Hallgassa élőben!

Alakul a Facebook-diktatúra

Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány közösségi oldalain az elérések száma.

Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott. A lapunknak nyilatkozó, névtelenséget kérő szakember szerint a közösségi oldal korábbi ígéretéhez híven háttérbe akarja szorítani a politikai tartalmakat, de ezzel is inkább a jobboldali bejegyzéseket, véleményeket akarja korlátozni. Mivel a magyar kormány a járvány idején gyakran használja a közösségi oldalakat tájékoztatásra, a korlátozással az állampolgárok információhoz való joga sérülhet – írja a Magyar Nemzet.

Felelőtlen és veszélyes lépés, hogy a koronavírus-járvány közepén a Facebook minden előzetes értesítés nélkül radikálisan csökkentette a magyar kormány miniszterei, államtitkárai és intézményei közösségi oldalainak elérését és az interakciók számát – mondta a Magyar Nemzet által megkérdezett, névtelenséget kérő szakember, aki szerint ezzel sérül az állampolgárok közérdekű információhoz jutási joga.

– Immár másfél napja többen tapasztaljuk jobboldali, kereszténydemokrata képviselők, miniszterek és államtitkárok, hogy a Facebook mintegy 90 százalékkal csökkentette oldalaink eléréseit. Ezt bárki megnézheti, ha rákattint az oldalainkra és összehasonlítja a mai és a korábbi bejegyzések interakcióit. Mindezt a koronavírus-járvány idején, amikor több, a védekezéshez kapcsolódó bejelentést is a közösségi oldalon tesz közzé a kormány – tudatta tegnap Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, kiemelve, hogy a baloldali bejegyzések ugyanúgy terjednek, mint korábban.

Hollik hangsúlyozta, hogy a világ egyik legnagyobb vállalata eddig semmilyen magyarázatot nem adott. A kommunikációs igazgató feltette a kérdést, a Facebook lépése mögött technikai probléma áll vagy politikai indíttatás? – Hogyan tudják garantálni, hogy ugyanez nem ismétlődik meg egy év múlva, az országgyűlési választások előtti napokban? Várjuk Zuckerberg úr válaszát – írta Hollik.

A Magyar Nemzet által megkérdezett, névtelenséget kérő informatikai szakember szerint nem zárható ki, hogy technikai hiba áll a háttérben, de ez esetben szokatlan, hogy a Facebook nem nyilatkozott ilyen nehézségről. Forrásuk szerint az a valószínűbb, hogy a közösségi oldal beváltja régebbi ígéretét, amely szerint háttérbe akarja szorítani a politikai tartalmakat. A szakember szerint a közösségi oldal lépése ezúttal is inkább a jobboldalt igyekszik korlátozni, ami Trump volt amerikai elnök letiltása után egyáltalán nem meglepő.

„Ha valakit letekernek, mert megszegi a felhasználási feltételeket, a Facebooktól mindig kap erről értesítést. Most viszont semmilyen értesítés nem érkezett a korlátozásokról” – mutatott rá.

A szakember szerint a közösségi oldal lépése egy sor kérdést vet fel. Hogyan lehet biztonságban a magyar demokrácia, ha mondjuk jövőre a Facebook úgy dönt, nyíltan fellép a baloldali összefogás érdekében? – tette fel a kérdést.

Eddig is gyakran előfordult, hogy a közösségi oldalakon tiltólistára kerültek a liberális kánonnal nem összeférő vélemények, bejegyzések. Mint arról a Magyar Nemzet többször beszámolt, az elmúlt időszakban szerte a világon számos jobboldali politikus, véleményvezér és internetes hírportál került a közösségi oldalak, kimondottan a Facebook és a Twitter virtuális feketelistájára emiatt. A legnagyobb közösségi oldalak idehaza sem tűrték meg az ellenvéleményt: egyebek mellett Varga Juditot, Kovács Zoltánt, valamint Magyarország kormányának oldalát is megpróbálták már elhallgattatni.

A Zuckerberg-galaxis tavaly év végén Varga Judit igazságügyi miniszter profilját tette virtuális feketelistára. A miniszter akkor azt írta, a korábbiakhoz képest töredékére – negyedére-ötödére – esett vissza a bejegyzései elérése. Varga Judit akkor a történtekkel kapcsolatban kijelentette: „Nagyon nincs rendben, hogy az életünk minden szegmensét behálózó közösségi médiumok indokolás nélkül vagy ellenőrizhetetlen indokolással, érdemi, gyors és valódi jogorvoslati lehetőség nélkül akár közszereplőknek, akár vállalkozásoknak, akár magánembereknek letiltsák az oldalát, korlátozzák annak elérését vagy visszautasítsák az oldal felhasználója által megrendelt hirdetéseket.”

A legnagyobb közösségi oldal mostani döntése mögött az az újdonság, hogy a legutóbb bevezetett korlátozással a Facebook szintet lépett a cenzúrában.

Hozzászólások

Pünkösd ünnepén
Meghosszabbította gyógynövényes pályázatát a Hagyományok Háza
Párizsban / 6 perce
Újabb beruházásokról tárgyal a Bonduelle-lel Szijjártó Péter
A francia cég Magyarország egyik legnagyobb és legismertebb élelmiszer-feldolgozója.
Gyász
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, s nem felejtünk Téged." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk a legdrágább édesanyára és nagymamára Hrabovszky Mihályné szül. Zahorán Dorottya halálának 13. évfordulóján. Szerető lánya és családja.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatom, hogy Dr. Bardocz László traumatológus főorvos békéscsabai lakos 2021. áprilisában 74 éves korában elhunyt. Felesége köszönetet mond mindazoknak, akik elkísérték Őt utolsó útjára.
"Értünk éltél, bennünket szerettél, Legyen a föld olyan könnyű neked, Amilyen nehéz az élet nélküled." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Zsibritáné Szabó Mária békéscsabai lakos 61 éves korában rövid ideig tartó súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvait 2021. május 19-én 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló férje és fia.
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kesjár Pál békéscsabai lakos 2021. május 03-án 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 20-án 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk,hogy ÁDÁM JÓZSEF gyomaendrődi lakos ( a Kertbarát kör volt vezetője ) 2021.május 09-én 82 éves korában elhunyt. Temetése: 2021.május 17-én 11 órakor a gyomai köztemetőben lesz. A GYÁSZOLÓ CSALÁD
Mély fájdalommal tudatjuk Mindenkivel, aki szerettünket becsülte és tisztelte, hogy GÁCSÉR JÓZSEF FERENC építészmérnök, műszaki ellenőr, szegedi lakos életének 68. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Kérésére szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOLAROVSZKI PÁLNÉ szül.: Unyatyinszki Erzsébet békéscsabai lakos 77 éves korában váratlanul elhunyt. Szerettünket 2021. május 14-én 12,30 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem integet többé elfáradt kezed Nem dobog értünk jóságos szíved Számunkra Te sosem leszel halott Örökké élni fogsz mint a csillagok." KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak és mindazoknak akik ismerték és szerették, hogy Stefkovics János telekgerendási lakos búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
„ Úgy mentél el, ahogy éltél, Csendben és szerényen, Drága lelked nyugodjon békében.” Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kovács János agrármérnök kamuti lakos életének 76. életévében 2021. május 3-án csendesen megpihent. Temetése 2021. május 11.-én 11 órakor lesz a kamuti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Szívünkben örökké él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Mészáros Ferencné szül. Kertes Zsófia Ilona 2021. április 9-én, 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 17-én 14 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti (Felsővégi) temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
„ Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek.” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Piss Györgyné született Szántó Katalin Erzsébet békéscsabai ( fényesi) lakos 73 éves korában hosszantartó súlyos betegség után csendesen megpihent. Temetése 2021. május 11-én 12 órakor lesz a fényesi temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mike Sándor Zoltánné szül. Gazsó Éva békéscsabai lakos 2021. május 1-jén, 56 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A Központi Statisztikai Hivatal saját halottjának tekinti, emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrzi. Gyászoló lányai
"Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, Amit még utoljára Akartál mondani." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy Malatyinszki Pál (Asztalos Pali) békéscsabai lakos 78 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Utolsó útjára 2021. május 14-én 10 órakor kísérjük a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet az elhunytunk lelki üdvéért mondott imákért. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tipi Antal Ferencné szül.:Szilasi Etelka Julianna 88 éves korában csendesen megpihent. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra a kétsopronyi temetőben. A gyászoló család.
"A holtom után ne keressetek, Leszek sehol-és mindenütt leszek." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Priskin István Iparjogvédelmi szaktanácsadó békéscsabai lakos 2021. április 28-án, 88 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szedlák Béláné szül.:Kató Erzsébet volt békéscsabai lakos 92 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Varga Gáborné szül. Hatzelhoffer Edit a Magyar Nemzeti Bank nyugdíjasa békéscsabai lakos 2021. május 2-án, 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 11-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk Huttkay Endre Árpádné 2021. április 18-án örökre megpihent. Temetése szűk családi körben 2021. május 13-án 12 órakor a Vasúti Temetőben lesz. A gyászoló család
városszépítés / 11 perce
Huszonötezer egynyári virágot ültetnek ki Békéscsabán
L. B.
kormányhatározat / 23 perce
1,6 milliárd forintos forrást kap Békéscsaba a Wenckheim kerékpárútra
L. B.
vajon hova? / 28 perce
A távozás jele: Ronaldo elszállíttatta luxusautóit Olaszországból (videó)
család / 58 perce
Macska költözött kölykeivel egy madárfészekbe
fészekrakás / 1 órája
Dallos Bogi megmutatta, milyen gyönyörű lakásba költöznek hamarosan
Cseppet sem költői / 1 órája
Frissíteni vagy nem frissíteni: az itt a kérdés