Jó közösségekbe került, példát és iránytűt kapott Gólya Pál

– Milyen érzések járták át, amikor megkapta a magas állami kitüntetést?

– Meglepődtem, örültem és meg is hatódtam a gesztus nyomán. Azután belegondoltam, hogyan jutottam el idáig, kik azok, akik segítettek az utamon, mondhatni, végigpergett előttem eddigi életem.

– Mesélne a legfontosabb állomásokról?

– Az egyik mérföldkő, amikor a MTESZ-nél (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége) ügyvezető lettem, hivatalosan itt kezdődött el a civil pályám. Ám mindig is civil közösségekben éltem, ezek jelentették a példát és az iránymutatást. Tanyai iskolában, osztatlan formában, egy két tantermes épületben kezdtem a tanulmányaimat, egyetlen tanító keze alatt formálódva. Örömmel emlékszem vissza a dobozi határ közelében fekvő békés-rosszerdei faluközösségre, ahol mindenki ismert mindenkit. Nyitott és segítőkész emberek vettek körül, akik lehetőségeikhez képest támogattak engem, amikor kisfiúként elhatároztam, mérnök leszek. Gyermekként is rengeteget dolgoztam, tudtam, csak így juthatok előre.

– Azután kitágult a világ?

– A békési Szegedi Kis István Gimnáziumban tanultam tovább, felvettek a kollégiumba is, sikerült beilleszkednem. Később Pécsre kerültem, évente csupán néhány alkalommal volt módom hazajönni. A Pollack Mihály Főiskolán diplomáztam vegyipari gépészmérnökként, a százfős évfolyamon ismertük, szerettük és segítettük egymást, itt is kiváló közösség formálódott. Máig összetartunk, ha a járvány csitulna, a nyári évfolyam-találkozón átvehetném az aranydiplomámat.

– Ha jól sejtem, a következő meghatározó kollektíva a munkaközösség volt.

– Igen, 1971-ben álltam munkába a békéscsabai konzervgyárban. Egészen 1990-ig dolgoztam ott, szép időszak volt, kezdő mérnökből komoly szakmai ismeretekkel bíró szakember lettem. Szemtanúja és aktív részese voltam a gyár kiteljesedésének. Aztán megízlelhettem a függetlenséget is: amint mód volt rá, – 1990. január elsején – vállalkozásba kezdtem. Nyolc kollégámmal mérnöki irodát alakítottunk, folytattuk az addigi tevékenységünket. Igazi úttörők voltunk, mert később egy teljesen magánjellegű kft.-t hoztunk létre. Három esztendő után adtam el üzletrészemet, akkor az MTESZ-nél meghirdették az ügyvezetői állást. Elvállaltam, ezzel hivatalosan is megkezdődött a civil pályám.

– Később pedig létrejött a szövetség is, amiben újra kiteljesedhetett.

– Igen, az egykori Ifjúsági Ház és a város támogatásával ’99-ben alakult meg a Civil Szervezetek Szövetsége, ahol 21 éve végzem az elnöki feladatokat. A szövetség igazi érdekképviseletet lát el, pályázati programok aktív részese. Látókörében jelenleg 97 tag áll, aki szeretne velünk dolgozni, megtalál minket. A kulturális börzék, civil napok, civil bálok által platformot adunk az információcserének, és a tagok előnyre tehetnek szert azzal, hogy megosztják tapasztalataikat, ­sikereiket, problémáikat. Mindig számíthatnak tanácsra, segítségre. Hosszú idő óta működünk sikerrel, ennek titka az is, hogy civil feladataimra is vállal­kozói szellemmel tekintek. Hiszem, csak kemény és pontos munkával lehet elérni bármit. Magammal és a munkatársaimmal szemben is következetes vagyok.

– Gördült olykor akadály az útra?

– Persze, többször is, de mindig igyekeztem kikerülni. Ha nem sikerült, megpróbáltam átugrani, és ha még ez sem vezetett eredményre, akkor kezdtem csak ledöntögetni, időt és energiát nem sajnálva. Alapvetően eredménycentrikus vagyok, tudom, aki lemarad, az kimarad. Az innováció folytonos szem előtt tartása is elsődleges, ezt mérnöki minőségemből hozom.

– A járványt azonban nem tudtuk megkerülni…

– A pandémia ellenére a szövetség nem hagyta magára a tagokat: használjuk a telefont, az internetet. Lassan talán újra eljöhet a találkozások ideje, amire már mind nagyon vágyunk. A célkitűzéseink továbbra is egyértelműek, a pályázatok folyamatban vannak, ennek ellenére nehéz lesz újraindítani mindent. Az élet már nem lesz ugyanolyan, mint amilyen a járvány előtt volt.

– Miben lesz más?

– Az emberek többsége még mindig saját kárán tanul, de a bezártság alatt szerintem ráébredtek arra, mit veszíthetnek. Tudják, milyen a szeretteik­től elzárva élni, felmérték igényeiket, értik, mihez kell ragaszkodniuk. Szerintem felszabadultabbak lesznek, jobban megtöltik majd valódi tartalommal, és megbecsülik az életet, a közösségeiket, amit ajándékba kaptak.

Névjegy

Gólya Pál 1950. január elsején született Békésen. Feleségével Pécsett ismerkedett meg, immár ötven éve hű társak. Zoltán fiuk gépészmérnökként dolgozik Békésen, lányuk, Zita, Rómában él, az ENSZ-nél tevékenykedik. Gólya Pál szabadidejében szívesen utazik, munkája révén eljutott Üzbegisztánba, Kazahsztánba, Szibériába is. Reméli, újra útra kelhet, közelebbi tájak felfedezésére. Hobbikertész, az időjárás gyakran kifog rajta, de szívesen gondozza növényeit, a földmunka szeretete gyerekkorában beleivódott.