26°
28°
18°

Döntés született a Viking kapitányának óvadékáról

A dunai hajóbaleset meggyanúsított hajóskapitánya 15 millió forint ellenében kiszabadulhat az őrizetből, de Budapestet nem hagyhatja el.

Meghozta másodfokú, jogerős döntését a dunai hajóbaleset meggyanúsított hajóskapitánya ügyében a Fővárosi Törvényszék. Az elsőfokú ítéleten csak annyiban változtattak, hogy az óvadék letétele esetén a kapitány köteles hetente kétszer a nyomozást végző hatóságnál személyesen jelentkezni.

A törvényszék szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a férfit vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével gyanúsítja az ügyészség. A Budai Központi Kerületi Bíróság június elsején egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság a gyanúsított védője által előterjesztett, óvadék megállapítására irányuló indítványt elfogadta, az óvadék összegét pedig 15 millió forintban állapította meg. A döntés értelmében ha a gyanúsított az óvadékot befizeti, akkor Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyelet alá kerül, és a mozgását nyomkövetővel ellenőrzik. Az óvadék lehetőségének megállapítása ellen az ügyészség fellebbezett.

A törvényszék végzésében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat maradéktalanul megtartotta, és helyesen mutatott rá arra is, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye a letartóztatást indokolja. Ugyanakkor vizsgálnia kellett az óvadék megállapítására irányuló védői indítványt is, és azt állapította meg, hogy a védelem által megjelölt összegnél jóval magasabb óvadékkal és a mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet ellensúlyozhatja a szökés, elrejtőzés veszélyét.

A végzés végleges.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, hét holttestet még aznap éjjel megtalálták. Azóta több holttest is előkerült, négy embert viszont továbbra is keresnek.

 

Hozzászólások

Londoni tenisztorna
Fucsovics búcsúzott az első fordulóban
alkalmazkodás / 21 perce
Együtt kell fejleszteni a mezőgazdaságot és a vízgazdálkodást
Az Agrárminisztérium szerint a mezőgazdaság szempontjából kulcskérdés a felszín alatti és feletti vízkészletek megőrzése.
Gyász
"Nem ha meg az, akinek Emléke szívünkben örökké él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bielik Pál békéscsabai lakos 2019. június 12-én, életének 93. évében csendesen megpihent. Szeretett elhunytunkat 2019. június 22-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Csiernik Mihályné szül. Gyeraj Judit telekgerendási lakos 71 éves korában elhunyt. Hamvait 2019. június 21-én 9 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mitykó Pálné szül. Pribojszki Ilona békéscsabai lakos 83. életévében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2019. június 20-án 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, örökre elmentél, Szereteted szívünkben örökké él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Vári Jánosné szül. Boros Julianna békéscsabai lakos életének 93. évében csendesen megpihent. 2019. június 19-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha Rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél, de mindig veletek vagyok." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Papp Sándor békéscsabai lakos életének 88. évében csendesen megpihent. Temetése 2019. június 19-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Váratlan ért betegségem, Elválasztott tőletek Elbúcsúzni nem tudtam, Hát Isten veletek." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Kazár Tibor mezőmegyeri lakos 2019. május 15-én 48 éves korában rövid tartó betegség után csendesen megpihent.Drága szerettünket 2019. június 19-én 10 órakor kísérjük utolsó útjára a mezőmegyeri köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik,fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
""Amíg éltél szerettünk, Amíg élünk nem feledünk.” Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk Zsigovics Béla halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
"Könnyes szemmel emlékezünk Rád. Eltelt 13 év, hogy jóságos szíved örökre megállt. Nem látjuk többé kedves arcodat, nem halljuk többé drága hangodat, de szívünkben őrizzük szereteted, jóságodat." MEGEMLÉKEZÉS Drága gyermekem ifj. Jámbor József halálának 13. évfordulóján fájdalommal emlékezik bánatos édesanyád, nővéred és családja, keresztszüleid, nagynénéd és Editke.
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Laurinyecz Mátyás békéscsabai lakos 2019. június 7-én, 71 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 18-án 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik, utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zsilinszky Ferenc békéscsabai lakos életének 79. évében csendesen megpihent. Drága halottunkat 2019. június 19-én 13 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Hámori Andrásné (Gitta) békéscsabai lakos 2019. június 11-én, 81 éves korában csendesen megpihent. Szeretett halottunktól 2019. június 18-án 12 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Tabáni evangélikus temetőben. A gyászoló család
,, Váratlan ért betegségem, Elválasztott tőletek Elbúcsúzni nem tudtam, Hát Isten veletek." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Perza Mihály ( papír bolt volt vezetője) békéscsabai lakos 2019. június 6-án 86 éves korában elhunyt.Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 19-én 14 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben.Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A Gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Stefula Györgyné szül. Lachó Margit volt Békéscsaba Berényi út 98. számalatti lakos 2019. június 10-én 85 éves korában csendesen megpihent.Drága szeretett halottunktól 2019. június 17-én 15 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
,,Amíg éltél szerettünk, Amíg élünk nem feledünk." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szász János gerlai lakos 2019. június 8-án életének 76 évében hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 21-én 13 órakor lesz a gerlai köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A Gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Fehér Györgyné szül. Schön Terézia (Terike) gyulai lakos 63 éves korában türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után megpihent. Temetése 2019. június 17-én 10 órakor lesz Gyulán, a sarkadi úti Nagyromán temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Vári Imréné szül. Fodor Erzsébet mesterszakács 76 éves korában elhunyt. Drága halottunk temetése 2019. június 18-án 11 órakor lesz a mezőkovácsházi köztemetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szőke János (a Körösi Vízgazdálkodási Társulat volt főmérnöke) életének 82. évében csendesen elhunyt. Utolsó útjára 2019. június 14-én, pénteken 15 órakor kísérjük a sarkadi Körösháti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Szendi Istvánné szül. Zsilák Ilona középiskolai tanár 72 éves korában elhunyt. Drága halottunk temetése 2019. június 14-én 12 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR A gyászoló család megrendülten tudatja azokkal, akik tisztelték és szerették, hogy Hankó József nyugalmazott pénzügyőr őrnagy, helytörténeti kutató 2019. június 7-én életének 80. évében váratlanul elhunyt. Temetésére 2019. június 13-án 11.00 órakor kerül sor az evangélikus egyház szertartása szerint a szabadkígyósi köztemetőben. Az elhunytat a szabadkígyósi önkormányzat polgármesteri hivatala és a képviselő testület saját halottjának tekinti. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Tirják Györgyné szül. Uhrin Judit békéscsabai lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 13-án 15 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
ötezer évvel korábban / 35 perce
Elkezdték forgatni a Trónok harca előzményfilmjét
piszkos problémák / 37 perce
Több mint kétmilliárd embernek nem jut tiszta víz
hivatalos / 43 perce
Hummels visszatér korábbi klubjához
ellenséges hősök lettek a honvédek / 55 perce
Ceausescu parancsát teljesítik az úzvölgyi temető elrománosításával?
Csontváry a nap útján / 1 órája
Száz éve halt meg az egyik legeredetibb festőgéniusz
Előrejelzés szerint / 1 órája
Elképesztő számokkal tör utat az 5G