Gyorsforgalmi

2024.05.07. 12:35

M44: már autózhatunk a Szentkirály-Lakitelek szakaszon is - galériával, videóval

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden. Eddig immáron 89 kilométer készült el az M44-esből.

Beol.hu

Az MTI tudósítása szerint Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára az átadáson elmondta: az M44-es gyorsforgalmi út építése igazi sikertörténet, hiszen a már megvalósult 89 kilométer magyar forrásból épülhetett meg.

m44, gyorsforgalmi, átadó
Dankó Béla országgyűlési képviselő, Ágh Péter államtitkár, Herczeg Tamás és Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselők, 
valamint Madari Róbert, Lakitelek polgármestere az ünnepélyes átadáson. Fotó: Bús Csaba

Felidézte: a 2016 óta folyamatosan zajló munkálatok részeként a gyorsforgalmi út első szakaszát, a Tiszakürt és Kondoros közötti 61 kilométeres részt 2019-ben adták át, majd 2020-ban elkészült a Kondoros és Békéscsaba közötti szakasz, az új Tisza-hidat is magába foglaló Lakitelek és Tiszakürt közötti részt pedig 2021 decemberében adták át a forgalomnak.

– Eddig 89 kilométer készült el Békéscsabáig a mintegy 125 kilométeres gyorsforgalmi útból - mondta az államtitkár.

Mosonyi László nevét vette fel az új pihenőhely

A beruházás részeként egy komplex és tágas pihenővel kombinált csomópont is épült, közel 75 méter hosszú, kétnyílású felüljáróval. Az államtitkár hangsúlyozta: a beruházás egy kiváló szakember előtt is tiszteleg, hiszen a pihenőhely névadója a magyar mélyépítés nemzetközileg is elismert, kiváló szakembere, a 2016-ban elhunyt Mosonyi László, akinek emlékét emléktábla is őrzi.

Ágh Péter államtitkár kifejtette továbbá az átadás kapcsán, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásának köszönhetően a Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszon 22,5 méter koronaszélességű 2x2 sávot alakítottak ki, leállósáv nélkül, két híddal. A kivitelezését nettó 35,5 milliárd forint hazai forrásból valósította meg a Duna NRG Zrt. A beruházás a szakasz elején keresztezi a Peitsik-eret, illetve a Szentkirály–Tiszakécske összekötő utat.

Ágh Péter felsorolta még az M44-es gyorsforgalmi úthoz kapcsolódó, Kecskeméten és térségében megépült fejlesztéseket, a körforgalmakat, elkerülő utakat. 2022 nyarán valósult meg a 44-es számú főút felújítása a „repülős körforgalom” és a Fekete Gólya Étterem között 3,4 kilométer hosszban, egy balra sávos csomóponttal együtt. 2023. szeptemberében a „repülős körforgalom” kapacitása egy úgynevezett bypass ággal bővült, mely egy új, összekötő ágként funkcionál a 44-es főút és a reptérre vezető út között. 12,7 kilométeres hosszban a 44-es főúti csomópont és az épülő M44-es gyorsforgalmi út közötti összekötő utak felújítása is elkészült, párhuzamos kerékpárúttal. A 44-es főút kereszteződése átépült, egy új, kétsávos turbókörforgalmú csomópont jött létre, kerékpáros aluljáróval, melyet 2023 decemberében vehettek birtokba a közlekedők. Szintén e beruházás keretében a tavalyi év végén került átadásra a Szentkirály elkerülő 2,9 kilométeres szakasz is. Az államtitkár hozzátette: az M44-es épül tovább Nagykőrös irányába, majd eléri az M5-ös autópályát.

Sok ezer embernek és az adófizetőknek köszönhető

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke elmondta: több mint két évtizede a térség országgyűlési képviselője, vannak hiányosságok, melyeket eddig nem sikerült megvalósítania. Ezek sorából végre az M44-es megépítése kikerül, mely hazai forrásból épült meg, és hamarosan teljesen eléri az M5-ös autópályát, várhatóan jövő év áprilisa-májusa körül. Beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az M44-es gyorsforgalmi út megépüléséhez, többek között az adófizetőknek, és annak a több ezer szakembernek, akik saját munkájukkal segítették az építését.

BUS_3423
Az M44 gyorsforgalmi út hazai forrásból épült meg, még egy szakasz hiányzik, hogy elérje az M5-ös autópályát. Fotó: Bús Csaba

Javítja a versenyképességet

Szeberényi Gyula, Bács-Kiskun vármegye 2. számú választókerület fideszes országgyűlési képviselője szerint az M44-es út hozzájárul Kecskemét és a dél-alföldi térség versenyképességének javításához is, hiszen ezt ma már nagyban befolyásolja az infrastruktúra minősége. Egy térség, egy város akkor lesz igazán vonzó az emberek és a vállalkozások számára, ha könnyen és biztonságosan elérhető, ehhez pedig modern utak szükségesek – fogalmazott.

Herczeg Tamás: jövő év első felében végig kész az M44

Belátható közelségbe került, hogy közvetlen összeköttetést biztosítson az M44-es az M5-ös és Békéscsaba között. Ugyanis a most Lakitelek és Szentkirály között átadott és forgalomba helyezett rész esetében a Békéscsaba és Kecskemét közötti utolsó előtti szakaszról van szó – hangsúlyozta Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

Elmondta, hogy most Lakitelek és Szentkirály között egy 5 kilométeres szakaszt adtak át, illetve kiegészítő beruházások ugyancsak megvalósultak, így gyorsabban és biztonságosabban lehet eljutni Kecskemétig, a repülőteres körforgalomig.

– Ez volt az M44-es utolsó előtti szakasza, immár csak egy szakasz van hátra, amely Szentkirálytól a régi 5-ös és az M5-ös találkozásáig tart majd – folytatta Herczeg Tamás. Az országgyűlési képviselő elmondta, a jelenlegi információk szerint annak átadása jövő év első felében várható.

– Azzal közvetlenné válna az összeköttetés Békéscsaba és az M5-ös között – tette hozzá. Kiemelte: ha ez is megvalósul, akkor tovább nőhet a befektetők részéről az érdeklődés Békéscsaba, Békés vármegye iránt, hiszen a megközelíthetőség rendkívül fontos kérdés számukra.

Dankó Béla: Békés vármegyének nagyon sokat jelent ez az út

Dankó Béla részt vett a keddi átadáson. Az országgyűlési képviselő kérdésünkre elmondta, a fejlesztéssel ismét közelebb jutottunk ahhoz, hogy az M44-es csatlakozzon az M5-ösbe, amely várhatóan egy év múlva meg is történik majd.

Dankó Béla kifejtette, már tervezik az M44-es Békéscsaba és a román határ közötti szakaszát, amely később csatlakozna az Arad-Nagyvárad közötti gyorsforgalmihoz.

Békés vármegyének, az itt élőknek nagyon sokat jelent ez az út, az M44-es, hiszen közelebb kerülünk az ország gazdasági vérkeringéséhez, és nagyon bízom benne, hogy az útnak is köszönhetően fel fog lendülni a megye gazdasága. A Békés vármegyeiek sokkal biztonságosabban utazhatnak, sokkal biztonságosabban juthatnak el a céljukhoz.

Az országgyűlési képviselő szólt arról, hogy a beruházás a kormány döntésének és az adófizetőknek köszönhetően készülhet el, hiszen a teljes M44-es kizárólag hazai forrásból valósul meg.

– Mindez mutatja magyar gazdaság teljesítőképességét is – fogalmazott, majd kitért arra, hogy az új szakasz az eddigiekhez hasonló kiváló minőségben készült el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!