila Csabai házak almanachja című könyvében olvasható: a kultuszminisztérium 1913-ban tizenkét új békéscsabai elemi iskola létesítéséről döntött. Az úgynevezett felvégi tanintézmény végleges helyéül a Szent László és a Vigasz utca sarkát jelölték ki, Ádám Gusztáv mérnök 1914 januárjában elkészítette az épület terveit. A tanítás hat tanítóval és több mint kétszáz tanulóval még abban az évben elkezdődött.

Az I. világháború alatt az épület katonai kórházzá avanzsált, a diákokat szétszórtan, felekezeti iskolákban és közművelődési helyiségekben oktatták. Az államosítást követő átszervezések után egy ideig 4. sz. iskolaként működött, 1992-ben kapta vissza eredeti nevét. Bővítéséről 1997-ben döntöttek, ekkor kapott manzárdtetőt az épület, mely ma helyi védelem alatt áll. Idén ősszel új időszámítás kezdődött az iskola életében: fenntartását a Baptista Szeretetszolgálat vette át, neve Békéscsabai Baptista Általános Iskolára változott.