2024.02.05. 05:01
Ötmillió a nyomravezetőnek: 4 éve tűnt el a kis Fanny
Édesanyjával együtt csaknem négy éve veszett nyoma Fannynak. A gyermek édesapja máig reménykedik, hogy előkerül a kislány és az anyukája is.
Forrás: családi archívum
Ahogy arról lapunk már korábban beszámolt, kétségbeesve keresi eltűnt kislányát Csulak Levente. A gyermeket csaknem négy évvel ezelőtt vitte magával az édesanyja, azóta nem látta őket az apuka. A Svédországban élő szülők Fanny születése után nem sokkal váltak el, de közösen nevelték a gyermeket, aki egy hetet az apjával, egy hetet pedig az anyjával töltött. Egészen 2020 nyaráig, amikor egyik napról a másikra eltűnt a kislány és anyukája.
A 44 éves Levente két évvel ezelőtt kétmillió-kétszázötvenezer forintos nyomravezetői díjat is felajánlott annak, aki a kislánya felkutatását közvetlenül elősegíti, illetve olyan információval szolgál, akár névtelenül, ami a megtalálását eredményezi.
– A föld nem nyelhette el őket, remélhetőleg nem esett bántódásuk sem, így valahol élniük kell. Bízom benne, hogy valaki, akár a szomszédok vagy az utcabeliek felismerik és legalább a magas összeg hatására segítenek
– mondta korábban Csulak Levente.
A férfi minden követ megmozgatott, hogy megtalálja Fannyt, azt mondja, se az iskolából, se a szomszédoktól, se a családtagoktól nem tudott meg semmit. Még a régi lakásukban sem volt semmi nyom. Levente számtalanszor ült be az autóba és indult el olyan helyekre, ahol feltételezte, hogy a kislánya tartózkodik, vagy ahol úgy gondolta, hogy bármilyen információmorzsához juthat. De eddig sehol nem járt sikerrel. Fanny az egész családjának nagyon hiányzik.
– A nyári szünet mindig úgy volt felosztva, hogy egy hónap nálam és egy hónap az anyukájával. Utoljára én adtam le Fannyt az iskolában és az anyja ment érte, azóta nem láttam szegényt.
– mondta el az édesapa, aki még mindig reménykedik, hogy magához ölelheti a ma már 13 éves lányát.
A gyerek eltűnése miatt azóta is nyomoz a rendőrség, de az Interpol is nemzetközi körözést adott ki. Levente utoljára 2020. június 17-én, telefonon hallotta lánya hangját, tisztán emlékszik minden szóra – írja a Bors.
– Nagyon furcsa volt az egész, alig akart megszólalni Fanny. Amikor kérdeztem, hogy mit csináltatok ma, szívem, halkan annyit mondott, hogy otthon vannak és játszottak. Úgy köszönt el, hogy szeretlek, apa. Ezek voltak az utolsó szavai az eltűnése előtt – idézte fel a történteket elkeseredetten.
Levente szerint volt felesége és gyermeke Magyarországon lehetnek, mivel kiderült, eltűnésük után egy hónappal Magyarországra utaztak, ugyanis egy Fejér vármegyei településen a koronavírus miatt házi karanténba kerültek a nő egyik ismerősének házában. De mire a rendőrök odaértek volna, felszívódtak.
– Nagyon nehéz ez az egész helyzet. Tehetetlennek érzem magam. Folyamatosan gondolok rá, minden egyes nap eszembe jut, hogy vajon hol lehet, mi lehet vele. Áprilisban lett 12 éves, és azt kívánom, bárcsak együtt ünnepelhettünk volna. Őrülten hiányzik – mesélte.
Krimi
- Megspórolták az útdíjat: tízmilliókat csalt el egy magyar házaspár próbarendszámokkal
- Nem elég az orvosi vizsgálat: fokozottabban figyelnének a 65 év feletti autósokra
- Lecsapott a szén-monoxid: az édesanya talált rá eszméletlen 14 éves fiára
- Saját apja ölt meg egy kétéves kisfiút Somogyban
- A börtönből vert át nyugdíjasokat egy férfi, milliókat csalt ki tőlük