Molcsányi Rita és Bodnár Dorottya is elindult egy új élet felé – podcasttal

– Mikor érkezett el az a pont, amikor úgy döntöttek, hogy vége, nincs tovább, a 2023-24-es az utolsó idényük játékosként?
Molcsányi Rita: – Szezon közben, amikor a Gál Ferenc Egyetem pénzügyi, számvitel szakán megszereztem a diplomámat tudatosult bennem, hogy szeretnék a civil élet felé fordulni, azt felépíteni. Még nem vagyok annyira idős és szeretnék minél több mindent kipróbálni, hogy eldönthessem, hogy mi az, amiben jól érezhetem magam és ott sikereket tudok elérni.
Bodnár Dorottya: – Amikor három évvel ezelőtt a kisfiam megszületett, nem tudtam, hogy a játékot mennyire lehet összeegyeztetni a gyermekneveléssel, mert csak ketten voltunk a párommal. Egy év után visszatértem a pályára és meg is birkóztunk a helyzettel, két évig újra röplabdáztam. Mivel a gyerek is olyan korhoz érkezett, amikor tudatosult benne, hogy anya folyton úton van, sosincs otthon este. Ezt nehéz volt hallani tőle, s mivel ő az első az életemben, megszületett a döntés: befejezem a röplabdát. 

– Belegondoltak-e már abba, hogy milyen érzés lesz látni, hogy a BRSE csapata önök nélkül kezdi majd el augusztusban felkészülést?
M. R.: – Még nem igazán gondoltam bele, most csak az a nyári szünet érzés van, mint ami minden szezon végén elfog. Nem fogtuk fel, hogy vége. Leginkább akkor tudatosul majd bennem, amikor már elérkezik az augusztus és nem megyünk az edzésre.
B. D.: – Amikor az utolsó meccset játszottuk, még bennem volt, hogy nem lesz több mérkőzésem, de aztán mégis azt éreztem, hogy nincs vége az egésznek. Amikor majd a lelátón ülünk, és nézzük a meccseket, akkor döbbenünk majd rá, hogy hoppá, mi nem vagyunk ott!

– Mennyire volt saját döntés az aktív röplabda lezárása?
B. D.: – Teljes mértékben az én döntésem volt. A családom abban is támogatott, hogy anno újrakezdjem a röplabdát és most sem akadályozták volna meg, hogy folytassam, de éreztem rajtuk, hogy teher már megoldani a családban a sok logisztikát. Ezt átgondolva éreztem azt, hogy muszáj lépnem és elindulni egy új élet felé, igazi anyaként „működni”.
M. R.: – Bár rossz volt, hogy az utolsó meccseken nem tudtam játszani, de mégsem annyira a sérülések döntöttek a pályafutás lezárása mellett. A döntés az enyém volt, de mindig szerencsém volt, hogy – akármilyen irányban is indultam el – elég nagy támogatást kaptam a család részről. Amikor ez megfordult a fejemben, megbeszéltem velük és senki nem próbált le-, vagy rábeszélni.

– Részt vállaltak a BRSE első, de az eddigi utolsó érmének a megszerzéséből is. Egy-egy időszakból ki tudnának emelni egy-egy mérkőzést, vagy sorozatot, amely mély nyomot hagyott önökben?
M. R.: – A klub első igazán nagy sikere 2013-ban a bronzérem megszerzése volt a bajnokságban. Öt mérkőzés, öt szett, hátrányból fordítottunk. Ez akkora siker volt a klub történetében, amit sose fogunk elfelejteni. Akkor a közönséggel is egymásra talált a csapat.
B. D.: – Nekem ez és a következő évben először megnyert bajnoki cím maradandó emlék. A közönség elkísért bennünket, szinte többen voltak BRSE szurkolók a Vasas csarnokában, mint a hazai szimpatizánsok.

– Már akkor is a csapat tagjai voltak, amikor még a Vízmű kopottas csarnokában zajlottak a hazai mérkőzések. A klub és a a csapat is hatalmas fejlődésen ment keresztül.
M. R.: – Az egyesület nagyon sokat tett azért, hogy onnan alulról idáig eljusson. Nagy szerencséje van a mai fiataloknak, hogy ilyen körülmények, ilyen edzők irányítása mellett edzhetnek.
B. D.: – Akkoriban még nem volt annyira adott a háttér a rehabilitációhoz, a fizioterápiához, masszázs, ma már adott ez a háttér is.

– Mindketten tagjai voltak a magyar válogatottnak. Melyek voltak a legkiemelkedőbb mérkőzéseik címeres mezben?
B. D.: – Az első mérkőzést említeném. Volt bennem izgalom, hiszen mégis csak a hazámat képviseltem. Később a sorozatos sérülések miatt – már öt térdműtéten túl vagyok – már nem játszhattam a válogatottban.
M. R.: – A Románia ellen Érden kivívott Európa-bajnoki szereplést érő mérkőzés jut eszembe (Molcsányi Rita összesen 70 válogatott találkozón szerepelt – a szerző), valamint a 2019-es hazai rendezésű Eb, ami felejthetetlen élményt jelentett.

– Más klubok megkeresésekor nem inogtak meg egy pillanatra sem, hogy talán érdemes lenne magukat máshol is kipróbálni?
B. D.: – Kár lenne tagadni, hogy minden szezon után jönnek megkeresések. Volt olyan pillanat, amikor elgondolkoztam, de valamiért mindig a csabai csapathoz húzott a szívem. Már mondhatom az otthonomnak Békéscsabát, hiszen már többet éltem itt, mint Egerben.
M. R.: – Nagyon sokat számít a teljesítményben, hogy olyan helyen legyünk, ahol megfelelő munkát tudunk végezni, de jól is érezzük magunkat. Itt mindkét feltétel adott volt. Persze meghallgatja az ember a másik ajánlatot, de az első mindig a csabaié volt.

– Mit adott önöknek a röplabda?
B. D.: – A röplabda az életünk része volt. A csapatjáték nagyon sokat adott és fejlesztett emberileg is. A klubtól is nagyon sokat kaptunk. A röplabda sok mindenre megtanított bennünket, az életre is, emberi dolgokban is sokat tanulhattunk.
M. R.: – A röplabda munka is volt, de ezt mi sosem úgy fogtuk fel, hogy bemegyünk dolgozni és azt kell csinálni, amit a főnököm mond, hanem azért csináljuk, mert szeretjük az adott keretek között és ez tök jó volt.

– Maradnak-e valamilyen minőségben a BRSE kötelékében?
B. D.: – Ritával egy időben szereztük meg az edzői képesítésünket, megvan ez a lehetőség is. Én mást is ki akarok próbálni. Még nem dőlt el, hogy esetleg a BRSE-n belül milyen területen tudnánk dolgozni. Nem fogunk eltávolodni a klubtól. A párommal nyitottunk egy termet, amit elkezdtünk kiépíteni, ott szeretnék elindulni. Ő már tart órákat és én is szeretnék csatlakozni. Gyerekekkel is szeretnénk foglalkozni, gondolok itt a mozgásfejlesztésre, mozgásterápiára. Lesznek funkcionális órák nemcsak röplabdásoknak és jógaórák is. 
M. R.: – Azért végeztük el az edzőit, mert érdekel bennünket ez az irány, de ahogy mondtam is, minél több mindenben szeretném magamat kipróbálni, ami a sport miatt háttérbe szorult, akár a pénzügyi területen. Azt keressük, hogy mi az, amiben jól érezzük magunkat, mi az, amit hosszú távon tudnánk csinálni. Az első időszak a kísérletezésé lesz.

– A röplabdás élet után azért több idő marad a hobbijaikra is...
M. R.: – Nagyon szeretek túrázni, de a kertben is sok munka, ahol jó tevékenykedni.
B. D.: – Ezeket a teendőket a röpi mellett nagyon nehéz volt eddig elvégezni, de most már a kertre is van idő. És persze a gyerekkel is többet mehetünk bringázni.