Évek óta szervezik a Kötegyánból elszármazottak találkozóját

– Ezt csak szívvel-lélekkel, szenvedéllyel lehet csinálni – mondták, hozzátéve, 2012-ben kérte fel őket az akkori polgármester, Nemes János, hogy segítsenek a szervezésben. Rengeteg régi ismerőst kutattak fel, akik aztán újabb és újabb volt kötegyániakat ajánlottak, hogy őket is érdemes lenne meginvitálni. Így ők is sok újabb barátra tettek szert, mindenkivel megtalálták a közös hangot, a beszélgetésekkor kiderül, kik a közös ismerősök.

Mutatták, hogy van egy füzet, amiben vezetik az elszármazottak neveit és telefonszámaikat.

Mindenkit egyenként hívnak fel telefonon, hiszen úgy vélik, így hatásosabb, eredményesebb a meghívás, mintha csak levelet vagy e-mailt írnának.

Ráadásul nemcsak a találkozó kapcsán keresik egymást, hanem év közben is érdeklődnek egymás hogyléte felől, és az elszármazottak részéről mindig elhangzik, nagyon szeretnének hazatérni, hogy ugye nem felejtették őket el.

Rendre tavasszal kezdik szervezni az összejövetelt, hogy az minél színvonalasabb legyen. A belefektetett energia és idő pedig meghozta a sikert az elmúlt években, hiszen volt, hogy több mint háromszázan gyűltek össze, és a koronavírus-járvány ellenére idén is több mint kétszázan voltak.

Bár számítanak a fiatalokra is, ők is egyre többen vannak, de főleg az idősek azok, akikben dolgozik a szülőfalu iránti honvágy.

Hangsúlyozták, a találkozó szervezésében rengeteg támogatóra találtak, segítséget nyújtanak vállalkozók, magánszemélyek, a települési és a nemzetiségi önkormányzatok, a vadásztársaság, a református egyházközség. Legutóbb például felvetődött, hogy hány őzre lesz szükség – pont öt kellett, ahogy előzetesen számolták –, a krumplit és a hagymát sokakkal együtt pucolták. Hozzátették: ők sosem kérnek, a támogatók mindig önként jelentkeznek, nekik is fontos a találkozó.

Sajnálatosnak nevezték, hogy többen már nem térhettek vissza Kötegyánba.

Ezért született meg az ötlet, hogy emlékükre oszlopot állítsanak a temetőben.

Jó érzés volt számukra, hogy kivitelezésben támogatóra, partnerre találtak a Hajduné Beregszászi Éva Kötegyánért Alapítványban. Az emlékoszlopot hivatalosan és ünnepélyesen az idei találkozón avatták fel.

A régi játszótéren fát is ültettek, utalva a gyökerekre, mellé emléktáblát is elhelyeznek hamarosan.

Kelemen Lászlót és Kelemen Lászlóné Hadi Irmát nem csak az elszármazottak találkozója miatt ismerik Kötegyánban.

László kőművesként sok házat épített a faluban, Sarkadon, Méhkeréken, Gyulán. Irma varrónőként ténykedett, női kosztümök és férfiöltönyök is kikerültek kezei közül. Bár mindketten kötegyániak, érdekes, hogy Budapesten találtak egymásra: a fővárosban dolgoztak és éltek a 70-es években, és egy étteremben véletlenül összefutottak. A beszélgetésekből szerelem, s házasság lett. Aztán hazatértek, amit nem bántak meg.

Nagyon büszkék az unokáikra

– Bár megéri a fáradságot, sok energiát és időt emészt fel az elszármazottak találkozójának szervezése – mondták. Ugyan tervezik a visszavonulást és azt, hogy átadják a stafétabotot, sokan kérik őket, hogy ne hagyják abba, így várhatóan tovább folytatják a munkát. Hangsúlyozták, büszkék unokáikra, Dorkára, Emesére és Leventére, akik a lehetőségeikhez mérten sűrűn jönnek, illetve ők is mennek hozzájuk látogatóba. László fiuk Békéscsabán, Zsolt fiuk pedig a Pest megyei Péteriben él családjával.