Fohász

Az üzletek zsúfolásig teltek színekkel, az emberek napok óta virágok közt nézelődnek, válogatnak. Én is az egyik áruház kertészeti részlegén, csónakorchideák, narancsvulkánok, kálák és hortenziák között "keringőztem", a vasárnapra, az anyukámra gondolva, amikor eszembe jutott, két éve milyen szép verset posztolt a csabai védőnői szolgálat a közösségi oldalán. Találóbb sorokat aligha lehetett volna lelni Anyák napjára, ezért az irományt én is megosztottam. Tudtam, ismerőseim között is minden nő megtalálja magát benne. A vers egy őszinte fohász, melyben a szerző arra kéri a Jóistent, szeresse azokat, akik édesanyák, akkor is, ha esetleg ők magukat kevésbé tudják szeretni. Szeresse azokat, akik évekig reméltek hiába, azokat, akik elvetéltek. Szeresse azokat, akiknek a gyermeke az egekbe költözött, aki örökbe fogadott, és azt a nőt is, aki nem szült, mert nem tudott, vagy nem akart. Kéri, szeresse azokat is, akik boldogok, mert kiteljesedtek, de azokat is, akik egyedül élik meg a nevelés szépségeit, küzdelmeit. 

Nagymamák, dédmamák tudnának igazán mesélni arról, hogy minden nő, minden anya hordozza a saját keresztjét, ami olykor könnyű, máskor meg sokkal nehezebb. Egy biztos: a semmiből is képesek szeretetet horgolni, s ha köréjük is szőnek, akkor boldogok, s ez a boldogság – mint a gondoskodásuk – kisugárzik. Éltessük az édesanyákat, csempésszünk örömöt szívükbe! A virág mindegy, hogy milyen, ha az illata szeretetet áraszt.