Azok a rockzenészek

2022.06.22. 12:00

Különleges fotókiállítás nyílik Budapesten

Szalay Zoltán életművéből nyolcvan könnyűzenei témájú fotó látható június 30-tól az Óbudai Társaskör Pincegalériájában a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató alprogramja révén.

Az Azok a rockzenészek – Ahogyan Szalay Zoltán látta őket című tárlatot Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa nyitja meg – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja harmadik alkalommal szervez rocktörténeti fotókiállítást. Először Somló Tamás saját készítésű képeiből állítottak össze tárlatot, ami a budapesti Akvárium Klub mellett Debrecenben és Szentendrén volt látható. Vértes György fotóiból 2020-ban született kiállítás, ami a pandémia okozta kényszerszünet ellenére kilenc városba juthatott el, majd az idén februári, budapesti utolsó bemutató után a képek három, könnyűzenei oktatási intézménybe kerültek, hogy a tantermeket és a folyosókat díszítsék. Idén az öt évvel ezelőtt elhunyt Szalay Zoltán képeiből válogatnak könnyűzenei témájú fotókat.

Nézz, láss, gondolkodj, majd exponálj, és akkor jó kép születik!

– vallotta a Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics-díjas Szalay Zoltán. A fotográfus elindítója és három évtizeden keresztül rendezője volt a Magyar Sajtófotó Pályázatnak és Kiállításnak. 1954-ben kezdte pályáját, harminc éven át dolgozott a Rádió és Televízió Újságnak, illesztve fotózott a Tükör és az Új Tükör magazinnak. Megalapítója és vezetője volt a Magyar Hírlap, a Kurír és a Blikk fotórovatának, miközben a Kaposvári Egyetemen és a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskoláján is tanított. Életművéből néhány évvel ezelőtt Azok a hatvanas, hetvenes évek illetve Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek címmel jelentek meg fotóalbumok Parti Nagy Lajos képmelléírásaival.

Az Azok a rockzenészek című kiállítás Szalay Zoltán 1959 és 1989 közötti fotóiból vonultat fel nyolcvan darabot. A válogatásban helyet kaptak a könnyűzene hátterében dolgozók, a rajongók, a legendás helyszínek, illetve azok a zenészek és énekesek is, akik a maguk idején sztárnak számítottak, ma viszont már kevesebben emlékeznek rájuk. A kiállítás érdekessége, hogy az Illés együttesről húsz év különbséggel, az Omegáról és Zoránról negyedszázad eltéréssel készült képeket is bemutat.

Egyedülálló különlegességek azok a fotók, amelyek a Magyar Rádió stúdióiban készültek Koncz Zsuzsáról, Máté Péterről, a Tolcsvay és a trióról, a Kaláka tagjairól, a Kócbabák vokálegyüttesről. Néhány felvétel a Sándor Pál által 1972-ben rendezett Add a kezed című film forgatásán készült az Illés-együttes tagjairól. A tárlatot először Szolnokon láthatta a közönség, ahonnan Budapestre, az Óbudai Társaskör Pincegalériájába érkezik az anyag.

A kiállítást június 30-án 16 órakor a jó néhány fotón feltűnő Debreczeni Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas zenész, az Omega dobosa nyitja meg László Ágnes újságíró, a fotós özvegye társaságában. Az egy hónapon keresztül megtekinthető kiállítás első látogatóit Vass Lajos, az Óbudai Társaskör igazgatója is köszönti. A poptortenetiemlekpont.hu weboldalon is elérhető fotókat Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Program elindítója válogatta.

Borítóképünkön Szalay Zoltán (1935–2017) Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics-díjas fotográfus. Fotó: MTI/Kovács Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!